Társadalmi elvárás a legtöbb kultúrában a határozottság, sőt a keménység is. Ezzel ellentétben az érzékenységet sok esetben a gyengeség jelének tekintik, ezért nincs könnyű dolga a szuperérzékeny embereknek. Bár kultúrától függetlenül a népesség 15–20 százalékát, nőket és férfiakat egyaránt érint ez a jellemvonás, mégis rengeteg negatív kritikát kaphatnak ezek az emberek a szenzitivitásuk miatt.
Bizonytalan és zavaros periódust jelentenek a tinédzserévek mindenki életében, hisz ekkor kezd kialakulni az önazonossága, ekkortájt kezd átlépni gyermekkorból felnőttkorba. Különösen nagy a nyomás egy serdülőn, ha kezd ráeszmélni, hogy valószínűleg a saját neméhez vonzódik… Mássága felismeréséről és fokozatos elfogadásáról mesél egy olvasónk – név nélkül, még az okoseszközök előtti időkből.
Egyértelműen fogalmaz, kritikus és szerethető: ezt olvasom ki a számomra ismeretlen Csiszár Klárával készült interjúkból. Ő a BBTE Római Katolikus Teológia Karának egyetemi adjunktusa és a Linzi Katolikus Egyetem pasztorálteológia professzora. Főbb kutatási területeihez tartozik többek közt az egyházfejlődés a posztkommunista országokban, a missziófogalom, valamint Ferenc pápa teológiája.
Erdélyi magyarokként hajlamosak vagyunk magunkat „másnak”, különlegesnek tartani, és nehezünkre esik belátni, hogy gyakran mi vagyunk azok, akik kizárnak: felmérések szerint a romániai magyar kisebbség 52 százaléka nem fogadná el, hogy szomszédja roma nemzetiségű legyen. A mássághoz való viszonyunkról írtunk a decemberi Nőilegben, és ennek kapcsán folytattunk izgalmas beszélgetést Kiss Tamás szociológussal, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet kutatójával.
Szeretjük elfogadónak tartani magunkat. És talán azok is vagyunk: legtöbbször, elméletben s általában. Elfogadóak vagyunk mindaddig, amíg az nem ütközik az elveinkkel, szokásainkkal, a beidegződéseinkkel, szabályainkkal. Amíg nem gyötör éhség vagy fáradtság, amíg elfogadónak lenni komfortos. A szeretet mindent legyőz. Vagy mégsem? Kutyás elmélkedés, amelyet talán nem éreznek át mások, jobbára csak az elvetemült kutyások.
Mindössze 15 éves, de máris olyan messze jutott, hogy mi, felnőttek is példát vehetnénk róla. Máté Dalma, aki kerekesszékben éli életét, személyiségével, életszemléletével és humorával leveszi az embert a lábáról. Híd lehet és szeretne is lenni a sérült és az egészséges emberek között. Ezt szolgálja „munkája” is, ami, mint mondja, ma már az élete szerves része – közel egy éve ugyanis interjúkat készít a Marosvásárhelyi Rádiónak saját érzékenyítő rovatába Dalma kérdez címmel. (Cikkünk a Nőileg magazin 202
Tudják, merre élnek a világ legőszintébb emberei? Ne keressék a térképen a helyet, hiszen ők itt élnek köztünk. Ők az autizmussal élő embertársaink, akik – a kisgyerekek mellett – néha zavarba ejtően, néha megmosolyogtatóan, kendőzetlenül őszinték.
„Tudom jól, hogy gyönyörű vagyok, csak néha nem érzem annak magam. De tudom, hogy ezen is túl fogok jutni.” Akár mottója is lehetne a body positivity mozgalomnak az, amiről a mozgalom egyik legütősebb képviselője, a többszörös Grammy-díjas plus size, színesbőrű énekesnő, Lizzo beszél. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. februári lapszámában jelent meg.)
A kamaszkor a testi, lelki, szellemi átalakulás időszaka, tulajdonképpen egyfajta újjászületés, csak ez esetben az, aki szül, és az, aki születik egy és ugyanaz a személy. Serdülőkorban ugyan a test is átalakul, de legalább ennyire megváltozik a személyiség és hosszú, néha fájdalmas, évekig tartó vajúdás után kialakul az érett, felnőtt én.
Minden szülő életében eljön az az időszak, amikor először el másra kell bíznia csemetéjét. Lehet szó csupán heti néhány alkalomról, egy-egy estéről vagy akár egész napos felügyeletről, fontos, hogy olyan személyre bízzuk gyermekünket, akiben megbízunk.
