A sejtelmes budoárfotózást kevesen vállalják be. Nem csak azért, mert a nők többsége elégedetlen a testével, hanem azért is, mert tartunk „a nép szájától”. Ezt a falat próbálja ledönteni Újlaki Emőke és párja, Csaba.
Nincsenek véletlenek. Pár napja csűröm-csavarom magamban a gondolataimat a tolerancia kapcsán, aminek nem sokkal ezelőtt volt a világnapja. Így advent és karácsony előtt még érzékenyebb. Az elmélet és a gyakorlat között nagy különbség van, főleg ha a toleranciáról beszélünk.
„Olyan gyorsan elrepült ez az év, hogy időm sem volt lefogyni”– gördül szembe velem a mém. Valaki viccnek szánta, de a poén az, hogy én tényleg így érzem és élem. Közeledik az év vége. Ilyenkor mindig számba veszem a mögöttem és előttem álló év megvalósításait, terveit. Elő is veszem az idénre készített évrendező munkafüzetem.
Először csak a korai felkelés esik nehezére. Őszi fáradtság, mondja, biztosan van ilyen. Neki is fog egy vitaminkúrának, sőt, uzsonnája mellé egy-egy almát is rak táskájába. Gyakran fájdogál a feje, alattomosan, de még elviselhetően. Emelnem kell a kávé adagom, gondolja, s ez ideig-óráig megoldani is látszik a problémáját… Vendégszerzőnk elkapta a trillázó fecskék búcsúdalát, telefújt papírzsebkendő kupac közt, fürdőköpenyben talált rá a lelki béke.
Álmomban táncolok – mondja Flóra Beáta. Békésen mosolyogva mesél mindennapjairól, az őt foglalkoztató gondolatokról, céljairól. Nevet, terveket sző, és végtelenül hálás, hogy kíváncsi vagyok arra az őszinte, fiatal lányra, aki kerekesszékbe kényszerült ugyan, de teljes életet él, lelke, gondolatai érzései, szabadon szárnyalnak.
Egészen fiatalon, makacs kitartással megkereste, milyen területen teljesedhet ki szakmailag és emberileg, s az elmúlt huszonhat évben mindent megtett azért, hogy az értelmi sérültek jogainak érvényesítése és társadalmi elfogadottsága a lehető legmagasabb szinten megtörténjen. Gyergyószentmiklóson az értelmi sérültek nappali foglalkoztatójának vezetője, pedagógus, egyesületi elnök, édesanya, világutazó – bár nem feltétlenül ebben a sorrendben. Csata Kinga számára sem lehetetlen nem létezik, sem olyan fela
Egy kisgyerek ül nálam, a kabinetben, tanulási nehézségei vannak az iskolában. Nagyon játékos, mintha más világokban is élne: figyelme kifele is irányul, de főleg befele, az ő csodákkal, játékkal, kis szereplőkkel teli világára. Nem tud jól teljesíteni, csillagos „fébéi” nincsenek, emiatt aggódnak a szülők, a tanító. Ő nem aggódik. Ő várja a szüneteket, a közös játékot, a huncutságokat, a közös mókázást. De a felnőttek aggódnak: hol rontották el? – teszik fel a kérdést maguknak és nekem.
Hemingway szerint ő volt a legszenzációsabb nő, akit valaha látott. Alig semmiben táncolt, énekelt a párizsi kabarékban, aztán a második világháborúban választott hazáját, Franciaországot segítette a németekkel szemben, elismerésül a legmagasabb háborús kitüntetéseket is megkapta. Később Amerikában Martin Luther King mellett mondott beszédet, aktívan küzdött az emberi jogokért. Budapesten a húszas évek végén csak próbaelőadás után állhatott a nagyközönség elé. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. decemberi la
Erdélyi identitásunk egyik velejárója, hogy „másnak”, a többségi léthez képest különbnek látjuk magunkat. Nekünk, kisebbségieknek egy kicsit több van: egy kicsit több belátásunk, egy kicsit több kihívásunk. egy kicsit több nehézségünk és talán egy kicsivel több összetartozás-érzésünk. Ebben a hangulatban hol észrevesszük, hol nem, hogy van, aki hozzánk képest is „kisebbségi”, van, akikhez képest mi vagyunk a „domináns többség”. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. decemberi lapszámában jelent meg.)
