Hogyan öltözz korodhoz méltón?
Amikor a „korhoz méltó öltözködésről” beszélünk, valójában nem a társadalmi szabályokra gondolunk. Az első, amit szeretnék tisztázni: korhoz méltón öltözni annyit jelent, hogy úgy öltözöl, ahogyan érzed magad.
Amikor a „korhoz méltó öltözködésről” beszélünk, valójában nem a társadalmi szabályokra gondolunk. Az első, amit szeretnék tisztázni: korhoz méltón öltözni annyit jelent, hogy úgy öltözöl, ahogyan érzed magad.
A Nőileg szerkesztőségében sokan szoktunk év elején számot vetni az előző évről, remek vizuális módszer erre az előző évi fotóink visszanézegetése. Ezt tettük ezúttal is: kollégáink legjobb Gardrób-fotóit bányásztuk elő. Ezek voltak a kedvenceink.
Tizennyolc évesen tisztában volt azzal, hogy akit megajándékoz szerelmével, az nem tud szabadulni tőle. Nagyon tudott adni. A megajándékozott úgy érezte, ő a világ legszeretettebb embere, és megvakult a gyermeki rajongással vegyített felnőtt szerelemben.
Frusztrációt, lelkiismeret-furdalást okozhat, ha a közösségi médiában látott, ultra-filterezett világhoz hasonlítjuk magunkat. Ez nem feltétlenül a valóság, hangsúlyozza Gergely Orsolya szociológus A pszichológus konyhája legújabb kiadásában.
Ahogy lehűl a levegő, vastagabbak a pulcsik, hosszabbak a kabátok – és valahogy egyre nehezebb megtalálni magunkat a rétegek alatt. Ismerős az érzés, amikor felveszed a harmadik réteget, és már nem tudod, hol végződsz te, és hol kezdődik a sál?
Sántha Xénia meghódította a Manaszlut – ilyen és hasonló szalagcímekkel tele a sajtó hetek óta, és nem jogtalanul. A csíkszeredai származású Xénia valóban történelmet írt. Ezúttal arról beszél a Lélekhang podcastben: az expedíció lelki utazás is volt.
Kevesen tudnak felszabadultan kommunikálni a szexualitásról: körülírják, dadognak, lesütik a tekintetüket, viccelődnek, így próbálják palástolni zavarukat. Milyen folyamatok, értékrend működik a jelenség hátterében? Szemérmesség, gátlásosság vagy prűdség?
Szinte minden nő egy kicsit testképzavaros. Miért? Mert nem szokásunk tükörbe nézni. Mert nem bátorítottak, tanítottak meg elfogadni és szeretni magunkat. Sokszor az önelfogadás első lépése egyszerűen az, hogy merjünk belenézni a tükörbe.
Több mint húsz éve van jelen Temesváron, izgalmas, összetett személyiségeket alakít: volt már Ophelia, Sheila Franklin. Borbély B. Emília, a Csiky Gergely Színház művésze, a nőiesség sokféle árnyalatát képes megjeleníteni a színpadon és a hétköznapokban.
Szinte egész életemben gyermekeket akartam. Úgy vártam erre a szerepre, mint a Szent Grálra. Azt gondoltam, majd kiteljesít és jó anya leszek, és ez utóbbi szerintem többnyire igaz is, bár ez a jóság jóval másképp néz ki, mint ahogyan elképzeltem.
Van egy finom, de fontos különbség az inspiráció és a másolás között. És ez a különbség nemcsak a gardróbodban, hanem az önbizalmadban is megmutatkozik.
Ezzel a mondattal valószínűleg minden stílustanácsadó hirdette már legalább egyszer a szolgáltatását. Mert ez a gondolat annyira általános, hogy lassan rá lehetne gravírozni egy kis táblára, amit felakasztunk a szekrényajtóra.
