Áldásunkat adjuk rájuk
Ezt a frigyet egy kicsit a magunkénak érezzük. Még tavaly, egy szerkesztőségi csapat találkozónk alkalmával – akkor még félig viccből – arról ötletelgettünk, hogy ha idén tavaszig megkérik Kitty kolléganőnk kezét, a májusi lapszámunk címlapján ő lesz a menyasszony-modell… Így esett, hogy most vele találkozhat a címoldalon a kedves olvasó. És hogy miért is éppen ő? Mert egy Nőileges interjún találkozott először a leendő vőlegénnyel, és amiként örvendünk minden „Nőileges babának”, boldogok vagyunk, ha részesei lehetünk a szép szerelmi történeteknek is.
Kitty és Zsolt: a lánykérés pillanata
„Férjhez megyek. Biztosan, visszavonhatatlanul. Mert a szívből jövő igenemet már elvenni nem tudja tőlem senki. És ennek a magazinnak köszönhetem, hogy megismertem őt” – meséli Ménessy Kinga Kitty.
„A sors keze is benne van a mi történetünkben, hiszen az interjú előtt pár héttel a gondolatra is határozott nemet mondtam, hogy megismerjem Zsoltot. Vehemens tiltakozásom elillant, amikor munkaügyből kifolyólag kellett találkoznom vele, a munka az munka alapon. A megbízással együtt jött a felismerés is: bizony vannak dolgok, amelyek meg kell történjenek. De ahogyan a Zanzibár énekli, „szerelemről szó sem volt”, és sokáig úgy tűnt, hogy semmi komolyra nem kell készülnöm. Aztán jött a sors megint: a keresztlányom keresztelőjén ugyanott találkozunk, és leült mellém…
Fotó: Mihály László
Ugrunk az időben: 2022-t írunk, pakolok, Barcelonába megyünk Zsolttal. Őszintén nem sejtettem. Pedig vágytam rá és gondoltam rá, elképzeltem, hogy egyszerű lesz, mert a nagy dologra úgyis rájönnék. Indulás előtt lelkes voltam, Zsolt kevésbé. Mint később kiderült, ez csak A Terv részét képezte. Megérkeztünk Barcelonába: pörögtek az események, eltelt az első nap, majd a második, a harmadik napon nagyon sok tervünk volt, de vasárnap szinte mindent át kellett húzni, mert a legtöbb hely zárva tartott.
Fotó: Mihály László
Így indultunk el a Montjüic kastélyhoz, megkeresni a „varázslatos szökőkutat.” Jó hosszan álltunk sorba a felvonónál, amely a város tetején keresztül visz a kastélyhoz, azaz csak a kastélynegyed lábához, mert onnan még jó húsz perc séta következett. Átmentünk a kastélykapun, Zsolt pedig azt kezdte szervezni, hogy hol készüljön fotó, honnan a legszebb a kilátás. Őszintén nem értettem, hogy miért kell ezt túl sokat szervezni, hiszen már akkor egy albumnyi közös fotónk volt. Még akkor sem sejtettem semmit. Becsszóra. (Pedig ha más mesélné nekem ezt a történetet, már rég levágtam volna, hogy valami készül...)
Fotó: Mihály László
Egy huszonéves lánycsoporthoz ment, és megkérdezte, hogy ki a legjobb fotós. Jött egy piros kabátos fiatal lány, akinek Zsolt oda kiáltotta, hogy sok fotót készítsen, mert ki akarja választani majd a legjobbat. Beállt a jobb oldalamra, mosolyogtunk, fotó. Aztán látom, hogy mintha le akarna guggolni, mondom is neki, hogy ne tegye, arra gondolva, hogy megint egy Superman-mutatvánnyal akarja feldobni a fotót, de nehogy már szegény lány ezt végig kelljen várja. És arra ott volt előttem a gyűrű, ő térden, én pedig néztem, mint borjú az új kapura, mert esküszöm, még akkor sem esett le, hogy mi történik. Körülöttünk mindenki extázisba esett már. „Leszel a feleségem?” – a kérdést még hallottam, aztán gombnyomásra kezdtek potyogni a könnyeim. Igen! Biztosan, visszavonhatatlanul.”
Fotó: Mihály László
Menekülésből bizonyosság
Kitty történetét csak a lánykérésig követtük, de sokan számolnak be arról – nők, férfiak egyaránt –, hogy a lánykérést rövid idő múlva pánikszerű félelem követi. A mi lesz ha, ha, ha… – meggondolom magam, mégsem ő az igazi, tényleg akarok-e egy életre elköteleződni, nem olyan lesz, amilyennek eddig ismertem/képzelem, másra nem nézhetek többet, stb. stb. Szóval, eljöhet a pont, amikor a „legszívesebben megfutamodnék” érzés tör rá a felekre. Fülöp Orsolya haza is költözött egy rövid időre.