A falu Mári nénijére maradéktalanul igaz, hogy ami a szívén, az a száján. Ellenállhatatlan, már-már beteges kényszert érez, hogy mindig mindenről véleményt nyilvánítson, lehetőleg azonnal, kérdezetlenül és kendőzetlenül.
Amikor hűtőszekrényünk még nem volt, forró nyarakon a kútba engedtük le kötélen az edényt, vagy a hátsó pince legsötétebb sarkában helyeztük el, amit későbbi fogyasztásra szántunk. De ma már nincs szükség se kútra, se pincére, még kamrára sem...
Ha a pap néni ezt is megdicséri, összetépem – mondja vallásórán egy elsős, miközben elém nyújtja füzetét. Ügyes vagy! – mondom, de… lehetnél ügyesebb is, ha adnál magadnak időt, hogy elképzeld, ahogyan a folyó nádasába helyezik a kosarat a kis Mózessel.
– Na, helló, csajok! Mizújs veletek? Huh, képzeljétek, kibuktam teljesen a tegnap. Van egy fickó, aki egy ideje már stíröl. Összefutottunk párszor az utcán, meg múltkor a koncerten, és észrevettem, hogy követ végig a szemével. Izgi volt, na!
Még negyvenkilenc nap a nyaralásig. Te jó ég, ezt nem lehet kibírni. Hőségriadó van. Huzat okozta beltéri ajtócsapódások törik meg a légkondi idegesítően monoton zakatolását. A munkamorál takaréklángon vánszorog, állandó a melegre való panaszkodás.
A végtisztességtevő menetet nálunk a zászlóvivők vezetik. Rendszerint négyen vannak. Amennyiben a halott nő, a zászlóvivők nők, amennyiben a halott férfi, a zászlóvivők férfiak. Őket követjük mi: lelkész, énekvezér, gondnokok.
Kellemes, halk zene szólt, és meglepően sok kisgyermek szaladgált, bójázva a pincérek között. Rövidesen egyértelművé vált, hogy ez egy óvodai ballagási ünnepség. Óvodai ballagás, ízlelgettem akkor. Ott, akkor, gyermek nélkül, fiatalon.
Örs fiam, a maga négyévnyi élettapasztalatával, olyan bölcsességeket tanít nekünk, amelyek mellett a több száz oldalas önsegítő könyvek vagy a klasszikus mélylélektan elméletei erőtlen magyarázkodásoknak tűnnek csupán.
Hársfavirág illata tölti be Erdélyt. Édesen és lágyan ölel át, megbabonáz, átjárja testem, lelkem. Ráhangol a bizalomra. Harminc évvel ezelőtt is ráhangolt, segített kiszakadni a földhözragadtságból, megkeresni helyemet a világban.
Lelkész vagyok, három hete váltottam egyházközséget. Tizennégy éve foglalkozom gyerekekkel. Életem a jó és rossz köré épül. Sorsokat hallgatok, összefüggéseket keresek, hogy választ tudjak adni arra a kérdésre, hogy miért éppen az történik velünk, ami.
Amikor a férfi főz – valójában ezt nem is kell tovább ragozni: erdélyi férfiakat kértünk fel, osszák meg a Nőileggel egy-egy kedvenc receptjüket. Ám nem alkalmi konyhakontárokról van szó, hanem olyan pasikról, akik rendszeresen, örömmel és jól főznek.
Kerti parti, családi ünnepség, vagy csak egy átlagos nyári este mind izgalmasabb lehet egy különleges, ínyenc jeges itallal. Jégkockákat behűteni, shakert elővenni! Indul a koktélbár!
Már a faluban úgy igazítanak útba, hogy „Zsófiék otthona egy szokatlanul magas, csűrszerűen meredek tetejű ház, könnyen megtalálják”. A kékre festett, hagyományos lak nem tűnik ki a Kolozsvárhoz közeli falu képéből, bájosan rusztikus.
Sokáig nem értékeltem az egrest. Az epret lestük folyton, szemenként szedtük, ahogy érett. Majd a ribizlit, de a málnát vártuk a legeslegjobban, mert abból kevés volt. Az egres mindig csak statiszta volt a konyhában.
Van már bakancslistád? Tudod, azon dolgok sora, amelyet az ember meg akar még tenni hátralevő élete során, mielőtt „feldobná a bakancsot”. Ha nincs, épp ideje elkezdeni írni egyet. Ha nem másért, hát azért, hogy felírhasd rá Toszkánát.
A lakásfelújítás talán legyorsabb és leghatékonyabb formája a meszelés, újrafestés: egy-két jól megválasztott, stratégikus szín teljesen felfrissítheti otthonunkat. A megfelelő színek megfontolt kiválasztása azonban nagyon fontos.