Ha belegondolunk, hogy ezelőtt 75 évvel milyen feladatai, kötelességei voltak egy nőnek, milyen elvárásokat támasztott felé a társadalom, kicsit fellélegzünk, hogy nekünk talán már nem ugyanolyanok a körülményeink. Vagy mégis?
Nagyon sok nővel találkoztam már, aki szent meggyőződéssel állította, hogy márpedig neki nincs dereka. Egy dolgot biztosan mondhatok: volt neki! És neked is van.
Léteznek szépirodalmi művek, amelyek sosem mennek ki divatból, és most nem a nagy világirodalmi klasszikusokra gondolok, hanem Európának erre a kis szegletére, ahol mi, magyarok élünk.
A nő hat alma – határtalanul áradó női erő címmel hívta kerekasztal-beszélgetésre a Lemanguria Élettánc Egyesület az udvarhelyszéki nőket. Erről kérdeztem a Lemanguria szemlélet és módszer udvarhelyi „nagykövetét”, Benczédi Zselykét.
Sokunkat nagyon hajt a kíváncsiság. A mi szakmánkban főleg. Nehéz erről írni, de mégis megteszem. Hosszas lamentálás után rávettem magam, hogy elmenjek egy fétispartira.
Alkotni jó – ezzel talán minden kreatív ember egyetért, ugyanakkor az is igaz, hogy az alkotás folyamata olykor lélekpróbáló és gyötrelmes is. De miből merítenek inspirációt az alkotók? Segíti vagy hátráltatja a gyereknevelés a kreatív munkát?
Kívül-belül különleges: beton alapokon álló, faszerkezetes épület, amelynek falait vakolatba öntött szalmabálák töltik ki. Nem a spórolás a fő szempont – hangsúlyozza Gergely Orsolya és Miklós Csaba –, hanem a fenntarthatóság és az energiatakarékosság.
Hogyan is zajlik az ajakfeltöltés és kinek ajánlott? Egyáltalán, hogyan válasszunk szakembert, és mit tegyünk, hogy elkerüljük a „kacsacsőrt”? Az idei utolsó Kencében plasztikai sebésszel beszéltünk a népszerű szépészeti beavatkozásról.
A gesztenye-evés visszavisz egy régebbi világba, amelynek más, emberibb ritmusa volt. A gesztenye lelassít, arra sarkall, hogy jelen legyünk, sült gesztenyét enni mindfullness-gyakorlat a javából! Igazi komfortétel a forró gesztenye.
A nyakvonal nem csak arról szól, hogy jól áll-e egy felső, esetlegesen mennyit mutatok meg magamból. A nyakvonal – dekoltázs, az arcunkat mutatja meg.
Márton-napkor fogyasztjuk a legtöbb libahúst, a libamáj ezzel szemben egész évben hozzáférhető, még ha borsos is az ára. A hízott libamájat „aranyáron” mérik, de a szintén finom pecsenye libamáj olykor beleférhet, pláne, ha ha jól gazdálkodunk vele.
B. Szabó Zsolt esküdözik, hogy legfeljebb öt percet vett igénybe a szettek összeállítása. A Rádió GaGa műsorvezetője arra törekszik, hogy minden, amit magán visel, összhangban legyen azzal, aki ő valójában.
Főleg a hideg időszakban jellemző, hogy kiszárad, bereped a kezeink bőre: ilyenkor egyrészt jó megvédeni kezeinket az időjárás viszontagságaitól, de a bőr hidratálásáról is kell gondoskodni.
Frusztrációt, lelkiismeret-furdalást okozhat, ha a közösségi médiában látott, ultra-filterezett világhoz hasonlítjuk magunkat. Ez nem feltétlenül a valóság, hangsúlyozza Gergely Orsolya szociológus A pszichológus konyhája legújabb kiadásában.
A Szakáli család nyikómalomfalvi házához vezető út tágas udvaron keresztül, gyümölcsfák között visz fel a dombra – mintha már az út maga is arra késztetne, hogy az ember kicsit lelassuljon, és megérkezzen valami igazán őszintéhez.