Koncertélmény. Érzelmi kavalkád, jól meg tud hordozni a zene önnön poklainkban és teremtett édenkertjeinkben. A zene értelmezése ugyanolyan szabad, mint bármely más művészeti ágé. Jó, ha vannak (szakmai) fogalmaink az interpretációra, de itt ez nem fontos. Minden üzenet érvényes. A lényeg a párbeszéd, a kérdések, amelyeket az adott mű feltesz az olvasónak, a szemlélőnek, a hallgatónak. Egyébként
Jelen esetben épp zene. Ebből fakad aztán, hogy egyesek egy másik dimenzióba kerülnek, finom kis transzba esnek, másokat pedig elkerül a katarzis, nem érintődnek meg. Nem termékenyül meg lelkük talaja. Majd máskor, majd mástól. Ez teljesen természetes folyamat.
Haláltánc: Hol a tánc? Táncmuzsika ez? Ki táncol kivel? Kegyetlen pörgetés. Hát persze: a haláltánc, a pestisjárványok szülte motívum, a halál előtt mind egyenlőek vagyunk – gondolta a középkor embere a halál tömény jelenlétében. A csontváz-táncos mindekit, válogatás nélkül táncra kért, és átröpített, oda, a másik oldalra. „Véred kiontott harmatával, irgalmazz nekünk, Jézus Herceg!” – hangzik (fel bennem) Villon híres sora a Haláltánc-balladából.
Kontrasztok: játék, tánc – gyász, halál. Kint-bent, a muzsika elfeledteti a színpad és a terem szürke, kopott falait, átlényegül minden,
és ott, hirtelen egy pillanatra érthetővé válik valami a lényegből, az elveszett paradicsom érzéséből, és „felzúgnak a hamuszín egek”, és nagypénteki elveszettségünk után rögtön a húsvéti fény is feldereng. Kit érdekel már abban a szentséges pillanatban a földi küszködésünk súlya, a holnap gondja, félelmeink, jogos haragunk, veszteségeink sora?! Mindent elfed a parázsló hangzás, egyeseknél bizonyára. Másoknál épp nem. Nálam most biztos. Ilyen ez.
Amikor nemrég a maga valóságában csodáltam, még nem tudtam, hogy a zeneszerző is elámult a falfestmény láttán. Így érnek össze a világ dolgai. És most a zenében találkozunk. A festmény középpontjában a Halál van, aki az élet hívságait jelképező fiatal lányokat szemléli, az égben angyalok, balra fent imádkozó remeték láthatók. Bal oldalon a három élő és a három halott. A haláltól megrémülőket Szent Makárius figyelmezteti a földi élet mulandóságára. A zenemű gregorián dallamra épül, alapja a Dies iræ, szövege az utolsó ítéletről szól. Megjegyezhető tudnivalók.
Dies iræ: a harag napja. Ki haragszik kire? Az Ég a földre? Én kire? Te kire? Ki ránk? Hová visz a haragunk útja? Mi Atyánk, melyik ajtón menjünk be?
Haláltánc, húsvét előtti, böjti időszakban. Léböjt, időszakos böjt, böjtök. Szép testben szép a lélek? Megszépül? A lélek is szívesebben van a szép testben? A lélek alakul a testhez, vagy a test a lélekhez? Mit böjtölsz ki? Meglesz annak a böjtje! De minek? A böjt egy lelki mozdulat, de hová is fordul a lélek? Van-e öröm a böjtben? A böjt szabadulásvágy. Méregtelenítés. Mit méregtelenítünk ki? A méregfogat, a méregzsákokat?
Nagypéntek karmazsinpiros, mint a bűn, és fekete, mint a halál. Húsvét színe a tündöklő arany, mint a bűnbocsánat, és zöld, mint a szabadulás. Mire várunk, mire várakozunk? (Már rég egy másik művet játszik a zenekar.)
Virágvasárnap, nagypéntek, húsvét. Az emberi élet három alapkonstrukciója: saját kis életünk dicsőséges ünnepei, apró(bb) halálaink és fel-feltámadásaink rendszere. Hiszen bármi is történjen, végső várakozásaink arra a bizonyos nagypéntek utáni HARMADIK napra irányulnak – jelképesen – Et resurrexit tertia die. Hogy
Liszt Haláltánca „Fokoz, ellenpontoz. A gregorián dallamot kifinomultan használja… Liszt mesteri módon variálja és mind erőteljesebb zenekari közreműködés közepette bontja ki az új dallamot, romantikus hangzású fortéval zárul a Haláltánc” – mondják a szakavatottak. A záróakkord előtt hirtelen ez is előkerül.
Babits Mihály 1916-ban, Húsvét előtt, elcsukló hanggal írja meg:
„…akárki,
ki először mondja ki azt a szót,
ki először el meri mondani,
kiáltani, bátor, bátor,
azt a varázsszót, százezerek
várta lélekzetadó szent
embermegváltó, visszaadó,
nemzetmegmentő, kapunyitó,
szabadító drága szót,
hogy elég! hogy elég! elég volt!
hogy béke! béke!
béke! béke már!
Legyen vége már!
…szegény nép reméljen.
Szóljanak a harangok,
szóljon allelujja!...
Aki halott, megbocsát,
ragyog az ég sátra,…
Ki a bűnös, ne kérdjük,
ültessünk virágot,
szeressük és megértsük
az egész világot…”
Milyen más, ha hallgatjuk, nem csak a háttérben hangzó hangulatfokozó, hanem kiemelt esemény a zenével való találkozás.
Mire a gondolataim végére érek, tapsolnak, a koncert teljességgel véget ért, én még mindig a haláltánccal bíbelődöm. Ha minden egyéni értelmezés érvényes, akkor ez is. Azt hallom, hogy nincs módunkban egyebet tenni, mint belelágyulni az élet, a mindenség ölelésébe. Húsvét előtt és húsvét után is.
korábban írtuk
Tányéron a feltámadás: a hagymás báránymájtól a keleties báránybordáig
Húsvét közeledtével Erdély-szerte sok családban kerül bárány az asztalra. A fiatal, tejes bárányok legtöbbször húsvétra lesznek igazán finomak. De a bárány mint étel szimbolikus jelentéssel is bír: Jézust, az ártatlanságot és a feltámadást is jelképezi.
