Amíg melegedik a vasaló, szempilláim spirálozom, közben férjemmel a hétvégi teendőket vitatjuk. Kell húst vásárolni a másnapi sütéshez. Ő felajánlja, hogy bevásárol, de én ragaszkodom ahhoz, hogy útközben megálljak a központi húsüzletnél. Csak amikor az autó és az üzlet közti lépéseket teszem, realizálom, hogy miért volt ez nekem most ennyire fontos. Világgá szeretném kürtölni, hogy hová megyek. S ha szavakkal nem is, de mosolyommal, magabiztos lépteimmel üzenem:
Két markáns érzés közt lavírozom, amíg hangos zene mellett a kanyarokat szelem. Az egyik a „de jó” érzése, a másik meg, hogy ez azért nehéz is. Először mutatom meg magam, lépek ki leírt soraim mögül. Mitől félek? Talán, hogy csalódást okozom? Egytől-egyig értékes és vagány emberek közegébe csöppenek most. Olyan emberek közé, akikre felnézek, akiknek munkásságát követem, és van köztük olyan is, akinek az írásain szocializálódtam. A nőket pedig egyenesen csodálom. Erőt és könnyedséget sugároznak egyszerre. Összefogva sziklákat mozgatnak. Mindazt képviselik, amiben hiszek.
Felhangosítom a zenét, és mire a parkolóba érkezem, eldöntöm, hogy én most csak úgy átadom magam az estének. Ettől teljesen felengedek. S mire a terembe lépek, az összes addigi érzelem egyetlen érzéssé, hálává szelídül. Minden annyira női(leg)es, elbűvölő, színes, élettel teli. Ide akarok tartozni, ide tartozom.
Ismerkedünk, köszöntjük egymást. Zavarba ejtő, hogy ismerem az arcokat, mégsem tudom, volt-e már köztünk hús-vér találkozás, vagy írásait olvasva érzem azt, hogy én téged ismerlek. Amíg szemlélődöm, azt játszom, hogy minden szerzőhöz próbálok egy írást vagy témát kapcsolni. Sikerül is nagyrészt, és rácsodálkozom, bizony, nem csak most – hogy én is szerzője lehetek – fontos nekem az „Erdélyi Nők Lapja”, hanem
Igazi születésnap. Tortával és pezsgővel. Magamba szívom és elraktározom ezt a fennkölt hangulatot. Szívembe zárom a jelenlévőket, és jó érzéssel tölt el az itt és most, mint pihe-puha, mindnyájunkat egybeölelő, láthatatlan takaró.
Isten éltessen, kedves Nőileg! És éltessen mindenkit, aki alkot, formál, tartalommal tölti meg immár egy évtizede, sokak örömére.
korábban írtuk
Demeter Melinda: Pofonok tüzében cseperedtél azzá a csodálatos nővé, aki ma vagy
Drága Barátnőm! Ugye érzed, hogy ma neked bomlanak a virágok? Hidd el, hogy ma neked fütyüli rekedtre magát a rigó! Hallod? Kedvenc dalodat susogja a szellő. Tudom, nehéz elhinned, de tedd meg most az egyszer a kedvemért!
