A tegnapról van még egy kicsi tárkonyos pityókaleves, azt megesszük, amíg sül a hús. Hogyhogy nem kérsz? Már hogy hagytam volna ki belőle a tejfölet, fiam? Menj el, menj el, ne beszélj butaságokat! Tanuld meg, hogy minden ételt úgy kell csinálni, ahogy jár. Én nem tudom, kire ütöttél, hogy ilyen kákabélű vagy?
Nem szürcsölök, csak olyan forró a leves, hogy leperzseli a szőrt a nyelvemről. Mi az, hogy nem is árt? Nekem ne szemtelenkedj! Henikém, ha majd ilyesmit akarsz főzni, jegyezd meg, hogy a tárkonyos dolgokba mindig kell egy kicsi ecet, csak úgy, az íz kedvéért. S a tetejére kívánkozik egy kicsi petrezselyemzöld. Mennyi, mennyi? Azt úgy szemre szokta az ember rakni, idővel kitapasztalod. Uncsi a főzés? S miért kéne minden érdekes legyen, amit csinálsz?
Vannak dolgok, amiket el kell végezni, ha van kedved hozzá, ha nincs. Az étel se lesz meg magától.
Nehogy azt hidd, hogy tőlem valaki is megkérdezte leányka koromban vagy fiatalasszonyként, hogy van-e kedvem egy kicsi tésztasütéshez vagy főzéshez? Egy nap még hálás leszel, hogy egy pár konyhatitkot elárulok neked.
Te, fiam, olyan ételeket esznek mostanában, hogy az embernek az esze meg kell álljon! Például megfőzik a laskát, rálöttyintenek egy kicsi paradicsom pasztát, s a közepébe biggyesztenek valami burjánt. Hát étel ez, Henikém? Nem mondom, egyszer meg lehet enni, de ehhez nagy főzőtudomány nem kell. A másik, hogy
olyan fűszereket használnak, hogy ki se lehet mondani a nevüket. Régebb egy életet leéltek úgy, hogy csak só, bors, paprika volt a fűszer. Na jó, néha egy szikra köménymag vagy pár babérlapi.
Gátá. Most köményből is van többféle. Ilyen dió, olyan mag, a jó Isten se tud ezeken eligazodni. Valamelyik nap is elolvastam egy receptet a folyóiratból, de a negyedik hozzávalónál megállt a tudomány, mert azt se tudom, eszik-e vagy isszák. Benn a városban, abban a nagy áruházban borsból is láttam vagy három színűt, sóból még rózsaszínt is. Én nem tudom, minek kell megfesteni ezeket? Hát nem voltak jók úgy, ahogy az Isten megadta: fehéren s feketén?
Az emberekre reá van jőve a hoppáré: mindegyre valamit diétáznak. Az egyik húst nem eszik, a másik csak azt eszik, a harmadik minden falatot megmér, s írja a nagy kockás füzetbe, mint egy számtan feladatot.
Régebb csak akkor diétáztunk, ha lebetegedtünk. Hát ennyire betegek a népek, hogy minden második valami bolondériának neki van állva? Milyen kúrát csinálsz te is? Nekem ne magyarázz, nem lehet csak zöldségen s gyümölcsön élni! Miket, magokat is? Hát mi vagy te, széncinege? A guttával ne üttess meg, fiam! Egyél valami normális ételt is, kicsit kerekedjen imitt-amott. Egy leány nem lehet olyan lapos, mint a deszka.
Megfordult a világ, Henikém: most a paradicsomot, sajtot megsütik, a karalábét nyersen eszik, s hidegen a meggylevest. A csoda meg kell öljön.
De hogy a csigát is van, aki képes megenni, az már mindennek a teteje! Lassan minden növényt valamilyen formában felraknak a tányérra. A múltkor egy főzőműsorban láttam, hogy a rózsától az árvácskán keresztül, a körömvirágig mi mindent meg lehet enni, de még a gyermekláncfüvet is, pedig az aztán keserű, mint az epe. Na, én kíváncsi vagyok, mikor találják ki, hogy az imola is ehető, mert abból aztán annyi van, mint szúnyog a nádasban. Még el is tudnék adni belőle.
Azt nem tudom, hogy hová lettek azok a guszta ételek, amiket mi olyan szívesen ettünk? Pityókatokány, káposztás laska, tejes puliszka, tökfőzelék – legtöbbször ilyeneket főztünk, mert húst csak vasárnap s ünnepeken ettünk.
De olyankor aztán előkerültek a disznóköltségek a padlásról. Azt mondd meg nekem, hogy a fiatal családok ugyanbiza vágnak-e még disznót? Egy disznóvágás nálunk ünnep volt, s biza egy 100 kilós kocából annyi finom falat kikerült, hogy egy közepes családnak kitartott a nyár végéig, amikor kezdődtek a betakarítások.
Ne is halljad, ugye? Bezzeg egy éve még nem húztad az orrodat, ha télen egy tányér jó kocsonyát elővettem, s karácsonykor a töltelékes káposzta s a gömbec után is megnyaltad a tíz ujjadat. Előkerül az még, csak járjanak le ezek a hóbortok!
Én most is azt mondom, hogy egy jó darab szalonnának, füstölt kolbásznak s túrónak házi kenyérrel nincsen párja. Hiába na, a házi, az házi!
S az eltevések! Vésd az eszedbe, Henikém, hogy az a kompót vagy savanyúság, amit a boltban veszel, lábvizet se vihet annak, amit az ember otthon tesz el. S a zakuszkáról, házi pástétomról, borkános zöld paszulyról nem is beszélve, mert azokhoz foghatót nem is lehet kapni.
Mit sündörögsz, angyalom? Ej, ismerem én ezt a huncut nézésedet, ilyenkor pénzt akarsz kérni, igaz-e? Na, mondjad, mire kéne? Koncertre? Hát nem arról volt szó, hogy a múlt esztendőben bezárták a koncerteket? Ezek szerint ismét ki vannak nyitva.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
Nagyi szemszögéből a világ – Egyik tongyóbb, mint a másik
Nagyi másmilyen ruhadarabokra esküszik, mint az unokája. Másfajta divatot követ, bár ő valószínűleg nem nevezné annak – csupán egy belülről jövő, íratlan szabályrendszernek, amely megszabta: mit illik viselni és mit nem.
