Túl sok időt töltök online, ez már jelmondatommá is válhatna, viszont mindig szórakoztat párhuzamot vonni a virtuális és a cudar valóságunk között. Éjjelente görgetve a hírfolyamokat feltűnt, hogy főleg nők körében egyre népszerűbbek az olyan jellegű megosztások, amelyek különböző névtelen szerzők blogjához irányítanak, tele pontokba szedett ismertetőkkel, melyek mindenféle sikkes mentális betegségek tüneteit hivatottak megnevezni. Biztosan mindenki találkozott ilyenekkel: 6 jele annak, hogy depressziós vagy, 12 módszer, amivel felismerheted a poszttraumás szindrómát, 24 álomkép, ami jelzi, hogy gyermekkori emlékeid nem tudod feldolgozni, 48 teliholdkor megvillanó csillagkép, ami elmondja, hogy milyen bánatod okozza a náthát, és 96 probléma, amit bagatellizálsz, ahelyett, hogy helyén kezelve komolyan vennél. (Utóbbit, pironkodva bevallom, sajnos nem láttam megosztva, de hiányolom.)
Ezekre a cikkekre mindent lehet mondani, csak azt nem, hogy hitelesek, nem sok tudományos alapjuk van, de sok esetben feldereng bennük valamiféle igazi információ is a szóban forgó betegségről. A megosztás legalább valamiféle diskurzust indít el, talán az igazán érintetteket rávezeti, hogy valóban térképezzék fel saját egészségüket, és köztudatba hoz olyan témát, ami a hétköznapjainkban – legalábbis mifelénk – tabu, talán nem is valóságos. Akarom hinni, hogy így van.
Ugyanezzel egyidőben megjelennek szenzációhajhász híranyagok öngyilkos fiatalokról, amit az olvasók a „jól van neki”, „fel kellett volna pofozni, szálljon le a földre” és a „kutya is jó dolgában vesz meg” kijelentésekkel illetnek. Ezeken a fórumokon azonban alig esik szó arról, hogy a pszichés és mentális betegségek is ugyanolyan nagy számban szedik áldozataikat, hogy ugyanolyan komolyan kell venni ezeket, mint a rákot.
Míg a manikűrösnél reszelteted a körmöd, akaratlanul is végighallgatod, hogy a fodrász székében ücsörgő kuncsaft melyik nőgyógyászhoz jár, a férjének mit mondott az urológus, melyik fogász fúrta ki leghatékonyabban a korhadó foga gyökerét, és osztogatják egymás között a tuti tippeket, melyik gyógyszert érdemes vény nélkül megvásárolni és bekapni migrénre. De sosem esik szó a terhesség utáni depresszióról, a munkahely és stressz okozta pánikrohamokról, se a toxikus kapcsolatok okozta traumákról, amik lehet, már tíz éve ébren tartják éjszakánként, ha meg sikerül aludni, rémálmok és zokogás zavarja meg a pihenésben.
A sort persze mindkét oldalon folytathatnánk. Bárkinek elmeséljük, hogy törtük el a lábunkat, de ha fejben, lélekben vagyunk padlón, tudomást sem akarunk venni róla. Ha meg végre észleljük, hogy komolyabb a probléma, és beszélnénk róla, legyintenek, kialszod, vitaminhiányod van, vagy nyers reakcióban elmagyarázzák, hogy szedd össze magad, kinek van ideje ilyen nyugati, trendi marhaságokról beszélni, annyit nem kell panaszkodni, másnak rosszabb, nézd meg, Keleten háború is van. Szakorvosi segítséget sem kérünk, mert ha kiderül, megbillogoznak, hogy bolond vagy, sőt akár közveszélyes, sokan a családtagjaikat sem buzdítják hasonló kezelésre, hisz azt gondolják, a hírnevükön esett csorba rosszabb, mint végignézni, hogy társuk már több ízben akart véget vetni az életének, és úgy aludni el minden este, hogy reméljük, a következő reggelen is velünk lesz.
Nem beszélünk róla – akkor nincs. Ha meg súlyos következményekhez vezet, nincs felelősségre vonás, nincsenek hibások, találunk rá valami sokkal kényelmesebb magyarázatot, mint az, hogy beteg volt és megmenthető, aztán a többire ott van az Ibuprofen.
Kiemelt kép: Shutterstock
Ne maradj le a Nőileg Mikulásának ajándékáról! Ha december 3-áig előfizetsz magazinunkra, ingyenes bevásárlást nyerhetsz.
