Éppen jó, hogy jössz, Henikém! Kéne segítsél, hogy felbogozzuk a cérnákat a szaloncukorra. Hogyhogy minek sietem el? Nem sietek én sehová, csak nem szeretem a dolgokat az utolsó percre hagyni, mint egyesek. Jaj, nem kell megsértődni, angyalom, nem reátok értem. Látom én, hogy mi folyik itt a karácsony körül, azt bezzeg nem hagyjátok az utolsó percre. Úgy be vagytok indulva tőle, mint nagyapád, amikor először meglátott a bálban. December eleje óta hallom a rádióban a karácsonyi muzsikát, igaz a legtöbb angolul van, s egy vak hangot se értek, de a csilingelésből tudom, hogy miről szól.
A tévében is már novemberben jött velem szembe a Mikulás a karácsonyfával. Ezt a bolondságot!
Hát ezeknek, akik a reklámokat megcsinálják, nem olvastak mesét gyermekkorukban? Vagy nem mondták el, hogy a karácsonyfát az Angyal hozza, s a Mikulásnak nincsen semmi keresnivalója karácsonykor a háztetőn? Hát mi ő? Kéményseprő pirosba öltözve?
Na, gyere, essünk túl rajta, s utána megkóstoljuk a mézespogácsát, hallám, hogy sikerült? Azt is megsüttem már, ne kelljen ott az ünnep tövében kapkodni. Szépen megrajzoltam rá a mintákat is, úgyhogy csak fűzöd keresztül rajta a cérnát, s fel tudod aggatni a fára. Igaz, kicsit keményebbre sikerült, mint tavaly, fene tud eligazodni ezen az új kályhán. Megmondtam, nem kellett volna vegyetek, jó volt nekem a régi, azt már ismertem. Az embernek csak a baja gyűlik meg az új holmikkal. Ügyes vagy, na, látod-e? Megy ez neked, mint a karikacsapás.
Mit akarsz felakasztani az ajtómra? Menj el, ne dísztelenkedj nekem! A koszorú nem az ajtóra való, hanem az asztalra.
Milyen? Kopogtató? Ide, ha valaki be akar jönni, kopog az magától, nem kell nekem a koszorú kopogtasson. Koszorúból én csak az adventit szeretem, de azt is úgy kicicomázzák mostanában, hogy alig lehet látni a zöld fenyőt az alján. De még olyant is láttam, hogy nem is fenyőágakból csinálták, vagy aztán, ami teljesen betette az ajtót: nem is kerek volt a formája. Nem értem, minek kell úgy agyon halmozni, hát nem karácsonyi koszorú, hanem adventi. A guttába! Már semmi se jó, ami egyszerű.
Jaj, fiam,
az emberek úgy eltúlozzák most az ünnepet, agyon költekezik magukat, megveszik a fél boltot egymásnak, egy-két napig eljátszodják a nagy békességet, s másnaptól megint eszik meg egymást.
Nekünk annak idején a karácsonyfánkon alig volt egy pár lógantyú: pityókacukrot vagy kockacukrot csomagoltunk be sztaniolpapírba, az volt a szaloncukor, amikor még nem lehetett kapni, horgoltunk fehér fonalból valami díszeket, s volt, amit csuhéból köttünk össze. Aztán rácsíptettük az apró gyertyákat karácsony este, s amíg elénekeltük a Mennyből az angyalt, meggyújtottuk azokat. Ott őriztük, nehogy felgyújtsa a házat. Nem volt ennyi csiricsáré égő, csillogó-villogó gömbök, angyalhaj s miegymás. S mégis jó volt minden. Az összes díszt természetes anyagból csináltuk, ami került a ház körül: kicsi fenyőág, egy marék gyapjú, pár dióhéj, köteg szalma. Nem volt ennyi műanyag.
Az Angyal hozott egy pár gyapjú zoknit, kötött szvettert, egy pár új csizmát, vaegy almát, diót s kész.
Apádéknak, mikor kicsik voltak, hintalovat faragott nagyapád, kaptak egy labdát, vagy mikor nagy szerencsénk volt, tudtunk venni egy biciklit. Annak aztán úgy örvendtek, hogy körbevigyorogták a fejüket. De most születésnapra s iskolakezdésre, s ha kell, ha nem, mindegyre elhalmozzák a gyermekeket ajándékkal, úgyhogy már nem is tud örvendeni neki. Egy-két napig tologatja a játékot, amit kapott, s aztán bekerül az ágy alá vagy fel a polcra, mert már annyi van, mint égen a csillag. Tudod, Henikém, a kutya is jó dolgában vesz meg. Én azt szeretném a lelkedre kötni, hogy tudjál örvendeni minden apróságnak. Mert az életben annyi parányi örömünk van, amit észre se veszünk! Nem kell ahhoz karácsony, hogy ajándékot kapjunk.
S hidd el, fiam, nem csak ilyenkor lehet örömet szerezni a másiknak. Ezt jegyezd jól meg, s egy szép nap még azt fogod mondani: a vénasszonynak igaza volt.
Akkor szenteste várlak vacsorára! A káposztám már jól meg van érve. Meg akarod-e kóstolni? Ó, menj el, pedig olyan finom, s tele van C-vitaminnal. Tudod is te, hogy mi a jó. Na, de elég az hozzá, hogy csirkét is vágtam még az ősszel, s betettem a mélyhűtőbe, mert tudom, hogy a töltelékes káposztát nem mindenki szereti a családban. Ne mondjátok, hogy maradi vagyok, úgyhogy megsütöm a csirkét is. De nekem ne fussatok haza, legalább karácsonykor üljétek ki magatokat, hogy nyugodtan tudjunk beszélgetni. Hogyhogy mész este a barátokkal? Hova, kocsmába? Nem lehet ilyent csinálni, angyalom! A szégyennel ne öless meg!
Karácsony este minden normális ember otthon ül a családjával. Csak az olyan jöttmentek mennek el hazulról.
Ha valaki meglát, azt hiszi, neked nincs apád s anyád, hogy otthon enned adjon. A barátokkal tudsz menni a két ünnep között is.
Én már megvettem nektek az ajándékot. Nem is kérdeztem, hogy mit szeretnétek, mert olyant én úgyse tudok venni, amiket ti felsoroltok, s feléről azt se tudom, eszik-e vagy isszák. Igaz, hogy itt, a faluban sok mindent nem lehet kapni, de feltaláltam magam. Jóska a múltkor ment be a városba…
Várjál, itt ne hagyd a mézespogácsát, amit összecsomagoltam! Amilyen nyikhaj vagy, még a végén a fejedet fogod valahol ott felejteni.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
Nagyi szemszögéből a világ – Lassan minden okos lesz, csak az embereknek megy el az esze
A mindenit, angyalom, hogy értél ide ilyen hamar? Alig fél órája beszéltünk, s még otthon voltál. Mi a mennydörgős mennykővel? Elektromos rollerrel?! Valahogy rázasd meg magad! El van-e menve a szép eszed? Nagyi véleménye az okos kütyük koráról.
