Hol vagytok, férfiak?!
Ablakot lehúzva jő. Ő egy ilyen típus. Vagy csak nagyon meleg van, mi tagadás, én is ablaklehúzva jövök. Nem magyarázom, de most nekem van igazam, elsőbbségem lenne, de ő majd letaszít az útról, mert talán neki sietős. Vagy egyszerűen ilyen letaszítós fazon. Fejcsóválásomra ablakon kikiabál: Mi a helyzet? (Hát, itt né, virágzik a tök! – mondanám.)
A másik hapsi egyenesen szembe jön velem , hevesen gesztikulál a szélvédő mögött, én hátratolatok, de ahelyett, hogy farokbehúzva, egy köszönömmel továbbállna, ablakot lehúzza, s kioktat, hogy mért nem álltam meg, lett volna rá módom. Köpni, nyelni alig tudok, de azért kinyögöm, hogy nekem volt elsőbbségem, vagy mifene. Erre azt mondja: Magyarázzál, hülye p…a! Először mintha röhögnék kicsit, ím sikerült felhúzni ezt a manust, de amint elindulok, érzem, hogy felforr a vérem (csak hogy ezeknél az egyértelmű dolgoknál maradjunk, ha már így adódott). Hogy egyszer már mondanám meg a magamét! Hogy mi a helyzet, kicsi szívem (tanulok), anyu otthon láncon tart, nem ad meleg vacsorát?
Mi van, apja, lelépett a csaj a haverral, akinek 2000 lóerős…? Csicskáztat a főnököd? Éjjel melózol, mi a baj, angyalbögyörő? Ha én egyszer megmondhatnám! Ha nem mennének el időnap előtt, ha bemondhatnám én is frankót. Maga volna a gyönyör. Tömören.
És van a másik. Az ősz hajú, hajlott hátú, szemüveges (jó esetben). Ő aztán mintha abszolút észre se venné, hogy mi a helyzet. Elsőbbség? Olyan rég volt, ha volt egyáltalán. Ő simán jobbra kanyarodik, jobbra lehúz jelzés nélkül, orrom előtt áthajt az átjárón. Lehetnék ultraminiben is, spojler itt, ütköző ott. Nem vesz észre. Édesapám, sóhajtok, s lemondóan legyintek.
Lám, régimódi vagyok. Szeretem, ha megadják az elsőbbséget, nem különösképpen a nememnek szólóan, hanem mind általánosan és mind konkrétan: ha a #cedeazatrecera adva van. Úton-útfélen, csak amikor kell. De olyan kevés férfival találkozom…
Kiemelt kép: Shutterstock
