Már januárban számolgatni kezdem, hogy hányat kell aludni február harmadikáig. Előveszem a tanítós füzetecskémet, és listát írok a meghívottakról. KERESZTANNYÁJÉK, AMÁLI NÉNYIJÉK, TAMÁS BÁCSIJÉK, DÉNES BÁTTYA kerülnek fel a listámra.
Helló, hétköznapok! Itt maradtunk az eddig oly távolinak tűnő, magunk előtt göngyölített és mostanra halaszthatatlanná dagadt teendőinkkel, a januárra oly jellemző létszorongásunkkal, elnehezedett testtel, lélekkel.
A legújabb kutatások szerint bejgli nélkül is lehet karácsony! Az is karácsony, amikor nyáron karácsonyi mesét olvasunk, és az is, ha egy kisgyermekesnek decemberben minden indok nélkül azt mondod, jó anya, jó apa.
„Az ünnep azé, aki várja”. Várunk, hogyne, de nehéz a hangolódás. Eleve gond van a várakozással. Egy ideje. Leszoktattak róla, hiszen az áldott gyorsfutár házhoz szállítja a világot. És el is viszi, ami nem kell. Gombnyomogatásra.
Legtöbben csak nagyon nehezen tudunk a decemberi hajtásból kimaradni, hatványozottan igaz ez a gyermekeiket egyedül nevelőkre. Székely Melindának egy éve halt meg a férje. Két kislánynak teremt varázslatos ünnepet.
Gyermekkorom karácsonyaihoz szervesen hozzátartozott a hó. Apukám szánkóra tett minket a tesómmal, azon húzott be nagymamáékhoz, ahol azt vártuk, hogy megérkezzen otthon az Angyal.
A fehér ing vasalásánál nem lehet mímelni a vasalást. Ott kell lenni teljesen, testben s lélekben. Mint a karácsonynál. Félig-meddig jelen lenni karácsonykor nem lehet. Mert ebben az ünnepben minden ötvöződik, ami a földi életben fontos.
A romantikus filmekben és városi legendákban a karácsony az intimitás csúcsidőszaka, miközben egy 2023-as felmérésből kiderült: a megkérdezettek 43 százaléka szerint az ünnepek alatt érzett stressz nem teszi lehetővé, hogy „élvezzük” a karácsonyt.
Hogyan engedhettük, hogy az évnek ez a leginkább befelé forduló időszaka ideges, rohanó hajszává alakuljon, amikor a szorongás, a megfelelési kényszer emberek tömegeit tartja béklyóban, és fosztja meg az ünnepre való készület meghitt derűjétől?
Nehéz hozzászokni a rövid nappalokhoz, a karácsony közeledte sokaknak okoz szorongást, szomorúságot, félelmet. De valahogy mégis élnie kell a reménynek, és nekünk, újságíróknak kötelességünk a reményteli példákat is megmutatni. Én legalábbis ezt hiszem.
Márton-napkor fogyasztjuk a legtöbb libahúst, a libamáj ezzel szemben egész évben hozzáférhető, még ha borsos is az ára. A hízott libamájat „aranyáron” mérik, de a szintén finom pecsenye libamáj olykor beleférhet, pláne, ha ha jól gazdálkodunk vele.
Ahogy az esztendő minden hónapja, november is tanít bennünket. Éspedig arra, hogy az ősz nemcsak a véget jelenti, hanem az új élet lehetőségét is hordozza. A természet bölcsen újrahasznosít mindent, csak hagynunk kell, hogy tegye a dolgát.
A népi kalendárium Szent Mihály havaként jegyzi e hónapot, hiszen 29-én üljük Szent Mihály arkangyal ünnepét. A vallási ünnepek közül a legkiemelkedőbb ebben a hónapban Kisboldogasszony napja, amelyet szeptember 8-án tartanak.
Naptári, csillagászati szempontból nyárutóként tartjuk számon az augusztust, a régi magyar naptárban Új kenyér havának nevezik ezt a hónapot. Bár sokszor az év legmagasabb átlaghőmérséklettel „büszkélkedő” hónapja, régi szokásaiban inkább az őszre utal.
