A protokoll a szervezés megkerülhetetlen része, ezért az egyetem elvégzése után eldöntöttem, hogy egyszer nagyobb teret adok ennek a szakmai életemben. Néhány éve végeztem protokoll szaktanácsadóként.
Görög Ibolya, aki véleményem szerint (is) a protokoll nagyasszonya, nagyon jól fogalmazza meg, amikor azt mondja, hogy a protokoll „valamilyen szempont szerinti szervezett mozgás”. Szerintem többször jut eszünkbe erről a szóról az egyházi, orvosi, katonai vagy éppen az üzleti életben használatos protokoll, mint maga az, amit valóban jelöl:
egyfajta viselkedéskultúrát, cselekvések halmazát, szertartásrendet, amely a hivatalos kapcsolatok és a diplomácia szabályait egyesíti. Igen, a protokoll ez.
Az illem, az etikett, az etika teljesen más fogalmak. A diplomácia pedig mindezek megkoronázása.
Egy könyvben olvastam, hogy a protokoll a magánéletben nem több, mint jó modor, míg a politikai életben gyakran kegyetlenség. Valóban így lehet, de akkor minek ez a sok formalitás? A válasz egyszerű: annyit használjunk belőlük, amennyi szükségszerű. A magánéletben elég, ha megteszünk mindent annak érdekében, hogy a jó szokásainkat használjuk, a politikai vagy üzleti életben – írom ezt azoknak, akik érintettek – pedig azt kell szem előtt tartanunk, hogy
a protokoll szabályainak helyes – hangsúlyozom, helyes – ismerete egy elengedhetetlen eszköz a kapcsolattartásban és annak elmélyítésében.
Mindannyian jól akarunk viselkedni. Ezért ha tudni és érteni akarjuk a protokollt, először a viselkedéskultúránkat kell pontra tenni. Ne azért akarjunk minél többet tanulni erről, mert nem tudunk eleget, hanem azért, mert a viselkedési normák folyamatosan változnak, és mindig helyzettől függőek. Nem meglepő, hogy még azoknál az embereknél is igény van a viselkedési követelmények rendszerezésére, akik a legtöbb helyzetben „jól” tudnak viselkedni.
Még a legképzettebbek is találhatnak magukban csiszolnivalót. Én például mindig.
A bevezetőben említett őszi konferencián élvezettel hallgattam a felmerülő kérdéseket. Rájöttem, hogy különböző helyzetekkel találkozunk, amelyekben nem mindig tudjuk a helyes megoldást. Például: miként reagáljunk arra, ha a nálunk idősebb, de rangban alattunk álló alkalmazott felkér, hogy tegeződjünk. Vagy mi a teendő akkor, ha egy férfiakkal teli szobában gyakorlatilag levegőnek néznek nőként, pedig egyenlő félként vagyunk jelen a tárgyaláson.
Előbbi esetben nagyon egyszerű a szabály, hiszen életbe lép az alá- és fölérendeltség elve, amely szerint a fölérendelt, ebben az esetben a cégvezető vagy főnök(nő) lehet az, aki a tegezést felajánlja. Igen, ott van a másik elv is, miszerint az idősebb a fiatalabbnak ajánlhatja fel, de én azt mondom, hogy ez csak abban az esetben működhet egy munkaviszonyban, ha a főnök és alkalmazott között nagyon régóta tartó, már-már baráti kötelék alakult ki. Utóbbi eset pedig a férfiak faragatlanságát jelöli, amelyre a nő úgy reagálhat, hogy megigazítja a (képzeletbeli) koronáját, és magabiztosan lép fel.
Szóval, van miről beszélgetnünk. Kezdjük el a párbeszédet, én partner vagyok. Szívesen fogadok javaslatot arra is, hogy a témán belül miről szeretnétek többet olvasni. A következő részben a jó vendég és a profi házigazda fogalmát domborítom ki. Nem, nem arról fog szólni, hogy hogyan terítünk asztalt, vagy mit szabad az asztal mellett. Van ennek is magasabb szintje.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
Székely Kinga Réka: Már egy nő is megteszi
Voltak időszakok, amikor megbántam, hogy bemerészkedtem a férfiak uralta lelkészi szolgálat területére. Női lelkészi szolgálatomra sosem tekintettem úgy, mint egy győzelemre, hanem úgy, mint egy kisiklott dolog helyreállítására. Helyrehoztam azt, ami rossz útra tért.
