Szakmai ártalom, hogy minden rendezvényen dolgozom egy picit. Nyilván csak fejben, mert folyamatosan szomjazom az új megoldásokat, kreatív ötleteket, inspirációt merítek egy-egy dekorációs elemből, gondolatból. Nem tisztem összehasonlítani egyik eseményt a másikkal, és soha nem a hibákat keresem.
Mit értek hivatalos esemény alatt? Mindent, amit megnyitnak, felavatnak, átadnak, ahol megemlékeznek, megtisztelnek, kiosztanak, stb. Ezek olyan rendezvények, ahol valami hivatalos történik, általában a közösségért, a közéletért.
A hasonló eseményeken biztosan elhangzik beszéd, általában több is. Ilyenkor a (jó) szervező a következőket tudja: a házigazda – legyen az polgármester vagy elnök – mindig elsőnek beszél, a fővendég pedig mindig utolsónak. Nem fogja sértésnek venni, mert jó esetben ő is tudja, „hol a helye”. A második dolog, amit a jó szervező szem előtt tart, hogy háromnál több beszélő ne legyen, emellett azt is tudja, hogy a háromperces beszéd az ideális, azon felül már nagyon nehéz fenntartani az érdeklődést. Ezért nem sértés megkérni a beszélőket, hogy lehetőleg férjenek bele ebbe a keretbe. Ha esetleg magunk vagyunk azok, akik a beszélők sorát erősítjük, jó, ha tudjuk, hogy
legfeljebb azt a személyt emeljük ki – de őt is csak tisztség, soha nem név szerint! –, aki a legmagasabb rangú.
Ami a kulturális részt illeti: nem kell minden odaillő verset és egy egész repertoárnyi éneket felsorakoztatni. A kevesebb több alapon csak annyit válasszunk ezekből, amennyi éppen megtöri a beszédeket, de nem teszi unalmasan hosszúvá a műsort. Lehet bármennyire tehetséges az előadó, bizonyos idő után senki figyelmét nem tudja majd lekötni. Tudom, nem könnyű ráérezni ezekre, a tapasztalat azonban – mint minden más területen – itt is meghozza a gyümölcsét.
Jó esetben meghívót kapunk egy esemény előtt, amelyre feltüntetik a kezdés időpontját, de
Például egy fogadás alkalmával, általában a házigazda az ajtóban fogadja a vendégeket, röviden üdvözli őket (nem folytat beszélgetést, csak köszön, kezet fog), a fogadás jellegétől függően pedig koccint a vendégekkel. Ezért elvárt, hogy a kezdés előtt legalább 15-20 perccel érkezzünk meg, ahogyan az is, hogy ha választ kérnek a meghívásra egy adott időpontig, akkor azt minden esetben határidőre tegyük meg! Jó tudnunk azt is, hogy egy eseményre, rendezvényre a fővendég érkezik meg utolsónak, és ő távozik elsőként, utána érkezni és előtte távozni is hatalmas sértés.
korábban írtuk
Villáminterjú Újvárosi Katalinnal: Kacagás nélkül ne teljen el nap
A Székelyudvarhelyi 2. Unitárius Egyházközség újonnan beiktatott lelkésze mélyen hiszi, hogy minden okkal és céllal történik, s hogy nem a tárgyakban rejlenek a kincsek. Újvárosi Katalin válaszolt a Proust-féle kérdésekre.