„Gyerekként sokat álmodoztam arról, hogy egyszer menyasszony leszek. Minden esküvőn, ahová elvittek kiskoromban, a kedvenc részem az volt, amikor oltár elé kísérték az arát.
Mindig szerettem a szerelmes történeteket, és ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy fiatal felnőttként milyen kép alakult ki a fejemben a házasságról. Mindig idilli dolognak tartottam. Egészen addig, amíg tavaly augusztusban a párom meg nem kérte a kezem” – meséli Orsi megfutamodása történetét.
A boldog első igen: Orsi és Előd
„Aztán néhány hónap elteltével furcsán kezdtem érezni magam. A lánykérés okozta izgalom eltűnt. Már senki nem akarta megnézni a gyűrűt az ujjamon, senki sem kért meg, hogy meséljem el hogyan történt. Rosszul esett szembesülni azzal, hogy ettől nem áll meg a világ. Hogy ez természetes, hogy ettől nem vagyok különb. A dátumot megbeszéltük, kiválasztottuk a zenekart. Én mégsem örültem, sőt.
Féltem. Egyenesen rettegtem. Hirtelen nem tudtam, hogy tényleg ezt akarom-e, és nem azért, mert nem szeretem a páromat.
Tudtam, hogy az életem meg fog változni, hogy újabb adag felelősség szakad majd a nyakamba. Hogyha beleállok a táncba, akkor azt járnom kell… Mintha azt éreztem volna, hogy nincs menekülőút, ha a dolog esetleg mégsem jönne be. Egyszerűen önmagamban és a meghozott döntéseimben kezdtem el kételkedni. Annyira inamba szállt a bátorságom, hogy két hónapra hazaköltöztem a szüleimhez.”
Álom helyett valóság
„Távolságot akartam és levegőt venni, mert úgy éreztem, ha ezt most nem adom meg magamnak, kényszernek fogom érezni. Az idilli kép megváltozott. Már nem álomnak láttam az esküvőt és a házasságot, hanem hús-vér valóságnak. Felsejlettek előttem a nehézségek, és talán abban nem voltam biztos, hogy elbírok-e velük. Együtt, valakivel. Minden addigi veszekedésünk-, és problémánk ott lebegett a szemem előtt.
Aztán egy este vettem a bátorságot, és megpróbáltam elmondani neki mindazt, amit éreztem.
Hogy nem akarok hazudni, és hogy igen: megfordult a fejemben a szakítás. És mit ad Isten, kiderült, ő is pontosan így érez! „Én is félek, akárcsak te. Bizonytalannak érzem magam, de biztonságot ad, hogy tudunk beszélni erről. A csodás emlékek simán eltörlik a rosszakat veled kapcsolatban, és nekem ez elég” – nyugtatott meg a vőlegényem.”
Semmi pánik!
Tribel Yvette közel tíz éve fodrász, csodás menyasszonyi frizurák megálmodója és megalkotója, már a saját esküvője előtt is jól ismerte azt a felfokozott idegállapotot, azt a stresszt és pánikot, amibe a legtöbb menyasszony már napokkal a nagy nap előtt belekerül. Mivel neki gyerekkori álma volt fiatalon, még huszonöt éves kora előtt férjhez menni, gyereket szülni, azt hitte, megúszhatja a pánikot. Ám az élet közbeszólt.
Yvette és Zoltán története 2016-ban érkezett egy fontos állomáshoz, a két fiatal ellátogatott a Double Rise Fesztiválra, többek között azért, hogy meghallgassák az egyik kedvenc együttesüket,
a Punnany Massifot. Zoltán igazán emlékezetes lánykérést gondolt ki, a koncert előtt, az együttes tagjaival lebeszélve a dolgot, a színpadon, több ezer ember előtt kérte meg Yvette kezét. Yvette szerint felejthetetlen pillanat volt, ahogy az igenje után több ezer ember tapsolt.
Yvette és Zoltán: lánykérés több ezer ember előtt
A nem mindennapi lánykérés után csodás esküvőt terveztek, már csak azért is, mert Yvette tényleg megtalálta a „mesebeli hercegét”, ugyanis Zoltán szőke, és van egy fehér lova is. A következő nyárra tervezték az esküvőt, ám Yvette várandós lett, és mivel nem akarták felborítani a konvencionális időrendet, nem maradt más választásuk, mint egy hónap alatt összehozni az álomlagzit.
Még pánikolni sem jutott idő
Nem volt esküvőszervezőjük, mindent maguk oldottak meg, a családjaik segítségével. A sietség az eredeti terveket ugyan teljesen átírta, amit nem mindig viseltek jól, ám a tudat, hogy a nagy nap nem a habos-babos ruhákról és a díszítésről szól, hanem a családja, a jövője megalapozása, Yvettenek erőt adott.
