ARCHÍV „Szeretemhelyek” Marosvásárhelyen

Feltöltődés ősszel végigsétálni Marosvásárhely utcáin. Főleg, ha ezt nem egymagadban teszed, hanem kézen fogod a párod, a gyermeked, és körbevezeted a mi szeretemhelyeinken. Az apropó lehet gesztenyegyűjtés, a többi majd jön magától. (Cikkünk a 2019-es Nőileg magazin novemberi számában jelent meg.)

Nincs ősz gesztenye- és levélgyűjtés nélkül, legalábbis a kisgyerekes családokban ez egy biztos programpont ilyenkor. Ez egy tipikusan olyan délutáni időtöltés lehet, amikor behúzzuk a kéziféket, s gyalogszerrel bejárjuk azokat az utcákat, tereket és parkokat, amelyek valamilyen történetet rejtenek, őszi színeket, fényt és illatot árasztanak. Marosvásárhelyen, az októberi hétvégeken érzem a késztetést arra, hogy családosan kerékpározzunk el a Ligetig, fabulázgassunk a park valamely padján, amíg a gyerekek az ősz terméseit gyűjtik, vagy sétáljunk a Vár sétányon megsárgult leveleket rugdosva.

Igen, ilyen szombatszagú hétköznapokat kívánok minden itt élőnek és idelátogatónak egyaránt.

Nosztalgiahelyek: óvoda és iskola

Az Iskola utca és környéke minduntalan visszarepít a múltba. Itt működik a város legrégebbi óvodája, amelynek kapuját egykor gyermekeim apja már milliószor átlépte: három évtizeddel ezelőtt ovisként s néhány éve már szülőként terelgeti be ide a porontyokat. A Stefánia óvodától a főtér felé haladva elkerülhetetlen számunkra az egykori 4-es iskola falait megérinteni. Már a gyerekek is emlegetik, hogy a most már lepusztult épület falai mögött valamikor zsibongó diákélet volt, ez a nagy- és dédszülők tanodája, ami most már nosztalgiahely, ahova évente egyszer, a Vásárhelyi Forgatag ideje alatt visszamennek az egykori diákok, belesnek a termekbe a volt pedagógusok. Amíg még lehet.

Főtéri séta autók nélkül

Ha csak egy délután erejéig el lehetne tekinteni a főtéri autós forgalomtól, az lenne az igazi slowcity élmény. De repüljünk vissza az időbe, amikor vasárnaponként úgy tekertünk ki Marosvásárhely főterére, hogy nem láttunk burrogó, füstölő járművet, csak este nyolc után! Akkor nemcsak a központi, hosszú, ovális park volt a gyalogosok menedékhelye, hanem zavartalanul kiülhettünk valamely cukrászda teraszára is, és bátran hajtányozhattak a gyerekek akár az úton is. Ők is emlékeznek erre még, de egyelőre a főtéri parkrésszel kell beérnünk, amelyet ilyenkor az ősz virágai, a krizantémok lepnek el, vagy az almaárusok, és forró teával melegedhetünk. November közepéig a virágóra marad a legnépszerűbb főtéri találkozóhely, aztán átveszi a helyét a karácsonyfa.

A temető csendje másként

A főtéri vásárról a Bolyai utca felé vesszük az irányt. Cserepes krizantémokkal a kezünkben bandukolunk fel a tetőre, ott, ahol a Bolyai Elméleti Líceum épülete emelkedik a magasba. Főbejárata előtt megpihenünk az öreg fenyők alatt, s a bolyaiak szobortalapzatánál pislákoló néhány gyertya látványa jelzi, hogy ideje folytatni az utunkat a református temető felé, amely szürkület után különleges hangulatot áraszt.

Az a hely, ahol a csendet a harkály kopogtatásán kívül egyébként semmi nem szokta megzavarni, de ilyenkor halk duruzsolással telik meg, az emlékezők körében előkerülnek a történetek. Gyertyafény mellett találkozik a család, rég nem látott, távolra elszakadt rokonok, barátok és ismerősök. Találkozási pont.

Forró gesztenye a tenyerünkben

Elérkezünk őszi sétánk utolsó helyszínére is, a temető kapujától mindössze kétutcányira található a város egyik legszebb és legnyugodtabb sétálóhelye: a Vár sétány. A napszaknak nincs is jelentősége, hiszen a déli napsütésben is oly gyönyörű tud lenni a fakoronák alatt sétálni, akárcsak a csípős, őszi estéken az egyedi utcai világítás fényében. Ki-ki megtalálja magának a nap záróakkordjának számító pillanatot: a gyerekek vadgesztenyék után kutathatnak a Vár udvarán, mi pedig sült gesztenyét vásárolunk a Vártemplom alatti sarkon. Ez is egyféle vásárhelyi hagyomány, kóstoljanak bele.

Fotó: Rab Zoltán

Friss lapszámunkat alább kérheted: