Idén csak a közeli baráti körünkben négyen készülnek házasodni, így a baráti összeülések során a beszélgetéseink nagy százaléka e köré összpontosul, vagy előbb-utóbb az esküvő körüli teendőkbe, és a közelgő házasélet körüli poénkodásba torkollik. Van, aki úgy fogalmaz, a házasság számukra nem a változásról szól, szeretik egymást, szeretnek együtt élni, így egyszerűen csak a következő fejezet jön az életükben. Másoknak a legnagyobb változásokat idézte elő az életében, viccesen meg is jegyezve
„én nem kilépek a komfortzónámból időnként, hanem teljesen rajta kívül élek újabban”.
De olyan is akad a baráti körben, aki igazán megfontolt, és igyekszik élete minden területén végig gondolni, hogy döntései milyen hatással bírnak majd a jövőjére, hosszú távon. És nem volt ez másképp a házassággal kapcsolatban sem. Nem bizonytalanságról volt szó, egyszerűen csak alaptermészetéből fakadóan, sosem hoz elhamarkodott döntéseket, és az érzelmek mellett az észérveket is szem előtt tartja mindig. Noha meglehetősen mást jelent számukra ez a fajta elköteleződés, és mindannyian mást várnak a házas élettől,
egy dolog közös bennük: a (mások) házasságával kapcsolatos negatív tapasztalataikat levetkőzve – vagy éppen azokból tanulva – vágnak neki életük legújabb fejezetének, reménnyel teli várakozással.
Azt hiszem, ez így is van jól. A friss házasságban élők vagy az arra készülők életében nincs helye kívülről hozott bizonytalanságnak, sem negatív töltetű érzelmeknek, még akkor sem, ha nyilvánvaló mindenki számára, hogy a boldogító igen kimondásának pillanatában nem tudjuk pontosan, hogy mire bólintunk rá. Az élet számos olyan dolgot tartogathat, amelyek beárnyékolhatják a kezdeti, világmegváltó boldogságot. Most azonban nem annak van itt az ideje, hogy ezen gondolkodjunk. Ma még éljük és élvezzük a házas életet, az együtt töltött időt, talán egymás rigolyáit is szívesebben viseljük el egy boldog közös élet ígéretével a szemünk előtt. Lehet, hogy ezt olvasva azt gondolja a kedves olvasó, hogy
a fiatalok naivitásával építettünk fel egy illúziót, de kérdem én, ki az, aki szerelemből házasodott, és nem ezt tette?
A későbbi tapasztalatok és buktatók majd megedzenek mindenkit, és meghatározzák a házasélet alakulását. De addig is, hadd higgyen a szerelem erejében, aki tud, és hadd menjen neki a későbbi nehézségeknek ezzel a hittel felvértezve. Úgy talán könnyebb lesz minden egyes nap meghozni a döntést a másik mellett, még akkor is, amikor a szerelem már szeretetté szelídült, és a rózsaszín köd helyét a szürke hétköznapok veszik át.
„Van hogy hú de megutállak, és van
hogy újra beléd esek, van hogy
semmi se fáj tőled, és van amikor már
egy ujjad is porig éget. S van hogy
semmi az egész, van hogy örülök a
félnek, van hogy semmi se szép;
de nincs olyan, hogy nem szeretlek.”
(Sohonyai Attila: Együtt)
Ilyen szeretettől uralt őrült kettősségben élem az életem én is, lassan már öt éve, amikor a ma már férjem lánykérésre szánta el magát.
Örökké emlékezni fogok rá, hogy nem egyszerűen azt kérdezte, hogy hozzá megyek-e feleségül, hanem sokkal tovább ment annál: a Magna Cum Laude ismert dalából idézve tette fel a nagy kérdést: „volna-e kedved megöregedni énvelem?” Hogy miért volt ez sokkal több számomra egy egyszerű kérdésnél? Mert mi a házasság legfelemelőbb és egyben legrémisztőbb ígérete, ha nem az, hogy arra adjuk a fejünket, hogy valaki mellett – és kizárólag mellette – szeretnénk megöregedni?
Kiemelt kép illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
A termékenységi nehézség párkapcsolatra gyakorolt hatásai – szakember válaszol
„Úgy teszünk, mintha nem létezne termékenységi nehézség, és nem beszélünk róla, így sokan, akik ezzel küzdenek, azt gondolják, egyedül vannak a problémával. Ez még jobban elmélyíti – főként a nőkben – azt az érzést, hogy valami nincs rendben velük” – mondja Deé Ágnes pszichológus, pár- és családterapeuta, tanácsadó, aki a szakmájából adódó tapasztalatok mentén beszélt a késői gyermekáldás párkapcsolatokra gyakorolt hatásairól.
