Deák Andrea sminkmester: „Hiszem, hogy itthon is lehet boldogulni”

TÁMOGATOTT TARTALOM

Hogyan válhat valaki 24 évesen A mi kis falunk magyar sorozat vezető sminkesévé? Milyen út vezet Kézdivásárhelyről a Vígszínház és a Nemzeti Színház sminkes székéig? Példaértékű élettörténet következik, Deák Andrea sminkmestert kérdeztük.

- Mi indított el a sminkelés világába?

- Egyrészt kiskoromtól kezdve a színház szerves részét képezte az életemnek.  A piros függöny, a fekete színpad, a régi nagy színészek mindig elbűvöltek. Már az iskolában is tagja voltam a színjátszó körnek, ám pályaválasztásnál a színészi pálya nem jött számításba. Valahogyan azonban mégiscsak ebben a világban szerettem volna maradni, szerettem volna bepillantást nyerni a színpad, a kamerák másik oldalára.  A másik dolog, amely felnyitotta a szemem, amikor egyszer apukám megkérdezte, hogy mikor vagyok igazán boldog? Akkor jöttem rá, hogy amikor sminkelek, az jelenti számomra a legnagyobb örömet. Már a középiskolás évek alatt elvégeztem egy tanfolyamot, és hobbi szinten vállaltam kisebb munkákat. Valahogyan ez a két dolog összefonódott bennem, és rájöttem, hogy szeretnék színházban dolgozni, mint sminkes.

 

- Hosszú szakmai utat jártál be. Mesélj arról, hogy milyen lehetőségekkel gazdagodtál!

- Hat évet tanultam és dolgoztam a szakmában Budapesten. Tanultam a Werk Film Akadémia Stylist szakán, az Alveola Beauty Akadémián, és a Krea Kortárs Művészeti Iskolában divatsmink szakon diplomáztam. Nemrég pedig részt vettem az Am/Pm Filmes smink képzés egyik programján, amelyet Petrilla Orsi és Elek Zoltán (az egyetlen magyar Oscar-díjas sminkmester - szerk. megj.) mentorált. Olyan mesterek keze alatt fejlődhettem, mint Tombor Sarolta, a Lancome- és Tégely Laura, az Yves Saint Laurent vezető sminkesei. Dolgoztam a Vígszínházban, az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a Nemzeti Színházban és a Thália színházban is. Ugyanakkor a televízió világában is kipróbálhattam magam, hiszen számos sminket készítettem a Hír TV-nek, a Magyar Televíziónak, a Digi sportcsatornának is. Kipróbáltam magam magyar és nemzetközi reklámfilmekben is, például a Netflixen futó Continental sorozatban is készítettem sminkeket, részt vettem a Balaton Sound-on Kerényi Virág divattervező bemutatóján. Különböző magazinokban is jelentek meg már munkáim, mint az Esküvő Classic, Esküvő trendmagazin, HVG extra, valamint nemrégiben A mi kis falunk magyar sorozatnak voltam vezető sminkese.

 

- Sokak számára talán a sminkes szakma leányálomnak tűnhet, azonban megvannak az árnyoldalai is. Milyen nehézségeket rejt egy sminkes élete?

- Nagyon hálás vagyok a rengeteg lehetőségért, amelyeket megtapasztalhattam, legyenek azok jók vagy rosszak. Minden tapasztalattal csak gazdagodtam, de bevallom, hogy voltak nagyon embert próbáló alkalmak. A 14 órás álló munka például az egyik nehézsége a szakmánknak, hiszen egy forgatáson nincs megállás. Sok forgatás esetében például nincsenek meg a megfelelő körülmények, de a székely leleményességnek köszönhetően bármilyen problémát át tudtam hidalni. Ilyen például, amikor éjszaka kell sminket készíteni lámpa nélkül, vagy éppen télben, hóban fázva készülnek el azok a sminkek, amelyeken a televízió nézői csak álmuldoznak.

 

- Melyik volt a legnagyobb kihívásod?

- Március végén részese lehettem az Antigoné előadásnak, mint sminkes, amelyet a Görög Nemzetiségi Társulat vitt színpadra. Óriási dolog volt számomra, hogy a Nemzeti Színház nagyszínpadi előadására én készítettem el a sminkeket, ráadásul egyedül. Az, hogy olyan hírességek lábnyomain járhattam, mint Törőcsik Mari vagy Gobbi Hilda, számomra szinte felfoghatatlan. Mivel nem volt lehetőségünk az előadás napja előtt próbálni a darabbal a nagyszínpadon, ezért konkrétan másfél órám volt arra, hogy 35 színész sminkjét elkészítsem. Mondanom sem kell, hogy ez mekkora feladat volt. Volt egy pont, amikor azt éreztem, hogy nem fog menni, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve, csillámport tettem a színészek kezére, és akkor éreztük úgy a színészekkel együtt, hogy most születetett meg a tökéletes Antigoné.