Szent Jakab hava ez a népi kalendáriumban, július 25-re esik ugyanis idősebb Jakab apostol ünnepe, akit leginkább a Szent Jakab-útról ismerünk. A több száz kilométeres zarándokút több településről indul, és valamennyi Santiago de Compostellában ér véget.
Aki zarándokol, annak nem a megtett táv, a megtett idő a fontos, tán még csak nem is a cél, hanem sokkal inkább maga az úton levés, az a folyamat, ami átalakít, gyógyít, épít attól a perctől, hogy elindultunk.
Búcsújárás címmel mutatják be pünkösd szombatján a hagyományainkat felelevenítő és a kisembereknek is tükröt tartó drámát, amely ízesen és derűsen mesél nemcsak a hitünkről, szokásainkról, de rólunk is, akik itt élünk, a Szűzanya lábánál.
Május sokak számára az év legszebb hónapja. Ez az ősi elképzelés több vallási és népi hagyományunkban visszaköszön, a kereszténységben a májust már évszázadok óta Mária-hónapként tartjuk számon.
„Hányódás” és rugalmasság, dinamizmus és teremhiány, alternatív helyszínek és logisztika – címszavakban talán így lehetne körülírni a székelyföldi színházak helyzetét, amelyeknek hosszabb-rövidebb ideje nehezíti a működését az épületeik felújítása.
Hosszú napokon át nézem az otthonom sebeit. Néhány milliméter hasadás függönyön, takarón. Leszakadt akasztó a törlőről és a székpárnáról. Nézem a sebeket, és tervezem, hogy megoldom, kijavítom, begyógyítom, foltozom, ragasztom.
Akinek kisgyermekes szülőként szilveszter éjszakáján egyáltalán sikerült ébren maradnia éjfélig, az is lehet, hogy megfogadott ezt-azt, mint a régi időkben, amikor meg is fogadta, de be sem tartotta. Pont, mint a népmesékben.
A bölcs asszony tudja, hogy a házasság szent intézményének egyik alappillére az egyensúly. Gondolok itt az egyenlő rangú teherviselésre. Ennek elnyerésére és mederben tartására igencsak frappáns szertartásokat találnak ki az unatkozó asszonyok.
Mindig is kíváncsi voltál, hogy miként indul egy televíziós műsorvezető reggele? Vagy éppen arra, hogy milyen tulajdonságot értékel leginkább egy férfiban? Zsigmond-Magyari Izabella, az Erdély Tv műsorvezetője válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdéssorra.
Hogyan indul egy kortárs költő reggele, mi jelenti számára a tökéletes boldogságot, és kik a hétköznapi hősei – André Ferenc csíkszeredai költő, műfordító, szerkesztő, irodalomszervező és szlemmer válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdéssorra.
Mindig is több gyermeket szerettem volna, évekig egészen pontosan hármat, aztán Leo születése és az anyaság tényleges megtapasztalása átírt bennem sok mindent, többek között azt is, hogy talán kettő is elég lesz.
Divattervezőnek tanult, illusztrátor lett belőle. Jellegzetes rajzai valósággal behúznak a mesék világába. Decemberben elsőként Kürti Andrea, a csíkszeredai Gutenberg Kiadó művészeti vezetője válaszolt a Marcel Proust által elhíresült villámkérdésekre.
Mindegyik osztálytársának van apja, csak neki nincs. Vagyis neki is volna, csak nem otthon, hanem valahol máshol. Nem is tudja, hol. Csak az anyja komor tekintetű, zord szavaiból következtet arra, hogy az apjának más felesége lett.
Mi lenne, ha újra megtanulnánk a felhők történeteit, a kavicsok csendjét?! A levelek erezetének találkozását a tenyér vonalaival. Az idős fakérgek bölcsességét és a gyermekünk tekintetét, amikor észreveszi ezt a sok csodát.
Kisgyermekkoromban Kobátfalván az idősebb asszonyok a házimunkák sokaságát jól megszabott rend szerint végezték. A mosásnak is volt egy napja a héten. Nem kapkodtak össze-vissza, semmi idegbaj.
Mivel a bölcs asszony tudja, hogy a szeretet jóságos is, és nemrég azt olvasta, hogy fontos kifejezni a hőn szeretett társ felé az elvárásokat, végül megkegyelmez urának, és egészen pontosan megfogalmazza neki óhaját: kérlek, hozz nekem valamit.
