Szórványképek: A kevesebb néha több

Itt megszűnik a magyar tagozat, ott összevonják az osztályokat, kevés a gyerek, egyre zsugorodik az oktatási hálózat, több magyar szülő adja román osztályba a gyerekét – ha nem is napi szinten, de gyakran, tanévkezdéskor pedig folyamatosan halljuk ezeket a mondatokat Aradon. A sajtóban dolgozva számtalan statisztikával, kimutatással, oktatási stratégiával, elképzeléssel, lehetséges megoldással találkoztam. Mégis teljesen más a saját bőrömön érezni, miről is szól az anyanyelvű oktatás a szórványban.

Több mint egy éve óvodás lett a gyermekem. Beléptünk az aradi magyar oktatás zavaros tengerébe. Utunk nehézkesen indult, nem volt könnyű sem nekem, sem neki. Egy dolog azonban gond nélkül, szinte magától ment: az óvoda kiválasztása. Első perctől kizárólag a magyarra gondoltunk. S mivel nincs belőlük túl sok, alig négy-öt, szétszórva Arad különböző kerületeiben, egyértelműen a legközelebbire szavaztunk a párommal. Mostanra  megszerettük, a napi menet rutinná vált. Hazudnék viszont, ha azt állítanám, hogy nyugodt vagyok. Sokszor kérdezem magamtól, hogy jó, jó, de mi lesz óvoda után. Igen, tudom, általános, majd középiskola, de lesz-e magyarul is? Leszünk-e még elegen hozzá?

Aztán jött egy véletlen találkozás.

Hétköznap délelőtt van Arad belvárosában. Napos szeptember vége. A nyári vakáció után végre megkezdődött az óvoda. A gyerek ott van, én itt. Felszabadultan sétálok haza, miután nyugodtan, egyedül intézhettem el a bevásárlást a piacon. Megpillantom az egyik szimpatikus román családot. Igazából csak az utcáról, a gyerekparkból ismerjük egymást. Édesanya az üzletben vásárol, édesapa kint várakozik két óvodáskorú gyermekével. Az egyik futóbiciklin, a másik pedáloson ül.  – Nálatok még nincs óvoda? – kérdezem az édesapát. – Hát ők nem járnak oviba, és ameddig lehet, nem is fognak, válaszolja, a feleségem otthon foglalkozik velük. Majd megkérdezi, hogy nálunk mi a helyzet. Miközben az ovis tapasztalatokról mesélek, előkerül az édesanya is, és bekapcsolódik a beszélgetésbe. Csak úgy ömlik belőle a szó: Kipróbáltunk több állami óvodát is, de nem találtunk megfelelőt. Zsúfoltak, túl sok gyerek jut egy óvónőre, több mint harmincan járnak egy csoportba, na és az óvónők is abszolút inkompetensek. A fiam nem szerette, halálra unta magát, mert nem foglalkoztak vele.

Hirdetés

Olyan szerencsések vagytok, hogy kevesen vagytok, mindenki mindenkit ismer, igen, így lehet meleg, barátságos hangulatot teremteni. Van egy barátnőm, akinek a férje magyar, ezért is magyar óvodába íratták a gyermeküket, és sokszor mesél az ovis otthonos légkörről.

Én csak állok és hallgatom. Tényleg így látnak bennünket? Tényleg mázlisták lennénk? Nem tudom a választ, olykor viszont érdemes nézőpontot váltani és észrevenni: a maroknyi is lehet jó, a kevesebb pedig néha több.

Kiemelt kép: Shutterstock