Egyszerre több szociális projektben is dolgozik, több helyszínen is. Meg ott van még a család, a legkisebb gyerek másfél, a nagylány pedig hétéves. A székelyföldi cigány közösség ügyét tűzte zászlajára. Harmincéves munkaterv, de az is lehet, hogy ötven.
Rövid, ősz haj, szinte fehér, kissé oldalra fésülve. A tekintet a mélyen ülő szempárból az eltelt évek bölcs nyugalmát sugallja. Az arcon a megélt férfikor harcainak, mosolyainak és keserűségeinek a térképe vésődött a bőrbe. Az ajkak a még mindig eleven érzékenységet rejtik a bajusz szigorú védőpáncélja mögött. Biztonság, melegség, védelem – ami eszembe jut erről az idős férfiarcról.
Polcz Alaine nagyon fiatalon szembesült az elmúlással, az erőszakos halál borzalmaival, a véglegességgel. Az emberi lélek megismerése és tanulmányozása felé fordult, és ő lett a tanatológia magyar nagyasszonya. Sokat tudott a halálról, s talán éppen ezért élete végéig teljes életet élt. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. novemberi lapszámában jelent meg.)
Az enyészetről mélázva, könnybe lábadt a szemem… Nem csak az elmúlás végett, hogy jönnek-mennek dolgok az életünkben, és szinte észrevétlenül olyan átváltozási folyamatoknak vagyunk részesei, hogy egy nap csak arra ébredünk: mivé lett a környezetem, s hát még én magam?
Szabad-e imádkozás közben dohányozni? – intézi a kérdést a viccben a ferences szerzetes a jezsuitához. Nem, de nagyon üdvös dolog még dohányzás közben is imádkozni – hangzik a frappáns válasz. András Csaba, a marosvásárhelyi egyetemisták fiatal lelkésze tánc és tortasütés közben is tud kapcsolódni Istenhez. A Rómából hazatért jezsuita szerzetest művészi látásmódról, szépérzékről és álmokról kérdeztük.
Varázslatos idővel köszöntött be a május. Az ég szikrázó kékjével, a virágba boruló fákkal elbűvölő díszletet biztosított a kettős ünnephez. Az idén egy napra esett a munka ünnepe és az anyák napja. Mintha ezt a jeles eseményt szeretné kihangsúlyozni a természet a színek, illatok, hangok eszement tobzódásával, mintegy varázsütésre érkezett meg a leggyönyörűbb tavasz.
Szerzetességre vállalkozni már önmagában nagy kaland, aki pedig emellett a gyermekorvosi hivatást is választja, az kétszeres kihívásnak áll elébe. Ha ezt még lehet fokozni, akkor Hadnagy Margó megtette. A székelyudvarhelyi származású, Marosvásárhelyen élő segítőnővér négy hónapot töltött az afrikai Csádban, tapasztalatairól mesélt nekünk.
A kaszálók fehér, hosszú estélyikben pompáztak, a széleiken megbúvó kopár bokrok csipkét rajzoltak a hófehér lepelre. Odébb a fenyvesek még fehér pamacsokat ringató tüllszoknyái bár hűvös idő látszatát keltették, déltájban már a rügyek ki-kimerészkedtek a helyüket elfoglalni, s lassacskán birtokba vették a gallyakat. Minden bódίtóan csendes volt, s felsejlett a láthatáron a tavasz.
20 éve látogatja a csíkszeredai kórház betegeit. És nemcsak látogatja őket, hanem meghallgatja, lelküket ápolja, és erőt önt beléjük nem mindennapi terheik viselésére. Nagy Zelma szociális testvér munkája kiegészíti az orvosokét és ápolókét, sőt, a két gyógyító tevékenység kéz a kézben jár.
Ha kutyatartásra adja a fejét a család, fontos tudnunk: a nevelés a szülő dolga lesz. Helyesen viselkedni ugyanis nem csak az állatot, de a csemeténket is meg kell tanítanunk.
Kilencéves volt, amikor a faluban az a hír járta, hogy a legszebb eladó sorban lévő lánynak a kedvesét a leány szülei nem akarják vőnek. Sőt, megtiltották, hogy a házukba belépjen.
E havi címlapinterjúnk olyan mély gondolatokat hordoz, hogy talán többször is érdemes elolvasni ahhoz, hogy igazán át tudjuk engedni magunkon. Elsőre mindenkit más fog meg, attól függően, kinek milyen küzdelemben volt, van része...