Van, ami tényleg segít boldogulni a gyermekekkel, de a lelkiismeretünkre alapozva elég sok mindent megvetetnek velünk a gyártók. A hatásgyakorlás működik, alamuszi módon ássa alá az önbizalmunkat, hogy ha nem vesszük meg, nem lehetünk „elég jó szülők” se.
Kislányommal egyidejűleg születik meg bennem a testem iránti tisztelet. Átjár az iránta való szeretet. A világ legcsodálatosabb tettét hajtotta végre, nem lehet többé nem tisztelni és nem szeretni.
A kommunikáció doktora, szóvivő, sőt, egyetemi oktató is, és nem mellesleg, a Nőileg főszerkesztője is volt: Zörgő Noémi elfoglalt, így aztán az igazi feltöltődés számára az, amikor családjával lehet vidéki házukban.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
Állok a konyhában, kezemben a szűrő. Valami elpattan. Harminc éve vagyunk barátok. Néha még azt is kimondtuk egymásnak, amit magunk előtt is tagadtunk. Most meg csak a köztünk lévő távolság tart vissza attól, hogy egymás torkának essünk...
Fogaink közt hersenő görögdinnye. Forró csemegekukorica, sóval. A távolról is érezhető, sülő vineta illata. Sült paprika – tűzpiros „árdéj” – foghegynyi fokhagymával. Nyárillata van a készülő lecsónak…
A nyári vakáció második hete van, nekem már volt egy kisebb összeomlásom: nem tudom, hogyan bírom szeptemberig. Kisgyermekkel is lehet csodás a nyár, sőt. Azért néha hiányzik, hogy nyugodtan olvassak az árnyékban egy-két órát, vagy elmenjek egy koncertre.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
A japán nők naponta fogyasztanak szójatermékeket, melyek természetes fitoösztrogén-tartalmuknál fogva némileg pótolják a hiányzó ösztrogént. Felénk kétes a híre a szójának, pedig a fermentált készítmények, a tofu, a tempeh, a miso rendkívül egészségesek.
Van egy hely az otthonunkban, amit naponta legalább egyszer meglátogatunk. Sokszor rohanva. Néha sóhajtozva. Néha elégedetlenül. A ruhásszekrényünk.
Bármerre nézünk a teraszról, fenyőerdők ölelnek körbe, nyugalmat sugározva. Csíkcsomortánban vagyunk, a település fölé emelkedő dombok egyikén gyönyörködünk a tájban, Fröhlich Orsolya és Mihály László szívélyesen vezetnek körbe otthonukban.
Van bennünk egy ősi, ösztönös reflex: néhány másodperc alatt felépítünk valakiről egy teljes történetet. Mintha ismernénk. Mintha el tudnánk képzelni az életét, a munkáját, a személyiségét. Pedig mindössze néhány vizuális morzsát kaptunk.
Első emlékeim a savanyú káposztáról a nagyszüleimhez kötődnek. Telente gyakran sült pityóka a lerben, sóval, vajjal (ha volt) fogyasztottuk, na és természetesen hersegő káposztacikával, káposztalével. A jó káposztalé számomra azóta is felér a limonádéval.
Tudtad, hogy egy ember átlagosan évente 72 kilogramm élelmiszert pazarol el? Hogyan lehetnénk tudatosabb vásárlók, fogyasztók? Erről is kérdeztük Antal Imolát, a Food Savers kezdeményezés kommunikációs szakemberét.
Hová kerüljön a sampon? Hát a kondicionáló? Hogyan kell ápolni a fejbőrt, és miért nem mindegy, hogy mikor fésülködünk? Hajápolási kisokossal jelentkezünk az év első Kencéjében.
A Nőileg szerkesztőségében sokan szoktunk év elején számot vetni az előző évről, remek vizuális módszer erre az előző évi fotóink visszanézegetése. Ezt tettük ezúttal is: kollégáink legjobb Gardrób-fotóit bányásztuk elő. Ezek voltak a kedvenceink.
Kívül-belül különleges: beton alapokon álló, faszerkezetes épület, amelynek falait vakolatba öntött szalmabálák töltik ki. Nem a spórolás a fő szempont – hangsúlyozza Gergely Orsolya és Miklós Csaba –, hanem a fenntarthatóság és az energiatakarékosság.