Élmény Vallomás a női sorsról – Alba de Céspedes: Tiltott füzet

Ha belegondolunk, hogy ezelőtt 75 évvel milyen feladatai, kötelességei voltak egy nőnek, egy háziasszonynak, egy anyának, hogy milyen elvárásokat támasztott felé a társadalom, hogy egyáltalán milyen volt az élete, egy kicsit fellélegzünk, hogy nekünk talán már nem ugyanolyanok a körülményeink. Aztán elkezdjük olvasni a Tiltott füzetet, és újragondoljuk az egészet.

Fotó: Freepik

Olyan sok minden mégsem változott. És ettől kissé (nagyon) elszomorodunk, mert hiszen az idő előrehaladtával fejlődésnek kellene bekövetkeznie, és, ha a technikai vívmányok fejlődéstörténetét vesszük alapul, ennek a fejlődésnek rohamtempóban kellene megtörténnie minden szinten, azonban a társadalmi változások terén ez koránt sincs így.

A nő, aki a családért dolgozik

Adott egy 43 éves nő, aki feleség, két gyermek anyja, és történetesen a család anyagi nehézségei okán dolgozó nő is egyben. 1950-et írunk, Olaszországban járunk, és azért emeltem ki az anyagi nehézségeket, mert ezek nélkül Valeria Cossati nem dolgozna, ebben az időben ugyanis még nem jellemző az ő generációjára a munkavállalás. Ez fontos elem a történetben, sok mindent meghatároz és befolyásol, egyebek mellett a gondolkodásmódot, a család és a barátok viszonyulását Valeriához:

„Senkit nem érdekel se a munkám, se a felelősségem:

mintha nap mint nap puszta szeszélyből mennék el itthonról ugyanabban az órában, és amikor hó végén hazahozom a fizetést, mintha lottón nyertem volna” - írja Valeria a titkos naplójába. Titkos, mert titokban vette, titokban tartja, hogy rendszeresen ír bele, azok a gondolatok és érzések pedig, amiket papírra vet, hatványozottan titkosak, hiszen a családi kapcsolatok nem bírnák el ezt a fokú őszinteséget.

Fájdalmas felismerés

Lényegében maga a főhősnő is megszenvedi az egész írási folyamatot. Attól kezdve, hogy állandóan rejtegetnie kell a naplót, ami közben rájön, hogy nincs egy saját zárható fiókja sem a házban, nemhogy egy kis zug, ahol nyugodtan ellehet, odáig hogy szembe kell néznie önmagával, ami rendkívül felkavaró és fájdalmas folyamat. Végigkövetjük az ő fejlődését, a felismeréseket, amiket megfogalmaz, a gyermekeivel, a férjével, a szüleivel és a barátaival való kapcsolatát, bepillantunk az intim szférájába, és

óhatatlanul is folyamatosan összehasonlítjuk a saját éltünk hasonló aspektusaival.

Ezzel hat a leginkább ez a méltatlanul elfeledett regény, ez a vallomás a női sorsról, ami az évek múlásával csak a világ nagyon kicsinyke részén változott lényegesen annyira, hogy a nő ne szolgálatot teljesítsen az életében, hanem teljesen önmaga lehessen a saját jogán.

Ha belegondolunk, hogy szerte a világban mennyi korlátozás, sőt tilalom van érvényben a nők ellen, és, hogy ezek milyen ütemben szaporodtak az elmúlt időszakban, elkeseredetten tekinthetünk a jövő elé, és joggal féltjük gyermekeink jövőjét is. Olvassunk minél többet, és okuljunk a negatív példákból a pozitív fejlődés érdekében!

korábban írtuk

Villáminterjú Kolcsár Lindával: Folyamatosan vágyom a fejlődésre
Villáminterjú Kolcsár Lindával: Folyamatosan vágyom a fejlődésre

Kirobbanó energiájára, a „pohár félig tele” attitűdjére, meg a gyönyörűen csengő hangjára emlékszem leginkább: Kolcsár Linda diákéveink óta ismét hazaköltözött Sepsiszentgyörgyre. Ezúttal ő válaszolt a Proust-féle kérdéssorra.