A nemi szerep nem egyenlő a biológiai nemmel. Az, hogy valaki biológiailag nő- vagy hímnemű genetikailag, kódolt. A nemi szerep azonban ennél kevésbé megfogható, ugyanis az, hogy valakiből milyen nő vagy férfi válik, nagyon sok tényezőtől függ. A nemi szereppel való azonosulás annak a függvénye, hogy az egyén milyen mintákat látott maga körül, és hogy ezekkel mennyire tudott azonosulni. Sikeres férfi és nő az lesz, aki a társadalmi elvárásokat a lehető legjobban megközelíti. A jelenkori társadalom a tipikus női és férfi szerepstruktúrát nagy mértékben elhomályosítja, ugyanakkor rengeteg, egymásnak ellentmondó viselkedési szabályt állít, a megszokottól való eltérést pedig megbélyegzi.
A gyermekek kezdetben az anyjukkal azonosulnak, később az apa is modellé válik. A szerepek tanulásának legfontosabb módja a szülőkkel való azonosulás, a nemi szerepekben az azonos nemű szülővel való azonosulás. A szülők egymás közti viszonya pedig a férfi-nő kapcsolat modelljévé válik.
Utánzás és megfigyelés
A szülőkben kezdetektől vannak bizonyos elvárások azzal kapcsolatban, hogy milyennek kell lennie egy kislánynak vagy egy kisfiúnak, s ennek alapján alakítanak fel normákat is velük szemben.
A nemi identitás kialakulása 3–6 éves korra tehető, amikor a gyermek figyelme a külvilág felé fordul, többek között a nemi különbségek, a nemi kíváncsiság irányába.
Lányok esetében az apa jelentősége megnő ebben a korban, amikor a lánygyermekek először próbálják ki női szerepüket, s ez először az apa felé nyilvánul meg. Kisfiúknál az anyáról való leválás válik ekkor fontossá. Serdülőkorban az azonosulással megtanult viselkedésformák, a társas kapcsolatok, a környezet megerősítése, valamint a fantázia- és szerepjátékok segítik a nemi szerepek elsajátítását. Ekkorra mind a lányok, mind a fiúk előtt már többféle modell áll (anya/apa, kortársak, médiából ismert személyiségek stb.), ezeknek a mentén kell azt a viselkedésmintázatot kialakítaniuk, ami megfelelő a számukra. A szexualitás megélése a nemi szerepek begyakorlásának alapvető terepe.
A nemi szereppel való azonosulást utánzásos tanulással és megfigyeléssel sajátítjuk el. A gyermekek megfigyelik, hogy a két nem viselkedése különböző, ez alapján hipotéziseket állítanak fel a „helyes” női és férfi viselkedésről. Tudják, hogy ha megfelelő viselkedést produkálnak, azért jutalom jár. Bandura (pszichológus, 1925–2021) elmélete szerint a megfigyelésen alapuló tanulás több tényezőtől függ. Az első az, hogy legyen megfelelő modell. Ezért nem mindegy, hogy van-e férfi és női modell is a szűkebb-, vagy legalább a tágabb családban…
Női szerepzavarok és ezek okai
Egyes traumák vagy hiányok meggátolhatják bizonyos szerepek kialakulását vagy megnehezíthetik ezek megélését.
A nemi szerepzavarok leggyakoribb oka a korai életkorokban megélt hiányokban keresendő.
Ha 3–6 éves kora között a kislány életéből hiányzik az édesapa vagy az édesanya, ez okozhat női szerepzavart. Ha az apa hiányzik, a női viselkedésformákat a kislány megtanulja az édesanyjától, de nem lesz az életében olyan férfi szereplő, aki visszajelzéseket ad a nőies viselkedésre. A férfiképe idealizálttá válhat, hiszen nem látja a férfit/az apát az édesanyja mellett a maga valóságában. Kialakulhat nagyon negatív férfikép is, amennyiben az anya tudatosan vagy csak jelzések szintjén negatív képet fest a kislány számára a férfiakról. Ez később megnehezítheti a férfiakkal való kapcsolatot, a kommunikációt a másik nemmel. Külön probléma lehet még az anyáról való leválás és ebből adódóan a feleség/partner szerep megélése. Ha az édesanya hiányzik, a gyermeknek nehezebb lesz olyan modellt találnia, akire hasonlíthat, és a férfi képe itt is idealizálódhat a „hős-apával” való együttélés nyomán. Természetesen, ha a gyermek életében jelenlevő szülő odafigyel ennek a hiánynak a jelentőségére, ellenkező nemű személyek segítségét kérheti, akik mintául szolgálhatnak a lánygyermek számára a nemi szerepek elsajátítása során. A szerepidentifikációban annak is jelentősége lehet, hogy a szülők milyen neműnek várták a gyermeket. Ez inkább a lányok esetében fordul elő, amikor – főként elsőszülöttnek – fiút várnak a szülők, de olykor a kisfiúk is csalódást okoznak nemükkel.
