Itt találkozhatsz dr. Almási Kittivel

TÁMOGATOTT TARTALOM

Szorongással teli mindennapokat élünk, ez tagadhatatlan. Az elmúlt évek be- és lezártsága, a világban zajló jelenlegi gazdasági helyzet és a jövő év kilátástalanságainak köszönhetően nehéz egyedül kialakítanunk a megküzdési statégiákat. A szakemberek azt tanácsolják, hogy saját életünkben érdemes megkeresnünk azokat a tevékenységeket, amelyek feltöltenek és motivációt adhatnak. Az Eventikum és a Traccs csapata többek között éppen ezért is kérte fel dr. Almási Kitti szakpszichológust egy erdélyi körútra.

„Az Eventikum megalakulásakor még álmodni sem mertünk arról, hogy valaha olyan neves személyiségeket hozhatunk el az erdélyi közönséghez, mint dr. Almási Kitti. Hatalmas megtiszteltetésnek vesszük, hogy eleget tett felkérésünknek, és bízunk benne, hogy az eseményeken elhangzó gondolatok kikapcsolódást biztosíthatnak a résztvevőknek, és némiképp segítséget nyújthatnak a mindennapos küzdelmek legyőzősében” – számolt be Kozma Péter, a rendezvény főszervezője.

Alig néhány hete az Eventikum és a Traccs kereteiben szervezett eseményeken Ördög Nórát és Nánási Pált ismerhette meg közelebbről a nagyérdemű. A nagy érdeklődésre való tekintettel az eddigi három helyszínt immár 6 helyszínre bővítették, így Gyergyócsomafalván, Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen és Kolozsváron kerül megrendezésre beszélgetős est dr. Almási Kitti főszereplésével.

„Azt tapasztaltuk az előző rendezvények szervezésénél, hogy nagy érdeklődés mutatkozott volna más helységek irányából is, hogy náluk is megforduljanak meghívottaink. Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy minden akadályt leküzdve még több erdélyi települést érintsen a karavánunk. Gyergyószentmiklósi születésű lévén mindenképp fontosnak láttam, hogy itthon is megszervezzem az eseményt. Mivel jelenleg a városban felújítás alatt állnak bizonyos előadótermek, ezért esett a választásunk Gyergyócsomafalvára, és bízunk benne, hogy a várostól pár kilóméteres távolság senki kedvét nem szegi, és eljönnek a rendezvényre.” – mesélte bizakodva portálunknak Kozma Péter főszervező, aki egyébként a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház munkatársa is.

Dr. Almási Kittit már számos formátumban láthatta a közönség, például önálló előadások keretében vagy a világjárvány alatt indított A Te döntésed című YouTube-csatorna házigazdájaként. Olyan formátumban azonban, amelyet egy Traccs est biztosít, biztosan nem találkozhattak, hiszen ezen estek fő mozgatórugója, hogy olyan témák kerüljenek napvilágra, amelyeket az adott interjúalany más platformon ritkán vagy még soha nem közölt magáról. A családias, meghitt hangulatról biztosítanak a szervezők, hiszen az események nem sajtónyilvánosak, így biztosak lehetünk benne, hogy néhány kulisszatitokra is fény derül majd. A beszélgetéseket olyan közismert moderátorok vezetik majd le, mint Badics Petra, Máthé Kincső, Csatlos Tünde, Bagaméri-Vass Noémi, Szalay Zsuzsanna és Székely Blanka. Az estek záróakkordjaként személyesen is találkozhatnak dr. Almási Kittivel azok, akik szeretnének dedikáltatni vagy közös fotót készíteni. A helyszínen megvásárolható lesz a szakpszichológus A Te döntésed című könyve is.

Dr. Almási Kitti már várja a találkozást veletek, ahogy az alábbi kis videóban ki is nyilvánította.

A jegyek elérhetőek már az Eventikum weboldalán, és érdemes mielőbb beszerezni őket, hiszen több helyszínen is már fogytán vannak a helyek.

Dr. Almási Kittit  2020 januárjában köszönthettük címlapunkon. A vele készült Arckép interjút itt olvashatod el.