A minap, iskolába menet, két negyedikes-forma gyerek mellett elhaladva, egy beszélgetésre lettem figyelmes. Az egyikőjük azt újságolta a társának, hogy percek alatt készült el a román házi feladattal, mert a Google-fordítóval lefordíttatta.
Gyermekkoromban összesen négy óvodába jártam. Kettőből megszöktem, rendíthetetlen célirányossággal hazalógtam a városi forgalmon keresztül. A másik kettőben is legtöbbet 2-3 hónapot jártam folyamatosan. Egyszóval utáltam az óvodát.
A parton hasalok, a proseccóm szürcsölve. Tüske voltam egész nap. Szerencsére, a férjem rögtön reagált, és nem hagyta elrontani az egész délutánt. Hozta a kedvenc italom, a gyerekeket kézen fogta, és irány a tenger!
A nagy közhelyek egyike, hogy az ember – amióta megszületett – mindig úton van. S akármennyire nem szeretjük a közhelyeket, attól az egyik legismertebb hasonlat az életre. Te épp merre tartasz? Hol jár a lelked?
Az ablakból figyelem, hogy a szemközti domboldalon miként közelít lassan a napsütés, míg eléri a kertet. A szomszéd kertből friss széna illatáküzdést hozza a reggeli szellő, melyet lassú mozdulatokkal egy nyolcvankét éves bácsi hord kazalba.
A kerti függőágyban pihen, mint oly sokszor nyár ideje alatt. Egy megszáradt diófalevél száll lomhán meztelen lábára. Épp így kúszik vissza életünkbe a nyár könnyedsége után az ősz terhe is, gondolja.
Az ágytól az asztalig két lépés. Az ágytól a mocskos vödörig tíz. De ha kérem, ide teszik nekem az ágy mellé. Az ágytól a kapuig ötvenkét lépés. Régebb nem számoltam. Hogyhogy nem vettem észre, hogy vénülök?
Jócskán benne vagyunk az esküvőszezonban, de a java azért még hátravan. Van néhány dolog, amit az ember ösztönösen tud vagy érez, és vannak írott és íratlan szabályok is, amelyeket, ha nem is tartunk be, jó, ha tudunk róluk.
A húspotyoló a jólét szimbóluma, mert a húsevés a magasabb életszínvonalról árulkodik ezen a vidéken. Disznót vágni, borjút vágni, nem adatott meg minden földművesnek, mint ahogy jó minőségű húst enni sem adatott meg minden városi atyafinak.
A macskát csak akkor tudom barátilag kezelni, ha egyedül maradok, s beszélgetnék valakivel, de emberi lény nincs a közelemben. Milyen napod van, Cirmos? A macska erre dorombol, s én világosan értem, hogy azt mondja: Jó napom van, legyen a tiéd is jó.
Az elmúlt hetekben a Nőileg hírlevelének feliratkozói körében is kutattuk a videófogyasztási szokásokat. Ezúton is köszönjük annak a csaknem 1000 felhasználónak, akik idejüket nem sajnálva válaszoltak a kérdésekre.
Brassó környéke bővelkedik látványosságokban. Vannak a tömegturizmus által elözönlött célpontok, de találunk olyan csendesebb gyöngyszemeket is, ahol kis séta után már csak magunk maradunk a tájjal, a színekkel és a kristálytiszta levegővel.
Egy kis eldugott ékszerfalu, Székelyszállás az úticélunk, Marosvásárhelytől fél órányira. A kanyargós úton azon gondolkodom, mennyire nyugodt lehet itt az élet. Aztán mosolyra húzódik a szám: na, vajon mennyire lehet nyugodt egy ötgyermekes családnál?!
Biztosan voltak olyan napjaid, amikor mindenki bókolt, hogy milyen jól nézel ki, máskor pedig, bár semmi bajod nem volt, betegnek, fáradtnak láttak. Ez azon is múlik, hogy épp milyen színű ruhát viseltél. Erről szól az évszakelmélet az öltözködésben.
Eszterünk maga a kifinomult elegancia. Öltözködésében sok az egyéni „hang”, ugyanakkor azokat az alapszabályokat is jól ismeri és alkalmazza, amelyek megóvják az ember lányát attól, hogy slampos vagy ízléstelen legyen.
Az erdélyi konyha egyik jellegzetessége a folyamatos megújulás. Az elmúlt századok során mindig nyitott volt az új hatásokra, ezek folyamatos keveredéséből alakult ki mindaz, amit ma erdélyi konyha néven emlegetünk.