2007
A családorvos gyerekorvoshoz küld kivizsgálásra. Anyunak tesz fel kérdéseket, mintha én ott sem lennék. Nem nagyon figyelek, az ablaküvegek közé szorult vergődő legyet nézem. Erős késztetést érzek, hogy kiengedjem a kora tavaszi napsütés melegétől feléledő kis állatot. Lisztérzékenység – üti meg a fülem. Aztán megint elkalandozom.
– Hány kilós vagy? Hahó! – kérdezi az asszisztensnő. Úgy tűnik, nem először.
– Nem tudom – válaszolom.
Azelőtt, negyedikig minden évben az osztállyal mentünk az orvosi rendelőbe, a szem- és torokvizsgálat után méretkezni is kellett. A sor végére álltam, és a végsőkig húztam az időt, de aztán az osztályból az utolsóként, még a tanító néni előtt, nem volt többé egérút, rá kellett állnom a mérlegre. A doktornő hangosan diktálta be az értéket az asszisztensnőnek. Csupán néhány kilóval voltam kevesebb, mint a tanító néni. Ha egy pillanatig is, de hallottam a kuncogást. A tanító néni szúrós tekintettel véget vetett a viháncolásnak.
– Mindenki egyenlő! Megértettétek?
– Akkor állj a mérlegre – mondja. – 72 kg, te jó ég! Ennyit azért nem mondtam volna.
Csóválja a fejét a doktor úr is, s most először fordul szembe velem. Véget érni nem akaró előadás következik arról, hogy hogyan kell táplálkozni.
– Lehet enni, csak olyant, ami nem hízlal.
Sokszor cseng a fülembe utána is. Nézem a köpcös, idősödő kis urat, a pocakján pattanásig feszülő köpenyt, megérzem benne a cinkosomat.
Anyuval a hazaúton nem beszélgetünk a hogyan továbbról. Annyit kérdezek, hogy mehetek-e edzésre már ma. Igent int a fejével, és ez nekem most elég.
Az edző rögtön rákérdez, hogy mi volt a dokinál. Mi a diagnózis?
– Nemtom – vonom meg a vállam zavarodottságomban. De hogy mégis adjak valami választ, azt mondom, lehet, ha lisztérzékenység.
Értetlenül csóválja a fejét. Utána akar járni, és megkér, hogy másnap vigyem el a kibocsátót, amit a gyermekorvos adott.
Amikor a kezébe adom, szúrós tekintettel néz rám.
Kivörösödik az arcom, és patakoznak a könnyeim. Lehajtom a fejem, nem tudok válaszolni. Idegesen köszörüli a torkát.
– Na, nincs semmi baj! – vállon vereget. – Menj melegíteni!
Egyszerre rideggé válik a kis világ, ami eddig a mentsváram volt, mintha meztelenre vetkőztettek volna, s most ruha nélkül, csupaszon vonszolnám magam a pályán, elnehezedett tagokkal.
Edzés után körbe kell ülnünk a pálya szélén, valahányszor megbeszélni valónk van. Most is leültet az edző.
– A.-nak a segítségünkre van szüksége – kezdi. Nagyon egészségesen kell táplálkoznia, ezért arra kérlek, támogassuk őt ebben! Semmi édesség! Ha esztek, ne kínáljátok meg őt, ne nehezítsük a dolgát. De az lenne a legjobb, ha ti sem ennétek.
Mindenki helyeslően bólogat.
Gyakran járunk edzőmérkőzésekre, bajnokságokra, sokszor kiszállásba is, ilyenkor gyümölccsel kínálnak, és érzem az igyekezetüket, hogy ne kívántassanak semmiféle számomra tiltólistás ennivalót. Az edző követi a súlyom alakulását. A szertárban lévő mérlegen méretkezem hetente. Ez a kettőnk dolga, nem tudja senki. Arról is be kell számolnom, hogy hogyan étkezem. Helyeslően bólogat. Együtt csináljuk meg.
Az is meglep, hogy az osztályban is milyen előzékenyen bánnak velem. Azt hiszem, azoknak a lányoknak köszönhetem, akik csapat- és osztálytársaim is egy személyben. Különös, hogy akikkel addig barátkoztam, továbbra is barátaim, még ha már nem is vásárolok nekik üdítőt vagy édességet a büfében.
Elkezdek pozitív visszajelzéseket kapni. Olyan fiúktól is, akikkel eddig az elkért házi volt az egyetlen kapcsolódási pont.
Nem esik különösebben nehezemre az effajta „lehet enni, de csak olyant, ami nem hízlal” életmód. Mindig megtervezem előre, hogy mit fogok másnap enni. Elmarad a kenyér, a fehér lisztből készült ételek, a krumpli, a cukor, és a zöldségek, gyümölcsök, tejtermékek, hús kerül előtérbe. Csak olyankor jut eszembe cukrosat enni, ha bántanak, ha félek vagy szorongok. Kényszeresen, gondolkodás nélkül, gyorsan és mértéktelenül. De ilyenkor sem eszembe jut, csak megteszem.
korábban írtuk
Szilveszter Andrea: Darált hús, paprika, paradicsompüré, puszi
Aligha kaptam ezidáig karácsonyra az ideinél számomra értékesebb tárgyi ajándékot. Az Angyal egy mesterien megmunkált, gyönyörű, faltól falig könyvespolccal lepett meg. Ez nem csupán egy bútordarab számomra, hanem régóta dédelgetett vágy.
