Villáminterjú Újvárosi Katalinnal: Kacagás nélkül ne teljen el nap

Fontos számára a kacagás, a meghallgatás, de az őszinteség is – női körökben ugyanis gyakran tapasztalja utóbbi hiányát, és sok olyan sorsot lát, ahol az elhallgatás okozza a legnagyobb fájdalmakat. A Székelyudvarhelyi 2. Unitárius Egyházközség újonnan beiktatott lelkésze mélyen hiszi, hogy minden okkal és céllal történik, s egy csendes kisfiú tudatosította benne egy életre, hogy nem a tárgyakban rejlenek a kincsek. Újvárosi Katalin válaszolt a Proust-féle kérdésekre.

Fotó: Újvárosi Katalin archívuma

– Hogyan indul a reggeled?

– Kávéval – cukor nélkül, feketén. Volt idő, amikor próbálkoztam először reggelizni, rövid ideig sikerült. Maradt elsőnek a kávé – pizsamában fogyasztva, mellé hírek. Társuljon mellé csend, s akkor jól indul a nap.

– Mi a legjellegzetesebb tulajdonságod?

– Kettő jut eszembe, s nem tudom megállapítani melyik a „leg”. Az egyik a kacagás, a másik a meghallgatás. Kacagás nélkül ne teljen el nap – vallom – mert az úgy nem ér semmit. S meghallgatás nélkül se. A mai embert ritkán hallgatják meg, inkább folyton le akarnak nyomni valamit a torkán, s ez érződik. Legszebb kapcsolataim azok, ahol egymás mellett mélyen tudunk hallgatni, de ez nem feszengést vált ki, hanem jóleső érzést. S a másik legszebb az, ha úgy tudunk kacagni, hogy hullanak a könnyeink.

– És miben tartod magad a leginkább különcnek?

– Abban, hogy nem engedem, hogy a környezetem határozzon meg. Gyermekkorom óta nagyon erős a belső hangom, és mindig igaza van. Volt, amikor próbáltam elhallgattatni, de olyankor csalódtam, rossz felé haladtam.

Nem engedem magam befolyásolni mások véleményétől, azaz nem érdekel, mit mond a falu.

Istennel vagyok egyenes kapcsolatban és engedem, hogy Ő vezessen minden lépésemben.

– Mikor és hol voltál a legboldogabb?

– Leghosszabban gyermekkoromban, Homoródalmáson. Számtalan élményt gyűjtöttem be ott, ma is nagyon sokszor azokból merítek erőt. Legintenzívebben Kolozsváron, amikor szerelmes lettem a férjembe. Legmélyebben pedig akkor, amikor belenéztem az épp megszületett kislányom szemébe.

– Mi a legnagyobb dolog, amit elértél?

– Az egyensúly: család és munka, szerepek és énidő, hobbi és kötelesség között. Mihelyt megtanultam nemet mondani, mindennek helye lett, ami számomra fontos. Még nem tökéletes, de a folyamat a lényeg.

– Mi a legbecsesebb kincsed?

– Van az a játék, hogy ha egy lakatlan szigetre kellene menj, mit vinnél magaddal. Gyermektáborokban szoktuk játszani, és egyik ilyen alkalommal a legcsendesebb kisfiú álmodó szemekkel rám nézett, és azt mondta, hogy én téged vinnélek a szigetre. Elolvadtam. Addig is tudtam az eszemmel, de

ott és akkor a szívemmel is megértettem, hogy nem a tárgyakban rejlenek a kincsek.

Szóval, a legbecsesebb kincseim a szeretteim. Mindennap megköszönöm őket, hogy vannak nekem.

– Melyik élő személyt tiszteled a leginkább?

– Több is van, de leginkább dr. Prof. Bagdy Emőke asszonyt – hiteles életvitelű, hívő asszony, akire felnézek, és megfontolom a véleményét.

– Milyen tulajdonságot értékelsz leginkább egy férfiben?

– A lelkesedést. Amikor szívvel-lélekkel tud tenni egy jó ügyért, harcol is, ha kell, és közben megmarad Embernek, aki a legkisebb sóhajra is odafigyel.

– Mit értékelsz leginkább egy nőben?

– Az őszinteséget – női körökben gyakran tapasztalom annak hiányát. Biztos vagyok abban, hogy sok fölösleges kanyart tudnának megspórolni életútjukon azok, akik nem mernek szembenézni az igazság olykor kemény arcával.

Legkedvesebb barátnőim azok közül valók, akik nem bántóan, hanem tárgyilagosan őszinték.

Talán onnan is fakad ez, hogy nagyon sok olyan sorsot kísértem végig, ahol a takargatás, az elhallgatás okozta a legnagyobb fájdalmakat.

– Ha megváltoztatnál egy dolgot a családoddal kapcsolatban, mi lenne az?

– Ezen nem is kell gondolkodnom: hogy szülessen még legalább egy gyermekem. Mindig is nagy családra vágytam. A nagy család nem adatott meg, de a kis családomért végtelenül hálás vagyok.

– Mit bánsz a legjobban?

– Semmit. Hiszem, hogy minden okkal és céllal történt, történik.

korábban írtuk

Pakot Mónika: Minél közelebb kerülünk a természethez, annál boldogabbak vagyunk
Pakot Mónika: Minél közelebb kerülünk a természethez, annál boldogabbak vagyunk

Májusban berobban a természet, és ez az erőteljes növekedés még azokat is kimozdítja a négy fal közül, akik nem vallják magukat természetbúvároknak. Nem véletlen, hogy május elsejét a természetben ünnepeljük.