Reggelente már gyülekeznek a fecskék a villanyhuzalon, és most először tudatosan nem néz rájuk, és nem akar megállni búcsút venni tőlük, mint azelőtt minden évben, gyermekkora óta. De aztán egyik reggel, amikor a nagy hídra ér, megpillant egy szarvast, amint a folyóból iszik. Mögötte éppen kel a nap, s bevilágítja a sűrű ködös reggelt. Monumentális kép. Alatta a vad, fölötte a búcsúdalt trillázó fecskék. Megindítja ez a látvány, a természet lélegzetelállító közelsége. Érzi a sós nedvet, mi jobb híján torka bugyraiban tör utat újból magának.
Napok múlva kaparni kezd a torka. A kliensek miatt van, miért nem ül otthon, aki beteg, gondolja. Gyakrabban mos kezet, fertőtleníti a kilincset.
Aztán egy kimerítő nap után, úton haza, eldől biciklivel. Feláll, leporolja magát, kihúzza a vérző sebből a selyemharisnyát, és magát hibáztatja, amiért figyelmetlen volt. Ruháit nadrágra cseréli, hogy elrejtse a jókora zúzódást. Bicegve, de csak rohan tovább. Közben pedig érzi, ahogy tüskéket növeszt. Hogy fogytán a türelme, hogy csak robotizált árnyéka önmagának.
Hosszú percek óta szól az ébresztő, amikor végre feleszmél. Felemeli a fejét, és tudja, hogy ezt most nem képes végigcsinálni. Fájdalmat érez. Nem tehetem meg, hogy nem megyek be, gondolja. Még mindig azt hiszed, hogy te fogod megváltani a világot? Zakatol fejében a kérdés, amit nemrég egy gyermekkori barátja tett fel neki, élcelődve. Hát persze, hogy én, de először a magam kis elveszett világát. Pizsi-nap, ez az. Pizsamában kell maradnia, különben még keze alá kúszik a porszívó vagy kiviteti magát a szemét.
Először nem is találja a helyét. Egy nagy bögre tea és egy jó könyv. Erre van szüksége. És mintha minden egy felsőbb hatalom által lenne irányított. A könyv, ami hónapok óta a polcon várakozik, néhány oldal után kicsalja az első könnyet. Csak sír, sír, mint egy kisgyermek, és minden könnycseppel könnyebb lesz a mellkasa.
Leül a gardróbszekrény elé, és kiszedi mind a nyári ruhákat. Aztán előveszi a színes, kötött, őszi pulcsikat, ruhácskákat, egyenként megsimogatja őket. Nem rendrakás ez, hanem szertartás. Elengedés és befogadás. Kertből hozott, illatos szőlővel rakja meg a gyümölcskosarat. Őszirózsát szed a vázába. S úgy, telefújt papírzsebkendő kupac közt, kipirosodott orral, kócos hajjal és fürdőköpenyben talál rá a lelki béke.
Nap végére születik meg a beismerés: a test, így vagy úgy, megteremti azt, amire a lélek szomjazik.
korábban írtuk
Bizalomra, kölcsönös tiszteletre is szükség van ló és lovas között
Bartus Virág gyerekkora óta rajong a lovakért, ma már lovasoktatóként segít másoknak is kapcsolódni hozzájuk. Mit tanulhatunk ezektől az érzékeny állatoktól? Mit ad a lovaglás, és hogyan válhat ló és lovasa valódi társsá? Ezekről is mesélt.
