Gyerekként az ember egyértelműnek vesz dolgokat, még ha nem is találja feltétlenül kellemesnek őket. Számomra mindig ilyen volt a húsvéti locsolás. Minden percét gyűlöltem, de nem tudtam elképzelni nélküle a tavaszt.
A zene értelmezése ugyanolyan szabad, mint bármely más művészeti ágé. Jó, ha vannak (szakmai) fogalmaink az interpretációra, de itt ez nem fontos. Minden üzenet érvényes.
Húsvét közeledtével Erdély-szerte sok családban kerül bárány az asztalra. A fiatal, tejes bárányok legtöbbször húsvétra lesznek igazán finomak. De a bárány mint étel szimbolikus jelentéssel is bír: Jézust, az ártatlanságot és a feltámadást is jelképezi.
A régiek naptárában Szent György havaként jegyezték ezt a bolondos, alkalmazkodóképességünket igencsak próbára tevő hónapot. Bár a húsvét mozgó ünnep, leggyakrabban áprilisban ünnepeljük, így rányomja bélyegét az egész hónap hangulatára.
Az érzés, hogy nem turistaként, hanem (székelylelkű) budapestiként járok a szemerkélő szürkületben, hogy rutinosan rovom az utcákat. Hogy külsőleg nem lógok ki, mert valamilyen módon ide is tartozom már.
A januári nagy elhatározások, tervezések, újrakezdések súlya után az év második hónapja már egy jóval könnyedebb hangvételű, lazább hangulatú hónap.
A mai ember így gondolkodik: nekem ne szabja meg életem ritmusát a természet, tudom én anélkül is, mi a dolgom. Alkalmazásokból tudakolja az időjárást, ugyanazokat a zöldségeket fogyasztja minden évszakban, teából csak a filterest ismeri.
A téli ünnepek gyakori velejárója a vendéglátás és vendégfogadás. A kellemes együtt töltött idő azonban alkalmanként kínossá is válhat, ha a kedves vendég hazamenni már nem akar…
Lehet-e a karácsonyra a megszokott rituálék nélkül készülni? Vajon, ha egyszer kifordulnánk a szokásos sémákból, mi történne? Ha fittyet hánynánk az örökölt szertartásainkra, és elutaznánk a Bahamákra, nézni, hová is lóg le a világ pereméről a lábunk.
Advent első vasárnapja volt. Önállósodó gyermekem első adventje. Amióta megszületett, csak nagyon ritkán dolgozom hétvégeken, de szorított a határidő, már szombaton kigondoltam, hogy vasárnap délután „kiveszek” két óra szabadságot tőle, haladnom kellett.
Szakmai ártalom, hogy minden rendezvényen dolgozom egy picit. Nyilván csak fejben, és soha nem a hibákat keresem. A hivatalos eseményeken azonban nagyon tudok bosszankodni, amikor alapvető szabályokat nem tartanak be.
Néhány nappal ezelőtt kerek születésnapot ünnepelt a Nőileg. Alapítók és régi munkatársak, újságírók, szerkesztők, fotósok és külsős szerzők együtt elevenítettük fel a lap történetének emlékezetes eseményeit, örömeink, nehézségeink és kalandjaink.
Ha már a tulipánok, nárciszok elhervadnak az ünnepi lelkület oltárain, mi van az ünnep után? Ha történetesen szabadnappal folytatódik? Nyaralós és hétvégi pihenős kultúránk van, de mit kezdünk magunkkal, ha szabad pihenni, csak úgy?
A húsvéti történetben is – csakúgy, mint a karácsonyiban – a fő cselekmény végrehajtója egy nő. A betlehemi történetben Mária életet ad a kis Jézusnak, a húsvéti történetben magdalai Mária látja meg a feltámadott Jézust.
Szeretjük a ráérős reggeleket, amikor nem sietünk sehová. Ilyenkor lassan eszünk, kóstolgatunk, csipegetünk, kapcsolódunk egymáshoz és önmagunkhoz. Ezért van ilyen szempontból is kiemelt jelentőségük az ünnepeknek.