 

- A nehézségek ellenére, számos olyan projektben vehettél részt, amelyekre méltón büszke lehetsz. Ha csak egyet kellene választanod, melyik lenne az?

- Megfogtál ezzel a kérdéssel, mert nagyon nehéz csupán egyet kiragadni, de azt hiszem, egy magazinfotózásra emlékszem vissza a legszívesebben, ahol Pokorny Lia színművésznőt kellett kisminkelnem. A szakmában az, hogy valaki ilyen fiatalon címlapfotózást kapjon, szinte olyan, mint egy elérhetetlen álom. Büszkén mondhatom, hogy tízest adnék a csapatnak, akikkel együtt dolgozhattam.

 

- A sikeres budapesti karrierút után miért döntöttél úgy, hogy hazaköltözöl szülővárosodba, Kézdivásárhelyre?

- Tamási Áron szavaival tudok válaszolni a kérdésre: “Az ember a szíve mélyén örökké oda való, ahol született”. Hiányzott a családom, a fenyőillat, az erdő. Azt éreztem, hogy a sok tudást és tapasztalatot itthon is képes leszek kamatoztatni. Azon az elven működöm, hogy attól válik az életünk értékessé, ha átadunk valamit magunkból a világnak. A jó Isten vitt el Budapestre, és most ő hívott haza. A hitem volt az, ami minden nehézségen átsegített, és hiszem, hogy itthon is lehet boldogulni. Június végén véglegesen hazaköltözöm, és megnyitja kapuit az Uránia Stúdió névre hallgató sminkes kuckóm, ahova szeretettel várom a szépülni vágyó hölgyeket. Terveim között szerepel, hogy más városokban (Csíkszereda, Székelyudvarhely és Sepsiszentgyörgy környékén) is vállalom menyasszonyi-, valamint alkalmi sminkek elkészítését, hogy ezáltal még nagyobb földrajzi területen élő nőkből csalogathassam elő a természetes szépségüket. Ugyanis számomra nagyon fontos, hogy kapcsolódni tudjak az emberekkel, ismerjem meg az adott személyt, aki beenged élete egyik legszebb pillanatába, az esküvője nagy napjára. A sminkelésben én karaktereket szeretek megformálni, és mindenkiből kihozni az egyediségét. Azt szeretném, hogy önmaga legyen, komfortosan érezze magát a sminkjében.

 

- Miért éri meg valakinek, hogy a nagy napon a te szolgáltatásaidat válassza?

- Számomra elsődleges szempont, hogy csakis a legjobb minőségű termékekkel dolgozzak. Gyakorlatilag azok, akik sminkest választanak, megspórolják az önálló kísérletezést, hiszen mi már végigjártuk az útját annak, hogy a legjobb termékeket kiválasszuk. Továbbá nem elhanyagolható tény a gyakorlat sem. Munkánk során rengeteg féle arcszerkezettel, bőrtípussal, akár bőrproblémával találkozunk, így bármilyen alkalommal megoldást tudunk találni arra, hogy kihozzuk a legjobbat az emberekből. A kiszállásos sminkcsomag szolgáltatásom abban tud hatalmas segítséget nyújtani a menyasszonyoknak, hogy nem kell lavírozniuk a nagy napon a helyszínek között. Az a célom, hogy amíg dolgozom a menyasszonnyal, addig egy kissé megnyugodjon, és a folyamat végén elmondhassa magáról, hogy milyen szép vagyok. Sőt, a menyasszonyi smink után akár a koszorúslányok, örömanyák sminkje is el tud készülni. Ezzel a szolgáltatással időt spórolhatnak meg, ugyanakkor együtt hangolódhatnak a nagy napra. Egyfajta minőségi felkészülés ez az egész csapat számára.

Ha szeretnétek felvenni a kapcsolatot Deák Andreával, akkor keressétek őt itt, vagy hívjátok telefonon a 0748- 706 854-es telefonszámon. Az Uránia Stúdiót pedig megtaláljátok Kézdivásárhelyen, a Csernátoni út 21. szám alatt.