Ilyet még tuti nem láttál: a sörivó székely nő prototípusa
Mindig szándékosan kerülöm, hogy olyan, márkák üzenetei által generált vitákba szóljunk bele, amelyekről egyértelműen lerí, hogy az ingyen reklámra hajtanak. A Csíki Sör bizonyára most is jó poénnak, olcsó viccnek fogta fel a „karantén videóját”, és úgy tűnik, gőzük sincs, hogy milyen kártékony, amit csinálnak. Ha pedig tudják, még förtelmesebb és még inkább szót érdemel.
Igyekszem nem sértő lenni, de közben ami fröcsög a gondolataimban, nem vetíteném ki a Facebookra. A hazai sörünk valósággal lealázta a székely (hazai) nőt szombaton közzétett videójában. Felelős beosztású női kollégáit fogta be egy kis ingyen reklámra, megalázó, lealacsonyító helyzetbe hozva ezzel a Nőt. A nőt, aki folyamatosan küzd a sztereotípiák ellen, háromszorosan teljesít az előrejutásért, az egyenlő jogokért, a vezetői képességeinek elismeréséért, és sorolhatnám, hogy mennyi akadályt jelentettek és jelentenek azok az előítéletek, amelyek társadalmunkat még ma is átszövik.
És akkor itt van ez a videó, melyben a női munkatársak, pár korty sörtől kivetkőzve magukból villantanak,
háttérben franciaággyal, egyértelműen a szexualitással összekapcsolva önmagukat.
Kellett ez, Hölgyeim?!
Mit akartatok ezzel üzenni? Ha egy kicsit iszunk máris szexuális tárgyak leszünk? Vagy a férfiak, ha megitatják az asszonyt, számíthatnak egy kis etyepetyére?! Leszámítva, hogy erősen kétlem, hogy a népviseletet is fel kell használni egy ilyen ócska üzenethez, még csak kattintásra sem méltattam volna a videót, ha nem tűnik szembe, hogy mindezt a szakmai státuszukkal erősítették...
Nem vagyok álszent. Iszogatunk mi is ezt-azt, kinek mi kedvére való, jólesik a beszélgetésekhez, akár még az esti gyűléseink is kreatívabban mennek egy pohár jó borral a kézben, és hogy ki mivel csalogatja párját a hálószobába, hát különösebben nem érdekel, legyen az ő dolga. De ne keverjük a szerepeket: nő, szakember, anya, szerető, feleség és még sok más, amelyeknek meg kell felelnünk. Mi küzdelem volt már eddig, hogy megértse a társadalom, mennyi helyzetben kell helytállnunk!
Elkeserítő, amikor mi, nők, alámegyünk önmagunknak, nem szólunk, amikor a társaságunkban disznó viccekkel röhögve megaláznak. Hányszor láttam, hogy maga a hölgykoszorú is térdet csapkodva hahotázik, legfeljebb kínosan mosolyog.
Miért nem szólunk, vagy miért hallgatunk el, amikor leintenek azzal a megjegyzéssel, hogy ugyan, ez csak vicc, mit mind kell állandóan emancipálódni?!
Nem szólunk, amikor pejoratív hangsúllyal fehérnépeznek, nem tesszük szóvá, ha a kéznyújtásunk fölött átnéznek, ha kislányoznak szakmai körben, ha általánosítva beskatulyáznak egy feltételezésbe.
Nem agresszióról beszélek.
Csak azt mondom, tedd szóvá, kérd ki magadnak!
Sejtésem szerint a videóban szereplő hölgyek komoly szakértelemmel végzik a feladatukat. Nem is érdekel, hogy kényszerből vagy jókedvükből adták-e magukat egy ilyen lealacsonyító reklámhoz. Lehet, és kell is nemet mondani. A sztereotípiák fenntartásáért mi magunk is felelősek vagyunk!
Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.
Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.
Cookie-k (Sütik)
Cookie-k (Sütik)
A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyeket felhasznál(hat)nak, minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
A testre szabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el, és a későbbi látogatás során ezt olvassa vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
Ezen sütik célja, hogy a látogatók maradéktalanul és zökkenőmentesen böngészhessék a Nőileg weboldalát (noileg.ro), használhassák annak funkcióit és az ott elérhető szolgáltatásokat. Az ilyen típusú sütik érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart, a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépről, illetve a böngészésre használt más eszközről.
Harmadik fél által elhelyezett cookie-k (analitika)
A Nőileg a weboldalán alkalmazza a Google Analytics, Google Tag Manager, Google AdManager, Google AdSense, Facebook Pixel mint harmadik fél sütijeit is. A Google Analytics statisztikai célú szolgáltatás használatával a Kiadó információkat gyűjt azzal kapcsolatban, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt. Az adatot a honlap fejlesztésének és a felhasználói élmény javításának céljával használja fel. Ezek a sütik szintén lejáratukig a látogató számítógépén vagy böngészésre használt más eszközén, annak böngészőjében maradnak, illetve amíg a látogató nem törli őket.
Webanalitikai és hirdetéskiszolgáló külső szolgáltatók
A Kiadó webanalitikai és hirdetéskiszolgáló külső szolgáltatókkal működik együtt. E külső szolgáltatók hozzáférhetnek a felhasználó IP-címéhez, ezenfelül pedig sok esetben cookie-k vagy egyéb kattintásmérők használatával biztosítják a szolgáltatások személyre szabását vagy elemzését, statisztikák készítését. A külső szolgáltatók által elhelyezett cookie-k bármikor törölhetők a felhasználó készülékéről. A külső szolgáltatók a részükre továbbított személyes adatokat saját adatvédelmi tájékoztatóik szerint kezelik.
A webanalitikai, hirdetéskiszolgáló, hírlevélküldő szolgáltatók: Google LLC., Facebook Inc., The Rocket Science Group, LLC.
Alapműködést biztosító sütik:
Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.
A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).
Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.
Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.
A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyeztetni, mint például a Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak
Preferenciális sütik listája: smartbanner
NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:
A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg
ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg
A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, X-en (Twitteren), vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.
A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:
ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni
NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak