Csodálattal követem, ahogyan mindig van ereje, lelkesedése és lendülete a mindennapokhoz. Talán ez a reziliencia szülte a Dávid meséket is: Szikszai Ildikó mozgásában korlátozott fiáról ír úgy mesét, hogy közben elfogadásra tanít minket is.
Koraszülöttként, oxigénhiányos állapotban jött világra Kósa Zsuzsi. Életét egy nővérkének köszönheti, aki felkarolta. Rendkívül hálás neki, mondja ma Zsuzsi a Lélekhang legújabb kiadásában, hiszen nagyon szeret élni.
Lehet hálásnak lenni egy sérült gyermekért? Sokan nem értik. Talán én sem értettem volna korábban. De tíz éve tanulok egy másik nyelvet – egy olyat, ami nem szavakból áll, hanem tekintetekből, érintésből, türelemből, elfogadásból és jelenlétből.
Legtöbben a képernyőkről ismerhetik Száva Enikőt, mint a Duna TV, majd az M1 székelyföldi tudósítóját. Enikő azonban néhány éve merészen váltott szakmát és lakhelyet is, hisz Székelyudvarhelyről Temesvárra költözött.
„Sohasem voltam földrevaló, a tapasztalataim legnagyobb része mindig ebben az érzésemben erősített meg... ” Ezek Farkas Zsuzsánna szavai. Az autizmussal és ADHD-val élő fiatal nővel a sötétségből a fény felé vezető útról beszélgettünk.
A sejtelmes budoárfotózást kevesen vállalják be. Nem csak azért, mert a nők többsége elégedetlen a testével, hanem azért is, mert tartunk „a nép szájától”. Ezt a falat próbálja ledönteni Újlaki Emőke és párja, Csaba.
Nincsenek véletlenek. Pár napja csűröm-csavarom magamban a gondolataimat a tolerancia kapcsán, aminek nem sokkal ezelőtt volt a világnapja. Így advent és karácsony előtt még érzékenyebb. Az elmélet és a gyakorlat között nagy különbség van, főleg ha a toleranciáról beszélünk.
„Olyan gyorsan elrepült ez az év, hogy időm sem volt lefogyni”– gördül szembe velem a mém. Valaki viccnek szánta, de a poén az, hogy én tényleg így érzem és élem. Közeledik az év vége. Ilyenkor mindig számba veszem a mögöttem és előttem álló év megvalósításait, terveit. Elő is veszem az idénre készített évrendező munkafüzetem.
Először csak a korai felkelés esik nehezére. Őszi fáradtság, mondja, biztosan van ilyen. Neki is fog egy vitaminkúrának, sőt, uzsonnája mellé egy-egy almát is rak táskájába. Gyakran fájdogál a feje, alattomosan, de még elviselhetően. Emelnem kell a kávé adagom, gondolja, s ez ideig-óráig megoldani is látszik a problémáját… Vendégszerzőnk elkapta a trillázó fecskék búcsúdalát, telefújt papírzsebkendő kupac közt, fürdőköpenyben talált rá a lelki béke.
Álmomban táncolok – mondja Flóra Beáta. Békésen mosolyogva mesél mindennapjairól, az őt foglalkoztató gondolatokról, céljairól. Nevet, terveket sző, és végtelenül hálás, hogy kíváncsi vagyok arra az őszinte, fiatal lányra, aki kerekesszékbe kényszerült ugyan, de teljes életet él, lelke, gondolatai érzései, szabadon szárnyalnak.
Egészen fiatalon, makacs kitartással megkereste, milyen területen teljesedhet ki szakmailag és emberileg, s az elmúlt huszonhat évben mindent megtett azért, hogy az értelmi sérültek jogainak érvényesítése és társadalmi elfogadottsága a lehető legmagasabb szinten megtörténjen. Gyergyószentmiklóson az értelmi sérültek nappali foglalkoztatójának vezetője, pedagógus, egyesületi elnök, édesanya, világutazó – bár nem feltétlenül ebben a sorrendben. Csata Kinga számára sem lehetetlen nem létezik, sem olyan fela
Egy kisgyermek ül nálam, a kabinetben, nagyon játékos, mintha más világokban is élne: figyelme kifele is irányul, de főleg befele, az ő csodákkal, játékkal, kis szereplőkkel teli világára. Nem tud jól teljesíteni, csillagos „fébéi” nincsenek.