Hogy tökéletes volt-e a nagy nap? Yvette szerint nehéz eldönteni. Ám mint meséli, minden évben újranézik az esküvői videót a házassági évfordulójukon, és rá-rácsodálkoznak egy-egy részletre, amire szinte nem is emlékeznek, nem volt idejük megélni, átélni akkor az izgalom miatt. Ennek is van egy varázsa is.
Három hónap, két esküvő
Ha lúd, legyen kövér – jutott eszünkbe, amikor először meséltek Popa Ilona tavalyi lakodalmáról: a Tusványos főszervezője és újdonsült férje egy hét különbséggel két esküvőn is megülték a frigyet. „Május végén döntöttük el, hogy lesz polgári szertartás, rá pár napra pedig azt, hogy lakodalmak is.
Első lelkesedésünkben három esküvőt akartunk szervezni, mivel az akkori szabályozások szerint kb. három esküvőnyi meghívottunk volt, területileg különböző helyekről”
– eleveníti fel Ilike. A tervezéskor több merész gondolatuk támadt, de hamar világossá vált, hogy egy helyszínen, egy esküvőt nem fognak tudni tartani. „A férjem brassói és én küküllőmenti vagyok, ezért lett két helyszín: Tusnádfürdő és Magyarsáros, szeptember 3., illetve szeptember 10. Ami a döntés meghozatala után következett: kihívások, izgalmak, jó hangulat, csapatmunka és a végén két felejthetetlen lagzi” – meséli.
Ilike és Zsolt: egy frigy két lakodalommal
Fesztivál hangulatú bulit szerettek volna Tusnádfürdőn (mégis, hol máshol?), majd egy sokkal hagyományosabb lakodalmat Sároson. A szervezőcsapat maga a Tusványos-szervezői mag volt, a lányok a menyasszonnyal, a fiúk a vőlegénnyel dolgoztak együtt. Az egész „ceremónia” három egész hétig tartott – majdhogynem úgy, mint a mesében. „Augusztus 23-án találkoztunk Magyarsároson, ahol elkezdtük az előkészületeket, közben a fiúk elmentek legénybúcsúba, majd meglepetés lánybúcsúra került sor, nem máshol, mint a tengerparton, ezután átmentünk Tusnádfürdőre, és előkészítettük a helyszínt. Itt volt a polgári szertartás és egy személyes hangvételű egyházi beszéd” – sorolja az újdonsült feleség, majd elhalmoz a részletekkel:
az eseménynek volt saját arculata, kitűzőkkel, bannerekkel, matricákkal, sátrakkal, volt népdalénekes, zenekar és Dj is.
Majd következhetett a nagyon hagyományos második felvonás Magyarsároson.
Kardinális gondok: húsleves vagy csorba legyen?
„Azt mindig tudtam, hogy nem akarok évekig készülni, tervezni, és ez így is lett: három hónap, két lakodalom. A legfontosabb az volt, hogy nem ragaszkodtunk dolgokhoz, biztosak voltunk benne, hogy minden megoldódik” – jegyzi meg Ilike. Elismeri azonban: néha a vak szerencsén múlott, hogy minden meglett időre, például a vőlegény öltönyét az esemény előtti napon vásárolták meg.
Hogy megérte-e a „nagy felhajtás”, a sok munka és izgulás?
„Hát nem a lagzipénzből fogunk házat vagy autót venni, de mindig emlékezni fogunk erre a két napra, ami nekünk három hétig tartott”
– summázza Ilike. Ugyanakkor annyit még elárul: a szervezés során minden problémát és buktatót sikerült elhárítani, csupán egyetlen dologban nem sikerült egyetértésre jutniuk a férjével: hogy húsleves legyen vagy csorba a menüben. Szerencsére ez a házasság ezen nem bukott el…
Second hand menyasszonyi ruha és kölcsön cipő, maximálisan tökéletes, túldíszített vagy spontán esküvő, természetes egyszerűség vagy királyi pompa – kinek-kinek más az igénye a nagy napra, és különböznek az érzések is. Hallottunk már olyan jegyespárról, akik olyannyira pánikba estek a házasság gondolatától, hogy miután ezt kimondták egymásnak, három napig ünnepelték, hogy mégsem házasodnak össze. Ilyen is van, mint ahogyan néhányakban egyértelmű bizonyosság, eltökéltség és elvakult szerelem is. De helye van a kétségnek és félelemnek is, hisz – jó esetben – felelős döntést hozunk, és az a döntés egy életre szól. Vagy bár néhány évre.
Kiemelt képen Ménessy Kinga Kitty / Fotó: Mihály László
korábban írtuk
Miklós Csongor: Szeretem magam, de ez sok munka eredménye
Nehéz lenne Miklós Csongort beskatulyázni. Pszichológus? Fotós? Sportoló? Ugyanakkor apa, blogger, mentálhigiénés szakember és közösségépítő is. Sokrétű, mint a hagyma – mondja Shrek a népszerű animációs filmben. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. szeptemberi lapszámában jelent meg.)