A hazakészülés megváltoztatja a dolgok hőfokát. Több ez, mint egy utazást megelőző természetes izgalom. Édes, lázas állapot, számolni a napokat az indulásig, hogy itthonról, hosszú idő után végre megérkezhess haza.
Mindenkinek másként zárul a naptári év, ahogy a helyzet, a hagyományok vagy a (meg)szokás hozza. De vajon december utolsó napján zárjuk bensőnkben is az évet? Egyáltalán van időnk és igényünk az elmélyült évértékelésre, évnyitásra?
Karácsony tájékán legtöbbünknél megszaporodnak a vendégek. Ha megunták már a véres-májas-húsleves-töltött káposzta kombót, de mégis szeretnék finom falatokkal kényeztetni a betérőket, ez a pár tipp Önöknek szól.
Sokan félnek segítséget kérni, „elvonóra menni”, mert az nemcsak a szer elengedését jelenti, hanem az önmagunkkal való szembenézést is. Rabságban sorozatunk utolsó részében belépünk oda, ahol ez a szembenézés megtörténik: a magyarózdi Terápiás Otthonba.
Hosszú napokon át nézem az otthonom sebeit. Néhány milliméter hasadás függönyön, takarón. Leszakadt akasztó a törlőről és a székpárnáról. Nézem a sebeket, és tervezem, hogy megoldom, kijavítom, begyógyítom, foltozom, ragasztom.
Akinek kisgyermekes szülőként szilveszter éjszakáján egyáltalán sikerült ébren maradnia éjfélig, az is lehet, hogy megfogadott ezt-azt, mint a régi időkben, amikor meg is fogadta, de be sem tartotta. Pont, mint a népmesékben.
A bölcs asszony tudja, hogy a házasság szent intézményének egyik alappillére az egyensúly. Gondolok itt az egyenlő rangú teherviselésre. Ennek elnyerésére és mederben tartására igencsak frappáns szertartásokat találnak ki az unatkozó asszonyok.
Mindig is kíváncsi voltál, hogy miként indul egy televíziós műsorvezető reggele? Vagy éppen arra, hogy milyen tulajdonságot értékel leginkább egy férfiban? Zsigmond-Magyari Izabella, az Erdély Tv műsorvezetője válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdéssorra.
Hogyan indul egy kortárs költő reggele, mi jelenti számára a tökéletes boldogságot, és kik a hétköznapi hősei – André Ferenc csíkszeredai költő, műfordító, szerkesztő, irodalomszervező és szlemmer válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdéssorra.
Mindig is több gyermeket szerettem volna, évekig egészen pontosan hármat, aztán Leo születése és az anyaság tényleges megtapasztalása átírt bennem sok mindent, többek között azt is, hogy talán kettő is elég lesz.
Divattervezőnek tanult, illusztrátor lett belőle. Jellegzetes rajzai valósággal behúznak a mesék világába. Decemberben elsőként Kürti Andrea, a csíkszeredai Gutenberg Kiadó művészeti vezetője válaszolt a Marcel Proust által elhíresült villámkérdésekre.
Mindegyik osztálytársának van apja, csak neki nincs. Vagyis neki is volna, csak nem otthon, hanem valahol máshol. Nem is tudja, hol. Csak az anyja komor tekintetű, zord szavaiból következtet arra, hogy az apjának más felesége lett.
Mi lenne, ha újra megtanulnánk a felhők történeteit, a kavicsok csendjét?! A levelek erezetének találkozását a tenyér vonalaival. Az idős fakérgek bölcsességét és a gyermekünk tekintetét, amikor észreveszi ezt a sok csodát.
Kisgyermekkoromban Kobátfalván az idősebb asszonyok a házimunkák sokaságát jól megszabott rend szerint végezték. A mosásnak is volt egy napja a héten. Nem kapkodtak össze-vissza, semmi idegbaj.
Mivel a bölcs asszony tudja, hogy a szeretet jóságos is, és nemrég azt olvasta, hogy fontos kifejezni a hőn szeretett társ felé az elvárásokat, végül megkegyelmez urának, és egészen pontosan megfogalmazza neki óhaját: kérlek, hozz nekem valamit.
