Épp a közelmúltban fejeztem be a The Morning Show című minisorozatot. Számos elismerést kapott, illetve Golden Globe-jelölést is több kategóriában. Annak, aki esetleg nem látta, röviden felvázolom a történetet: Amerika legnézettebb reggeli ébresztős műsorában 25 éve trónoló férfi sztárműsorvezetőről kiderül, hogy több kolléganőjét bántalmazta szexuálisan. A sorozatban nyilván megjelennek a női és férfi nézetek, a történteket sokan más és más szögből látják és közelítik meg, miközben a kép teljesen tiszta.
A sorozat indított el bennem kérdéseket. Vagy felvetéseket inkább? Például, hogy
észrevesszük-e, ha a felénk viccesnek szánt közeledés inkább behatolás a magánszféránkba? Kiállunk-e magunkért, ha egy-egy megjegyzés sérti az önérzetünket, esetleg bántja nőiségünket? Fellépünk-e a felénk intézett kedveskedésnek álcázott szexuális értelmű kijelentésekkel szemben, vagy mosolyogva hallgatunk?
Talán a leggyakoribb válasz, hogy attól függ, kitől jön. Nem tagadom, sokszor tényleg ettől függ.
Én sosem voltam felsővezetői szerepben, de a munka döntéshozói részében részt vettem. Tehát hangsúlyosan el kellett döntenem dolgokat, mérlegelnem kellett, felelősséget vállalnom. És nekem ezzel soha nem volt problémám. Megmondó, határozott személynek tartom magam, de még így is sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy nem állhattam ki magamért.
Miért nem tettem? Mert túlságosan tiszteltem azt a személyt, akivel szemben fel kellett volna lépnem. Vagy előre láttam a következményeket, amelyek nem voltak pozitívak rám nézve. Vagy egyszerűen csak túl jólnevelt vagyok ahhoz, hogy lobbanékony énem vegye át ilyenkor az irányítást.
Nagyon könnyű a tévé előtt ülve, a sorozatot nézve megadni a válaszokat. Nagyon könnyű tanácsokat adni másoknak, buzdítani arra, hogy menjen el a végsőkig: de ennek kemény ára is lehet.
Munkáim során számos férfitípussal találkoztam. A „helló, kicsike” köszönéstől az „üdvözlöm, asszonyom” megszólításig mindenféle tapasztalatom van. A lényeg, hogy legtöbbször első ránézésre meg tudom mondani, hogy az adott – mondjuk magasabb pozícióban lévő – férfi hogyan fog viszonyulni az átlagon felüli, döntéshozói szerepben lévő nőhöz. Szomorúan alakul a mérleg nyelve ezen a téren (is?), hiszen sok esetben csalódnom kell. Bárminemű hatalom képes eltorzítani a férfiasságot is. Pedig mennyivel elegánsabb az
„üdvözlöm, asszonyom, hölgyem”. Egy üdvözlés, amely rögtön azonos szintre emel.
A konklúzió: mégiscsak el kell mennünk a falig. Mégiscsak ki kell mondanunk. Mégiscsak hangot kell adnunk. Először nekünk kell kimondanunk, a határozottabb hanggal rendelkezőknek, hogy a halkabbak is erőre kapjanak.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