Sok szexuális probléma fakadhat abból, ha az egyén már a nemével is csalódást okozott születéskor szüleinek.
A kimondott vagy kimondatlan jelzésekből a gyermek érzi, hogy másnak várták, mint aki lett. Megpróbál igazodni a szülők vágyaihoz, fiús játékokkal játszik, fiúsan viselkedik, s mire a szülők esetleg elfogadják a gyermek nemét, ő már magáévá tette a másik nem szereprepertoárjának egy részét. Hasonlóan az előbbiekhez, az is okozhat nehézséget a nemi szerep alakulásában, ha a lánygyermeket túlféltik, emocionálisan gátolják. Ekkor a tágabb szociális szférában nehezen boldogul majd, a kommunikációja nem lesz megfelelő, nem tud a másik nemmel könnyedén kapcsolatokat teremteni, vagy bűntudata támad az első diákszerelmek megélése során, ami szerepzavarok kialakulásához vezethet.
Pszichoszomatikus tünetek és szexuális zavarok
A zavartalan pszichoszexuális fejlődés bizonyítéka az, ha a nő szívesen vállalja nemét és az ehhez kapcsolódó szerepeket. A nőiességet el lehet tudatosan utasítani, de sokan nem nevezik meg a nemükkel kapcsolatos elégedetlenséget vagy észre sem veszik azt. Ilyenkor szorongások szintjén fejeződik ki a nőiesség és a női szerepek elutasítása és a szerepfelvállalással szembeni ellenállás. A nő úgy is elutasíthatja szerepeit és az ezekhez kapcsolódó viselkedésmintákat vagy feladatokat, hogy tudat alatt pszichoszomatikus tüneteket produkál. A női pszichoszomatikus tünetek között szerepelhetnek kisebb betegségek (fejfájás, ízületi fájdalmak stb.), de gyakori a vérzészavarok megjelenése is. Ilyenkor a test arról jelez, hogy a nő nem érzi jól magát női szerepében, a görcsös, fájdalmas vérzés lelki hárításokat jelezhet a női szereppel kapcsolatban. A női-, és kifejezetten az anyai szerep hárítása egyéb nőgyógyászati problémákat is okozhat, súlyos esetekben meddőséget is (természetesen, ha minden szervi és működésbeli ok kizárható).
A nőiséget, a szexualitást, az anyaságot hárító nő személyisége egészével ellenáll azoknak a testi funkcióknak, amelyek kifejezhetnék nőiességét. A zavarok tudat alatt jönnek létre, elfojtott, nem vállalt érzelmekről árulkodnak.
A női szerephárítás a szexualitásban is megmutatkozhat. A szexuális vágy és/vagy a kielégülés hiánya eredhet szerepzavarból. A libidó hosszabb ideig tartó hiánya a pszichoszexuális fejlődés zavarára utal, a rövidebb ideig tartó hiány arra utal, hogy valami gátolja a szexualitás iránti igényt. A szexuális női szerep elutasítása testi és lelki tüneteket is okoz, pl. az aktus utáni hasfájás, fejfájás. Pszichés tünet, ha a nő megmagyarázhatatlan okból sírni kezd vagy dühössé, idegessé válik a szeretkezést követően. A vaginizmus, azaz a hüvely összehúzódása miatti behatolási képtelenség is lehet szexuális szerepzavar, aminek következtében a nő reflexszerűen védekezik a testiséggel szemben. Ennek lehet szexuális éretlenség, de gyermekkori trauma is az oka, vagy az anyaszerep elkerülésének óhaja.
