Biztosan ti sem tudtok már úgy levezetni egy száz kilométeres szakaszt, hogy ne kelljen legalább egyszer a szívetekhez kapnotok, még egyszer padlófékkel megállnotok és egyszer elkapnotok a kormányt, hogy elkerüljétek a szembejövőt a ti sávotokon. Valaki közben folytonos vonalon előz meg nagy élvezettel – mert jobb az autója –, míg tülköl eszeveszetten. Vagy csak lámpázik. Jelzi, hogy béna vagy, nem kellett volna ma autóba ülnöd, zavarod a haladásban, és állj félre.
Környékünkön a közszállítás jellemzően romokban hever, vagy egyáltalán nem létező. Vonattal közlekedni türelemjáték, a városi közszállítás kaotikus, borzalmas, illetve néhol nincs, biciklizni életveszélyes, a települések közötti buszozás sem éppen idegnyugtató foglalkozás. Ja, persze, nincs nekünk autópályánk sem, meg gyorsforgalmi utunk sem, ezeket nehéz megoldani: sok embernek kellene azonos cél érdekében dolgoznia, ezek pedig igazán kimerítő helyzetek, kerülni kell őket.
Így érthető, hogy aki teheti, autót vásárol inkább, mert mégiscsak ma élünk, és tíz éveket várni valami bizonytalanra elég nagy ostobaság lenne. Az sem baj, ha régi is kicsit, csak lehessen vele közlekedni, eljutni a munkába és vissza, elvinni a gyermeket óvodába, iskolába, edzésre. Akinek már van autója – ha már megvan alapon –, előbb-utóbb kimerészkedik a településéről, és elkezdődik az igazi nagy csellendzs. A címe:
Autóba üléskor hirtelen belépünk egy kiterjesztett videójátékba, ahol a gép nem átall folyamatosan újabb és újabb próbákat gerjeszteni: hirtelen adrenalinlökettel megoldandó, lehetséges ütközéses vagy lesodrásos jeleneteket. Fokozatok vannak: egyszerű földút, földút kátyúkkal, részeg éneklő csávókkal vagy szekérrel. Lehet itt is fokozni: szénahordó megpakolva, traktor, sima szekér este, lámpa nélkül… Aztán jön az aszfaltos út: keskeny, kanyargós, beszakadt, mint a Homoród mentén. Nem látod be a kanyart, mindenki vadul hajt. Lesz, ami lesz. Egyenes, kétsávos aszfaltos:
Én azért elég gyakran autózom, élvezgetem is, ha nyugodt, zöld tájakon haladhatok, például reggel korán. A Vásárhelytől Segesvárig tartó útszakasz ma már ugyanannyira fárasztó, mint a régi kolozsvári, vagy a jelenlegi Kolozsvár–Nagyvárad szakasz. De ugyanitt található a rangsorban a Predeal–Comarnic útvonal, sőt, újabban a Székelyudvarhely–Csíkszereda szakasz is. Általában ott a baj, ahol vagy igen sűrű az áthaladó forgalom, vagy pedig sok a nagy egóval rendelkező sofőr.
Ha ő közeledik, húzza meg magát mindenki, különben lekényszerít a pályáról. Aki a múltkor is rád dudált, mert megálltál az átjárónál. Hiszen ezek vagy nem ismerik a szabályokat, vagy a szabályok nem érdeklik őket. Aki egyszerre lámpáz, dudál és előz, mert irtó lassú vagy a hetveneddel településen belül. Nem jelez semmit, amúgy is, nem ő alkalmazkodik, hanem mindenki más őhozzá. Pályán van. Mintha mindenkinek egyszerre szülne a felesége, vagy legalább hivatalos autó lenne, úgy haladnak. Ők pedig meg vannak győződve arról, hogy ezt szabad nekik, helyesen cselekszenek, akkor is, ha épp az átjárón parkolják le az autót. Van, amit szabad, és nincs olyan, amit nem.
Kidolgoztam egy elméletet az elmúlt időszakban erre, ezzel szórakozom vezetés közben. Eszerint ezek az emberek – nemcsak a BMW-sek – egy törzsfőnök, aki épp kilépett a törzsi keretek közül, mondjuk beszerzésre kényszerült. És épp nem tudja, hol van, és ott milyenek a szabályok.
Valahogy mostanában igen sok törzs alakult, ezeknek egyre magabiztosabb főnökei vannak. Egy másik elmélet azt mondja, azért vezetnek így, mert az az alapmentalitásuk, hogy ha egyszer lehetőséged van egy helyzetben kicsit is előre haladni, azt ki kell használni. Remek karriereket építenek ementén, ha eljutnak odáig, és nem az árokba.
Nemrég olvastam egy kutyapszichológia könyvet, ebből tudtam meg, hogy hasonlóan ehhez a magatartáshoz, minden alkalommal, amikor lehetséges, a kutya is visszaszerezné a vezető pozíciót. Ám míg a kutyának nem szoktuk hagyni, a sofőrökkel nem tudunk mind megharcolni.
korábban írtuk
Bartha Krisztina: Mit jelent ténylegesen dolgozni magunkon?
Divatossá vált, hogy a személyiségfejlesztésünkre vonatkozóan azt mondjuk: dolgozunk magunkon. A kifejezés ma már szinte kötelező eleme lett a laikus önfejlesztésre vonatkozó nyelvhasználatnak, de tudjuk-e, hogy mit jelent valójában az önismereti munka?
