- Közel nyolc éve indítottad el a Divine Cake névre hallgató vállalkozásodat. Hogyan vezetett az utad a cukrászat világába?
- Már kisgyerekként is nagyon közel állt hozzám a konyha világa. Nagymamám és anyukám gyakorlatilag nem tudott semmit úgy elkészíteni, hogy én ne csimpaszkodtam volna a nyakukba. Folytonos tudásszomj volt bennem, és minden ételről, süteményről tudni akartam, hogy miből és hogyan készül. A konyha világa, a sütés-főzés így idővel az életem szerves része lett.
Budapesten éltem egy ideig, és ott olyan munkahelyet találtam, ahol napi rendszerességgel finomabbnál-finomabb péksüteményeket készítettünk. Ennek a munkahelynek köszönhetően még inkább közelkerültem a cukrászathoz. Sőt a munka mellett barátok és ismerősök számára elkezdtem süteményeket és tortákat készíteni pusztán kedvtelésből. Bár szerettem a munkahelyemet, mégis a napi tizenhat óra munka fel tudott őrölni. Azt éreztem, hogy ki kell lépnem a mindennapi robotból, és bár akkor még nem fogalmazódott meg bennem a saját vállalkozás gondolata, egyik éjszaka egy órakor hirtelen felindulásból beirakoztam az első cukrászképzésre, amit találtam. Szerencsére sikerült jól választanom, mert a két éves képzés alatt fantasztikus tanáraimnak köszönhetően a cukrász mesterség csínját-bínját megtanulhattam.
Aztán 2015-ben Szászrégenbe költöztünk, viszont a szenvedély a sütemények és torták készítése iránt nem hagyott alább, így amint sikerült találnom egy megfelelő helyet, el is indítottam egyszemélyes vállalkozásomat.