A férfi szerepzavar és okai
Szerepzavart a férfiaknál is az okozhat, ha a 3–6 éves időszakban hiányzik az édesapa vagy az édesanya. Ha az anya hiányzik, a modell adott marad az apa személyében, és mivel az egyedülálló apákat a tágabb család a legtöbb esetben erőteljesen támogatja, nagyobb az esély arra, hogy a fiúgyermek találjon a női szerepre is mintát, és viszonylag problémamentesen túl legyen az édesanya hiányán a szexuális fejlődés szempontjából. Ha mégsincs megfelelő női személy a gyermek életében, aki visszajelzéseket ad a férfias viselkedésre, az gondot okozhat főként a nőkkel való kommunikáció során.
Nagyon problémás azonban az, ha a kisfiú felnövekedése során az édesapa hiányzik az életéből. Ilyenkor nincs megfelelő minta a férfi szerepek utánzásához, nem kell megküzdeni az édesanya figyelméért, ezért a férfiszerep elsajátítása és az identifikáció problematikussá válik.
Amíg a lányok esetében a modell származhat pl. az óvó nénitől, addig a kisfiúkat kevesebb jó minta veszi körül a férfiszerep elsajátítására. Koravénné válhat, ha az anya a szeretetével rátelepszik, vagy vele beszéli meg a felnőtt életének gondjait. Az anya boldogtalansága bizonytalanságban, lelkifurdalásban tartja, ami a későbbi párkapcsolatait nehezíti meg.
Nőfalók és hódítók
Felnőttként jelentkezhet a férfiszerep megélésével kapcsolatos zavar, amit a nőfaló férfiak viselkedésmódjaként írhatunk le. Ők azok a férfiak, akik gyorsan hódítanak és gyakran cserélnek partnert, hiányzik esetükben a lelki kötődés, a saját szexuális öröm megélése az elsődleges, nincs képesség a felelősségvállalásra, és legtöbbször nagyon vonzó nőket választanak, hiszen ez is mércéje sikerességüknek. Ennek a viselkedésmódozatnak a hátterében sokszor a férfiszereppel kapcsolatos bizonytalanság és az impotencia-komplexus áll.
A nemi tehetetlenség, a nevetségessé válás sarkallja arra az ilyen férfit, hogy újra és újra bizonyítsa férfiasságát, de bizonytalansága nem múlik el, ezért nem tud megálljt parancsolni késztetéseinek.
Az ilyen típusú szerepzavart okozhatja nemi éretlenség és szexuális rivalizáció is. A másik típus, a hódító férfi számára fontos a barátságos légkör, a jó hangulat, a hódítás, s bár első látásra szimpatikusabb, hiszen a nőt látszólag nem használja tárgyként, a háttérben itt is súlyos érzelmi és szexuális zavarok lehetnek, ilyen a nemi éretlenség, az érzelmi kielégületlenség és bizonytalanság, az ideális nő keresése, de soha meg nem találása, ami újabb és újabb kalandokba keveri a férfit.
A női és a férfi identitást és az ebből adódó szerepek megélését nagyban befolyásolják a korai-, gyermekkori élmények, a kortárscsoport, valamint a társadalmi elvárások és megítélések. Ilyen komplex körülmények között nem csoda, hogy számtalan, a nőiséggel/férfisággal kapcsolatos frusztráció, hiány, probléma adódik, ezeket azonban önismerettel, személyiségfejlesztéssel, tudatossággal meg lehet oldani.
Kiemelt kép illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
Ki vagyok én, ha nő vagyok?
Nőnek lenni. Felkavaró és indulatokat gerjesztő kérdés is tud lenni, ahogy manapság annyi minden. Feladatok, szerepkörök sokasága, megfelelés az elvárásoknak, hagyományoknak, miközben mi magunk is megkérdőjelezzük, hogy hol vannak a keretei, határai női létünknek. A kibeszéléssel segíthetjük egymást, de végeredményben magunknak kell megtalálni az önazonos válaszokat. Erre keresi saját válaszait Zillmann Zsuzsa állandó szerzőnk.
