Úgy éreztem, és most is úgy érzem, hogy a lelkészi szolgálat férfiak általi kisajátítása a középkortól el egészen a 19. század végéig hatalmi visszaélés volt, és bizonyos jól körülhatárolható hatalmi érdekeket szolgált. Egy olyan őserőt azonban, mint amilyen a női lélek, női energia, vagy nevezzük, aminek csak akarjuk, erőszakkal sem lehetett eltüntetni, lényege a keresztény egyházak által jóváhagyott női szerzetesrendek megalapításában volt tetten érhető, a hitvilágban pedig a női szentek tiszteletében és nem utolsó sorban a Mária-imádatban.
A férfi és a női erő, a férfi és a női lélek különbsége és hasonlósága egyformán pompás.
Tudom, hogy napjainkban bizonyos kultúrkörökben igen elterjedt nézet a nemek megkülönböztethetetlenségéről beszélni, népszerű a nemek meghatározhatatlanságáról beszélni, elterjedt a nemi szerepeket teljesen eltörölni, és az éntudat, az ego, no meg a technika döntésére bízni az egyén nemének a meghatározását. Nem osztom ezeket a nézeteket, mert arról vagyok meggyőződve, hogy a teremtés a megtermékenyítés felelőssége révén tartja az emberiség irányát. Fejlődhet a technika, és kiköltözhetünk a holdra, klónozhatjuk az embert, és összehozhatunk egy egész katonaságot egy laboratóriumban, úgysem tudunk nagyobb felelősséget vállalni a jövőért, mint amit a hívő keresztény ember vállal, akinek Isten azt ígérte az írások szerint, hogy Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka (1Móz 8, 22). A teremtésben szerintem az a szép, hogy
az ember hivatása a teremtett világ iránti felelősségvállalás.
Közelről sem állítom azt, hogy az elmúlt kétezer évben minden ember, aki kereszténynek tartotta magát, a teremtett világ iránti teljes felelőssége tudatában hozta meg világformáló döntését. Nem vagyok annyira sem naiv, sem hiszékeny, sem buta. Mindegyik előbb felsorolt tulajdonságból épp csak annyi szorult belém, ami elégséges ahhoz, hogy magamnak a hitem segítségével kialakítsak egy érthető és szerethető világot.
A társadalomtudósokat nem igazán érdekli az én női sebnyalogatásom, sem a teológiai felfogásom, sem a hitem. Mindezektől függetlenül állapították meg számtalan tanulmányban, hogy a női lelkészség térnyerése nem a történelmi helyreigazításnak köszönhető, hanem a lelkészi státusz társadalomban való leértékelésének.
Már csak annyit ér a lelkész státusza a társadalomban, hogy egy nő is megteszi.
Egy dologban igazat adok a társadalomtudósoknak. A női lelkészség valóban nem szól sem pénzről, sem hatalmi ügyeskedésekről. A női lelkészségben (egyelőre) az a Jézus működése és a keresztény vallás elismerése közötti kb. háromszáz esztendő lelkisége csúcsosodik ki, amelyben Isten országának megvalósítása volt a létezés célja, az egymás iránti szeretet kiaknázása, és az Úrnak való teljes szolgálat. Én sem tudok pénzt csinálni. Kérni tudok, de csinálni nem, ebből kifolyólag az a társadalmi státusz, ami a pénzt és hatalmat csinálók életét beragyogja, engem soha nem fog beragyogni. De nem is kell. Nem ez a szolgálatom célja.
Nem vagyok versenyképes gazdasági szempontból. De annál inkább bővelkedem a hit és a szeretet alkotó képességében.
Mindaddig, amíg nem születtek meg a fiaim, meg voltam győződve arról, hogy a világot csakis a férfiak teszik tönkre. Kik csinálják a háborút? Kikből áll az erőszak elkövetők és a függők többsége? Beismerem, buta voltam, tudatlan és előítéletes, hogy ilyeneket gondoltam. Nem csak a férfiak teszik tönkre - újra és újra - a világot, bár az ő működésük láthatóbb, sőt látványosabb.
Nemrég kórházi kezelésben részesültem. A sok nővér között egyszer megjelent egy fiatal férfi asszisztens is. Te jó Isten, gondoltam, mi tud ebből lenni? Hirtelen azt sem tudtam, mitől féljek jobban, attól-e, hogy idősödő nő létemre valamilyen kényelmetlen helyzetben meglát, attól-e, hogy valamit odamordul nekem, mint mondjuk időnként egy buszsofőr? De hamar világossá vált, hogy ezekről szó sincs. Vért vett, beszélgetett, jó tanácsokkal látott el, megigazította a párnámat, sebeimet beragasztotta, és biztatott, hogy minden a legnagyobb rendben lesz, és ha kérdezni akarok tőle valamit, csak nyomjam meg a hívó csengőt, ő máris ott terem. És úgy lőn.
Nem állítom, hogy a női lelkészek jobb lelkészek a férfi lelkészeknél, amint azt sem állítom, hogy a férfi asszisztensek jobbak a női asszisztenseknél.
De azt állítom, hogy mind a kettőre szükség van, mert a létezés különböző területeit tudják lefedni, és ha csak az egyik működik, akkor joggal van hiányérzetünk. A teremtés gyönyörűsége, hogy minden mindenre hatással van. Ezt az örök kölcsönhatást az egyéni igények és vágyak, valamint az egyéni tudás és hit alakítja.
A férfiak uralta papi szolgálat területén akkor érzem rosszul magam, amikor a termékenységet mocskosságnak ítélik bizonyos vallásos nézetek, és kitiltanak bizonyos helyekről. Egy általános vasárnapon pedig akkor is rosszul érzem magam, ha gyülekezetem férfiainak többsége úgy gondolja, hogy egy káromkodásokkal és sérülésekkel gazdag focimeccs többet ér egy imádságos óránál, és egy bensőséges beszélgetéshez meghatározott mennyiségű alkohol szigorú elfogyasztása szükséges.
Megnyugtat azonban a hit, hogy a világot sosem a pénz, a versengés, a legyőzés, a kizsákmányolás, a megalázás, tartja fenn, hanem a szolgáló szeretet. Erre a szolgáló szeretetre férfiak és nők egyaránt képesek.
korábban írtuk
Női és férfi szerepek és szerepzavarok
Az életszerepek olyan, a társadalomban rögzült viselkedésminták, amelyek különböző élethelyzetekhez kapcsolódnak, és cselekvési normák társulnak hozzájuk. A nemekhez köthető összes életszerep felsorakoztatása lehetetlen, ám a klasszikus női szerepek közé tartozik a feleség-, az anyaszerep, a barátnő, a klasszikus férfi szerepek a férj, az apa, a dolgozó férfi stb. A nemek viselkedésmintázatát az egyes kultúrák kisebb vagy nagyobb mértékben szabályozzák, az egyes nemekhez bizonyos feladatrendszerek, morál
