Szimpátia alapján jutunk a mennybe?

,,Ha Mária lehúzná a ruhája alól időnként elővillanó farmernadrágot, és az égőpiros lakkot leszedné a körméről, akkor még autentikusabb lenne. De így is nagyon szép! Tetszik a gyerekeknek. Én közben őket nézem. A kis kezecskéikben szorongatják az adománynak szánt néhány lejt. Ennivalóan átszellemültek.” Demeter Melinda egy általános iskola ünnepvárásából villant fel részleteket, melyekből kiderül, miért gyűjtenek kongói társaiknak a székely diákok, illetve az is, hogy szimpátia alapján bejutunk-e a mennyországba.

December 21-e, péntek reggel 6 óra. Most ébredtem meg. Harangoznak. Kezdődik a róráté. Mennek gondolom. A hitoktató is, aki már visszafelé számolja a napokat. Már csak háromszor kell ötkor kelni. 

Muszáj neked mindig ott lenni a hajnali misén? kérdem egyik nap tőle.

Igen, mert én szállítom az öreg papot az öregek otthonából gyóntatni.

Ne búsulj! kedélyeskedem. Legalább bérelt helyed lesz a mennyországban.

Az egyáltalán nem biztos.

Hogyhogy?

Hát lehet, hogy mások, akik szimpatikusabbak az Úristennek, hamarabb bejutnak a mennybe.

Na,   ne viccelj! Csak nem akarod azt mondani, hogy szimpátia alapján dől el, hogy ki kerül oda, mert akkor most egy világ dőlt össze bennem!

Nevetünk. Ki tudja, hogy is van ez?! Aztán eljátszom a gondolattal. Végül is, ez a szimpátia dolog nem is  hülyeség! Megnyugtató számomra, mert nem vagyok híresen templomküszöb-koptató. De a szimpátia, az más! Akkor nekem is lehet esélyem bejutni a mennybe. Na jó, nem az első sorokba, a páholyba, de valahová hátrébb, a fapadokra, a harmadosztályra. Ez a gondolat feldob.

Vidáman megyek az iskola dísztermébe, ahol egy vendég iskola diákjai betlehemes előadást tartanak. A belépés díjtalan, az adományokat a kongói diákok megsegítésére gyűjtik. Nevetnem kell, annyira abszurd!

Miért pont a kongói diákoknak? Még jó, hogy nem az elefántcsontparti vagy az afrikai őserdők valamelyik törzsének iskoláztatására! Persze a gesztus számít, főleg így karácsony tájékán. De hát annyi nyomorúság van itt, karnyújtásnyi közelben is!  

Azért pont a kongóiak megsegítésére, mert ők kicsi pénzből is nagyot tudnak alkotni világosít fel egy jól értesült kolléganőm. Akkor jó lenne elmenni oda tapasztalatcserére nekünk is!

Aztán kinek fogják az összegyűlt pénzt odaadni? kérdezi reggel a férjem a fürdőkádban üldögélve.

Odaadják a királynak, s az egy óra alatt elissza mondom. Röhögünk. Vannak hülye vicceim. 

Hirdetés

De mostanra már a lelkem ünnepi magasságokban lebeg. Nézem a betlehemest, ami nagyon felemelő. Ha Mária lehúzná a ruhája alól időnként elővillanó farmernadrágot, és az égőpiros lakkot leszedné a körméről, akkor még  autentikusabb lenne. De így is nagyon szép! Tetszik a gyerekeknek. Én közben őket nézem. A kis kezecskéikben szorongatják az adománynak szánt néhány lejt. Ennivalóan átszellemültek. Arcuk kipirult, és tudom, hogy ez az izgalom nem az előadásnak szól. Alig várják, hogy betehessék a pénzt a  festett ládikába. Néznek rám, hogy én látom-e az akciót. Bólogatok, látom, jól van, fiúk, jól van ez így! Éljen és virágozzék a kongói nép!

Délben koccintunk a kollégákkal, kellemes ünnepeket kívánunk. Aztán a többség sietősen kabátba bújik és megy. Bevásárlás, takarítás, sütés-főzés, sok a dolog, menni kell. Csak néhányan maradunk. 

Én egy nap takarítást vállaltam otthon mondja a kollégám. A mait. Azért nem sietek.

Most már nem fogsz nagyon kimerülni! nevetünk. Én sem sietek. Mára csak ajándékvásárlást terveztem, ráérek még. Beszélgetünk. Ahogy fogy a bor, egyre rosszabb lesz a tanügyi helyzet. A második üveg végére már katasztrofális. Nagyon jó bora van a kollégának, isten tartsa meg a szokását, hogy ilyen finom süteményekkel és borocskával traktál! A borgőzben felsejlenek örömek, sérelmek, emlékek, vitatkozunk, érvelünk meggyőződésünktől és az elfogyasztott bor mennyiségétől függően. Időnként  már-már a könnyekig meghatódunk.

Az a rettenetes az ünnepekben, hogy egyfolytában enni és inni kell. Ebben megegyezünk. De azért van jó is bennük. Például, hogy ilyen jót beszélgettünk. Még többet kéne beszélgetni, együtt lenni! 

Telik az idő, gyerekek, megvénültünk! 

Meg ebben az egy kérdésben nincs vita. Na menjünk, mert itt ér a karácsonyeste! 

Menjünk! 

A kolléga még elindul zenélő szőnyeget venni az unokájának. Jó, hogy nem repülő szőnyeget! Az biztos, hogy az idén náluk nem lesz nagy a rend és tisztaság kajánkodom magamban.

Mindjárt este van. De azért jó volt ez a nap! Még benézek a kis könyvesboltba, ahol az ajándékok egy részét vásároltam. Pici könyvesbolt, ha egy bemegy, kettőnek ki kell jönni. De készséges és szívélyes az eladó, egy öregecske néni. Valaki Maja, a méhecskét keresi.

Igen, van mondja felcsillanó szemmel, majd lelkesen lekapja a polcról a Hupikék törpikéket. Jaj, bocsánat, összekevertem! Már olyan fáradt vagyok! Rengeteg vevő volt ma, azt sem tudom, mit csinálok!  

Én azért jöttem, mert a tegnap vásároltam az unokaöcsémnek egy ötéveseknek való könyvet, de ma eszembe jutott, hogy hatéves a gyerek. Jesszusom! Mikor telt így el az idő? 

Nem tudja visszacserélni. Veszek két másikat. Most már hatévesnek valót. Remélem, nem derül ki, hogy közben hétéves lett…

Kiemelt kép: Shutterstock