Hemingway szerint ő volt a legszenzációsabb nő, akit valaha látott. Alig semmiben táncolt, énekelt a párizsi kabarékban, aztán a második világháborúban választott hazáját, Franciaországot segítette a németekkel szemben, elismerésül a legmagasabb háborús kitüntetéseket is megkapta. Később Amerikában Martin Luther King mellett mondott beszédet, aktívan küzdött az emberi jogokért. Budapesten a húszas évek végén csak próbaelőadás után állhatott a nagyközönség elé. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. decemberi la
Negyven éve dolgozik a szakmában, és lassan 37 éve ugyanabban a kis főtéri órásműhelyben, Marosvásárhelyen. Szabó Magdolna fiatal lányként jobban szeretett volna ékszerésznek tanulni, a sors azonban más utat szánt neki.
Hosszú napokon át nézem az otthonom sebeit. Néhány milliméter hasadás függönyön, takarón. Leszakadt akasztó a törlőről és a székpárnáról. Nézem a sebeket, és tervezem, hogy megoldom, kijavítom, begyógyítom, foltozom, ragasztom.
Akinek kisgyermekes szülőként szilveszter éjszakáján egyáltalán sikerült ébren maradnia éjfélig, az is lehet, hogy megfogadott ezt-azt, mint a régi időkben, amikor meg is fogadta, de be sem tartotta. Pont, mint a népmesékben.
A bölcs asszony tudja, hogy a házasság szent intézményének egyik alappillére az egyensúly. Gondolok itt az egyenlő rangú teherviselésre. Ennek elnyerésére és mederben tartására igencsak frappáns szertartásokat találnak ki az unatkozó asszonyok.
Mindig is kíváncsi voltál, hogy miként indul egy televíziós műsorvezető reggele? Vagy éppen arra, hogy milyen tulajdonságot értékel leginkább egy férfiban? Zsigmond-Magyari Izabella, az Erdély Tv műsorvezetője válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdéssorra.
Hogyan indul egy kortárs költő reggele, mi jelenti számára a tökéletes boldogságot, és kik a hétköznapi hősei – André Ferenc csíkszeredai költő, műfordító, szerkesztő, irodalomszervező és szlemmer válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdéssorra.
Mindig is több gyermeket szerettem volna, évekig egészen pontosan hármat, aztán Leo születése és az anyaság tényleges megtapasztalása átírt bennem sok mindent, többek között azt is, hogy talán kettő is elég lesz.
Divattervezőnek tanult, illusztrátor lett belőle. Jellegzetes rajzai valósággal behúznak a mesék világába. Decemberben elsőként Kürti Andrea, a csíkszeredai Gutenberg Kiadó művészeti vezetője válaszolt a Marcel Proust által elhíresült villámkérdésekre.
Mindegyik osztálytársának van apja, csak neki nincs. Vagyis neki is volna, csak nem otthon, hanem valahol máshol. Nem is tudja, hol. Csak az anyja komor tekintetű, zord szavaiból következtet arra, hogy az apjának más felesége lett.
Mi lenne, ha újra megtanulnánk a felhők történeteit, a kavicsok csendjét?! A levelek erezetének találkozását a tenyér vonalaival. Az idős fakérgek bölcsességét és a gyermekünk tekintetét, amikor észreveszi ezt a sok csodát.
Kisgyermekkoromban Kobátfalván az idősebb asszonyok a házimunkák sokaságát jól megszabott rend szerint végezték. A mosásnak is volt egy napja a héten. Nem kapkodtak össze-vissza, semmi idegbaj.
Mivel a bölcs asszony tudja, hogy a szeretet jóságos is, és nemrég azt olvasta, hogy fontos kifejezni a hőn szeretett társ felé az elvárásokat, végül megkegyelmez urának, és egészen pontosan megfogalmazza neki óhaját: kérlek, hozz nekem valamit.
