Amióta mentális edzés gyanánt „hálálkodom”, könnyebbeknek tűnnek a terhek, és érezhetően elégedettebbek, nyugodtabbak a napok. Sokkal több örömöt veszek észre, ettől aztán hatékonyabb is vagyok.
Közeli barát mesélte a napokban, párjával bevezették a „panaszborkánt” otthon: kinek-kinek van egy befőttesüvege, amibe egy lejt tesznek minden egyes alkalommal, amikor panaszkodáson érik egymást, anélkül, hogy kiemelnék a helyzetből a pozitívumot, a hálát, a jót. Az áttetsző üvegek látványos tükröt tartanak: mennyit (de mennyit!) panaszkodunk (már megint milyen rossz idő van! – például), s az egyre duzzadó összeg remek mutató.
E havi címlaposunk, a dokumentumfilmes, televíziós szerkesztő és stúdióvezető, Maksay Ágnes hitvallásában is hasonló szemléletet véltem felfedezni, és megerősítő volt olvasnom: nincsenek kudarcok, csak megoldandó feladatok. Ha így állok a nehézségekhez, máris a megoldásra törekszem, és nem az önsajnálat örvényében fuldoklom.
Molnár Attila története (és könyve) egy felkiáltójel lehet mindazoknak, akik szeretnének felébredni, mielőtt elszalad az életük, egyfajta tanúságtétel az emberi törékenységről. A kert(észkedés) terápiás hatásairól szóló írásunk szintén a jelenben levésről is szól.
A lassítás joga mindannyiunké – emlékeztet e havi lapszámunkban Szilágyi Beáta, aki szerint
De megteremthető a lelassulás luxusa a száguldó hétköznapokban? Létezhet alkotói szabadság a piaci versenyben? Érték még a lassan, kézzel megmunkált tárgyak üzenete? Ezeket a kérdéseket boncolgattuk a gyergyócsomafalvi keramikussal, és hisszük, hogy a válasz igen. Épp ezért ajánljuk „megálláshoz” is a júniusi tartalmainkat. L A S S A N olvasandók.










