Görög Ibolya (protokollszakértő, író, előadó – szerk. megj.) írja a könyvében, hogy a magyar nyelvben eredetileg a tegezés volt az általános, és csak a 18. század után kezdődött a magázás elterjedése. Nálunk, Erdélyben még figyelünk arra, hogy tisztelettudóan, magázó módban szólítsuk meg a másikat, még ha sokszor sután is sikerülnek ezek a próbálkozások. Ezzel szemben Magyarországon szinte mindenhol bevett szokás a tegezési forma, ami – megmondom őszintén – nekem néha sok. De
Nem tudom, ki hogy van vele, de én amikor meghallom a „maga” megszólítást, rögtön egy fekete-fehér, magyar film jut eszembe. Ott ugyanis férfi nőnek, és fordítva is, előszeretettel használta a „maga” formát, nem volt ebben semmi kivetnivaló. Mára azonban teljesen kikopott, falun még használják, városon sokkal inkább az „ön” kifejezéssel élnek. Levelezési formában más nem is megengedett, és a megszólításoknál is az utóbbi a hivatalosan elfogadott forma. De talán azt kevesen tudják, hogy csak akkor szükséges használni, ha a mondat anélkül nem lenne értelmes. Leegyszerűsítve:
Nyilván ez a két megszólítás csak bevezető szint, jobb helyeken már előkerülnek az „asszonyom/uram” megszólítások, amelyek extra tiszteletet sugároznak, és ott van a „kisasszony”, amelyet csak akkor engedjünk meg magunknak, ha a nő biztosan 25 év alatti. Felsőbb körökben ugyancsak használatos az „úrhölgy” kifejezés, amely csak protokolláris megszólítás, például levélben. Egyre inkább terjed a „hölgy/hölgyem” megszólítás is, ami nem rossz, de csínján kell bánni vele, hiszen értelmezésében úrinőt jelent, és hát, valljuk be, nem mindenkire illik…
Ha igazán profik akarunk lenni, akkor a következő szabályt jegyezzük meg: amennyiben rangos személyt szólítunk meg, akkor a rang + úr/asszony kifejezéssel élünk, például Polgármester úr, Nagykövet asszony. De akkor sem lövünk mellé, ha a családnév + úr formulát választjuk, például Szabó úr. A nőknél vigyáznunk kell, hiszen
Ne fussunk bele a keresztnév + asszony megszólításba. Elég ha annyit mondok, hogy Bea asszony, és nagyjából mindenki érti, miről beszélek: olyan nőt szólíthatunk így meg, aki a férje által vált ismertté. Nincs ezzel semmi probléma, ha a nő valóban így akarja meghatározni magát. Ha azonban tőlünk származik, az sértő lehet.
A keresztnév + úr megszólítás a férfiaknál csak akkor fordul elő, ha a kiszolgáló személyzetről kívánunk beszélni, tehát
Természetesen vannak itt mindenféle cifraságok, a magyar nyelv nagyon kreatív ezen a téren is: előszeretettel használjuk a „fiatalember” kifejezést, amit jól is teszünk, ha mi már nagyon öregek vagyunk, másképp hagyjuk. Talán mondanom sem kell, hogy abszolút tiltólistás a „csajocska”, „csajszi”, „kiscsaj”, „kicsike”, valamint ezek minden formája, és én azt mondom, hogy a keresztnév becézése is tiszteletlen, hacsak nem a szüleinktől, nagyszüleinktől jön, vagy olyan rokontól, akivel nagyon szoros a kapcsolatunk.
A megszólításokról még annyit, hogy
És így, a végén azért ide írom a mindenkor érvényes szabályt is: úgy mondjunk jó napot, hogy a „kívánok” szót is tegyük mellé. Kilenc óráig jó reggelt-, napnyugtáig jó napot-, utána pedig „jó estét kívánok!”
A Protokoll bonbon következő részében a megjelenésről hozok néhány példát: hogyan jelenjünk meg a „nagykönyv” szerint.
korábban írtuk
Demeter Melinda: A generációknak kölcsönösen tanítaniuk kellene egymást
Csaknem negyven év pedagógusi pályafutásom alatt az oktatásban is hatalmas változásokat tapasztalhattunk. Jelentősen más lett a gyerekanyag, a szülők és diákok viszonyulása az iskolához, követelményekhez, tanuláshoz.