Van, ami tényleg segít boldogulni a gyermekekkel, de a lelkiismeretünkre alapozva elég sok mindent megvetetnek velünk a gyártók. A hatásgyakorlás működik, alamuszi módon ássa alá az önbizalmunkat, hogy ha nem vesszük meg, nem lehetünk „elég jó szülők” se.
Kislányommal egyidejűleg születik meg bennem a testem iránti tisztelet. Átjár az iránta való szeretet. A világ legcsodálatosabb tettét hajtotta végre, nem lehet többé nem tisztelni és nem szeretni.
A kommunikáció doktora, szóvivő, sőt, egyetemi oktató is, és nem mellesleg, a Nőileg főszerkesztője is volt: Zörgő Noémi elfoglalt, így aztán az igazi feltöltődés számára az, amikor családjával lehet vidéki házukban.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
Állok a konyhában, kezemben a szűrő. Valami elpattan. Harminc éve vagyunk barátok. Néha még azt is kimondtuk egymásnak, amit magunk előtt is tagadtunk. Most meg csak a köztünk lévő távolság tart vissza attól, hogy egymás torkának essünk...
Fogaink közt hersenő görögdinnye. Forró csemegekukorica, sóval. A távolról is érezhető, sülő vineta illata. Sült paprika – tűzpiros „árdéj” – foghegynyi fokhagymával. Nyárillata van a készülő lecsónak…
A nyári vakáció második hete van, nekem már volt egy kisebb összeomlásom: nem tudom, hogyan bírom szeptemberig. Kisgyermekkel is lehet csodás a nyár, sőt. Azért néha hiányzik, hogy nyugodtan olvassak az árnyékban egy-két órát, vagy elmenjek egy koncertre.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
Bár úgy kezeljük, de a bábszínház valójában nem egy, kifejezetten a gyerekeknek szóló stílus, hanem a színjátszás önálló műfaja, hangsúlyozza Lukács Emőke bábszínész A pszichológus konyhája februári epizódjában.
A hajfestés sikere nem csak a fodrász rátermettségén, a festék minőségén múlik: legalább olyan fontos, hogy a festett hajat hogyan ápoljuk otthon. Fodrász osztja meg tippjeit a legújabb Kencében.
A japán nők naponta fogyasztanak szójatermékeket, melyek természetes fitoösztrogén-tartalmuknál fogva némileg pótolják a hiányzó ösztrogént. Felénk kétes a híre a szójának, pedig a fermentált készítmények, a tofu, a tempeh, a miso rendkívül egészségesek.
Van egy hely az otthonunkban, amit naponta legalább egyszer meglátogatunk. Sokszor rohanva. Néha sóhajtozva. Néha elégedetlenül. A ruhásszekrényünk.
Bármerre nézünk a teraszról, fenyőerdők ölelnek körbe, nyugalmat sugározva. Csíkcsomortánban vagyunk, a település fölé emelkedő dombok egyikén gyönyörködünk a tájban, Fröhlich Orsolya és Mihály László szívélyesen vezetnek körbe otthonukban.
Első emlékeim a savanyú káposztáról a nagyszüleimhez kötődnek. Telente gyakran sült pityóka a lerben, sóval, vajjal (ha volt) fogyasztottuk, na és természetesen hersegő káposztacikával, káposztalével. A jó káposztalé számomra azóta is felér a limonádéval.
Tudtad, hogy egy ember átlagosan évente 72 kilogramm élelmiszert pazarol el? Hogyan lehetnénk tudatosabb vásárlók, fogyasztók? Erről is kérdeztük Antal Imolát, a Food Savers kezdeményezés kommunikációs szakemberét.
A Nőileg szerkesztőségében sokan szoktunk év elején számot vetni az előző évről, remek vizuális módszer erre az előző évi fotóink visszanézegetése. Ezt tettük ezúttal is: kollégáink legjobb Gardrób-fotóit bányásztuk elő. Ezek voltak a kedvenceink.
Kívül-belül különleges: beton alapokon álló, faszerkezetes épület, amelynek falait vakolatba öntött szalmabálák töltik ki. Nem a spórolás a fő szempont – hangsúlyozza Gergely Orsolya és Miklós Csaba –, hanem a fenntarthatóság és az energiatakarékosság.