Van, ami tényleg segít boldogulni a gyermekekkel, de a lelkiismeretünkre alapozva elég sok mindent megvetetnek velünk a gyártók. A hatásgyakorlás működik, alamuszi módon ássa alá az önbizalmunkat, hogy ha nem vesszük meg, nem lehetünk „elég jó szülők” se.
Kislányommal egyidejűleg születik meg bennem a testem iránti tisztelet. Átjár az iránta való szeretet. A világ legcsodálatosabb tettét hajtotta végre, nem lehet többé nem tisztelni és nem szeretni.
A kommunikáció doktora, szóvivő, sőt, egyetemi oktató is, és nem mellesleg, a Nőileg főszerkesztője is volt: Zörgő Noémi elfoglalt, így aztán az igazi feltöltődés számára az, amikor családjával lehet vidéki házukban.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
Állok a konyhában, kezemben a szűrő. Valami elpattan. Harminc éve vagyunk barátok. Néha még azt is kimondtuk egymásnak, amit magunk előtt is tagadtunk. Most meg csak a köztünk lévő távolság tart vissza attól, hogy egymás torkának essünk...
Fogaink közt hersenő görögdinnye. Forró csemegekukorica, sóval. A távolról is érezhető, sülő vineta illata. Sült paprika – tűzpiros „árdéj” – foghegynyi fokhagymával. Nyárillata van a készülő lecsónak…
A nyári vakáció második hete van, nekem már volt egy kisebb összeomlásom: nem tudom, hogyan bírom szeptemberig. Kisgyermekkel is lehet csodás a nyár, sőt. Azért néha hiányzik, hogy nyugodtan olvassak az árnyékban egy-két órát, vagy elmenjek egy koncertre.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
Vagány, bevállalós – summásan talán így jellemezhető az udvarhelyi fitneszedző ruhatára. Az Alter stúdió és közösség megálmodóját a hétköznapokban gyakran sportruházatban látni, de gardróbja számtalan különleges, sokszor egyedi darabot rejt.
Bár úgy kezeljük, de a bábszínház valójában nem egy, kifejezetten a gyerekeknek szóló stílus, hanem a színjátszás önálló műfaja, hangsúlyozza Lukács Emőke bábszínész A pszichológus konyhája februári epizódjában.
A hajfestés sikere nem csak a fodrász rátermettségén, a festék minőségén múlik: legalább olyan fontos, hogy a festett hajat hogyan ápoljuk otthon. Fodrász osztja meg tippjeit a legújabb Kencében.
A japán nők naponta fogyasztanak szójatermékeket, melyek természetes fitoösztrogén-tartalmuknál fogva némileg pótolják a hiányzó ösztrogént. Felénk kétes a híre a szójának, pedig a fermentált készítmények, a tofu, a tempeh, a miso rendkívül egészségesek.
Van egy hely az otthonunkban, amit naponta legalább egyszer meglátogatunk. Sokszor rohanva. Néha sóhajtozva. Néha elégedetlenül. A ruhásszekrényünk.
Bármerre nézünk a teraszról, fenyőerdők ölelnek körbe, nyugalmat sugározva. Csíkcsomortánban vagyunk, a település fölé emelkedő dombok egyikén gyönyörködünk a tájban, Fröhlich Orsolya és Mihály László szívélyesen vezetnek körbe otthonukban.
Első emlékeim a savanyú káposztáról a nagyszüleimhez kötődnek. Telente gyakran sült pityóka a lerben, sóval, vajjal (ha volt) fogyasztottuk, na és természetesen hersegő káposztacikával, káposztalével. A jó káposztalé számomra azóta is felér a limonádéval.
Tudtad, hogy egy ember átlagosan évente 72 kilogramm élelmiszert pazarol el? Hogyan lehetnénk tudatosabb vásárlók, fogyasztók? Erről is kérdeztük Antal Imolát, a Food Savers kezdeményezés kommunikációs szakemberét.
A Nőileg szerkesztőségében sokan szoktunk év elején számot vetni az előző évről, remek vizuális módszer erre az előző évi fotóink visszanézegetése. Ezt tettük ezúttal is: kollégáink legjobb Gardrób-fotóit bányásztuk elő. Ezek voltak a kedvenceink.