Máskor rózsát kaptam ajándékba, s a meghatódottságtól magamhoz öleltem. A mellkasom, a kezem összeszúrták a tüskék. Megsebesültem.
De miért csodálkozom? Megsebezve jöttem erre a földi világra is, születéstől fogva megsebzett vagyok. Az első testi sebet én is – mint minden ember – születésemkor kaptam. Elvágták a köldökzsinóromat, új táplálkozási formát kellett keressek magamnak. Hitem szerint Isten is így szakított ki önnön magából, Lelkéből adott lelket nekem, s azóta próbálom egyéni úton formálni a lelkemnek nevezett láthatatlan, de mégis létező valóságot.
Megtörtént diákkoromban, hogy belesültem a leckébe, az osztálytársak kinevettek. Megsebződött a lelkem. Megtörtént, hogy csúnyának, büdösnek, mocskosnak, lustának, tehetségtelennek, hazugnak és hűtlennek neveztek. Megsebezték a lelkem. Eddig minden esetben meggyógyultam. Az égett bőröm varrá változott és lepergett rólam, míg alatta új bőr keletkezett, a tüskék szúrása után kibuggyant ugyan néhány csepp vérem, de hamar újra seb nélküli lettem.
Te is, én is, megsebzett emberek vagyunk, de mi vagyunk azok is, akik sebet ejtettünk saját magunkon és másokon is, és megsebeztük a földet, a levegőt, a vizet. Pedig ezáltal önmagunknak is és másoknak is fájdalmat okoztunk. Sebezhető és sebeket ejtő önmagunkat kell nagyon szeressük, hogy újra meggyógyulhassunk.
Legkisebbik fiam hajmeresztő biciklis trükköket szeret bemutatni. Egyik sebe be sem gyógyul, már egy új éktelenkedik rajta. Egyszer a sebe annyira elgennyesedett, hogy az orvos sebfőző víz használatát írta elő. Mint ahogy a forró ecet feloldja a vízkövet, mint ahogy a klór feloldja a vörösbor foltot a fehér abroszon, úgy mosta le a gennyes váladékot a sebfőző víz kisfiam lábáról. Rövid idő elteltével var keletkezett, majd lepergett. Sebfőző vizünk legyen ebben a nehéz időszakban az Isten által nekünk adott három lelki ajándék: a hit, a remény és a szeretet. De ne jövő időben képzeljük el a gyógyulást, hanem itt és most, ne egy fantáziavilágban, hanem abban az otthonban, ahová most be vagyunk zárva, és azokkal a családtagokkal, akikkel együtt osztozunk a szűkebb-tágabb otthonunkon.
Éljük meg hitünket a mindennapokban, hogy gyermekeink mindenek előtt rajtunk keresztül ízleljék meg a hitben élés gazdagságát. A soha meg nem szégyenülő reménység erejével gyógyítsuk be a félelem marta sebeket ma otthon.
Januárban tervezgetjük, márciusban pedig már alig várjuk: a nyaralás – főként, ha szeretünk utazni – sokszor az év fénypontja. Felmerül azonban a kérdés: „elég jó szülők” vagyunk akkor is, ha arra van igényünk, hogy néha ne a gyerekeinkkel legyünk?korábban írtuk
Szabad-e, akarunk-e gyerek nélkül nyaralni?
