J’adore Dekor: A sikert nem számokban, hanem mosolyokban mérik

Fúr, farag, fest, varr – ő Fazakas Réka, a J’adore Dekor megálmodója, akivel arról beszélgettünk a Nők az üzleti világban sorozatunkban, hogy valójában mennyire „nőies” szakma a dekorálás. De arról is szó esett, hogy hogyan egyezteti össze az anyai és vállakozói szerepeket, és hogy miként tart egyensúlyt a munka és a magánélet között. Kíváncsi vagy a válaszaira? Olvass tovább!

– Hogyan lettél vállalkozó? Fiatalkori ambíció, vagy tudatos döntés volt?
– Gyerekként ügyvédnek készültem, és ez az elképzelés annyira erősen kitartott, hogy jogi egyetemet is végeztem, egy évig gyakornokoskodtam is. Aztán a gyermekeim érkezése – jó értelemben – teljesen felforgatta az életemet, ugyanis a gyereknevelési időszakban kezdtem el kacérkodni a dekorálás gondolatával. A saját esküvőnk volt az első esküvő, amit dekoráltam. Minden dekorelemet én készítettem el, és álmodtam meg az összképet. A termet is mi díszítettük fel az esküvőt megelőző napon, de a nagy napra, az utolsó simításokhoz és a virágokhoz kértem segítséget, mert akkor még nem foglalkoztam ezzel. Talán ebből is adódik, hogy nagy szeretettel támogatjuk a „do it yourself” esküvőket, tehát minden kelléket tudunk biztosítani ahhoz, hogy valaki saját maga készíthesse el az esküvője dekorációját. Viszont azt tanácsolnám, hogy csak akkor vágjon bele valaki, hogyha van erre elég ideje a hét folyamán. A nagy napot inkább élvezze, engedje el ezeket a dolgokat, és legyen „csak” menyasszony. A J’adore Dekor lépésről lépésre nőtte ki magát vállalkozássá, tehát nem mondhatom, hogy tudatos döntés eredménye lenne. Viszont ennyi év távlatából azt látom, hogy teljesen más ember lettem ennek a hivatásnak köszönhetően, amiért mérhetetlenül hálás vagyok.

– Mivel foglalkozik a vállalkozásod?

– A J’adore Dekor dekorációs szolgáltatásokat biztosít úgy családi, mint céges ügyfelei számára. Úgy érzem, hogy a vállalkozásom igazi értéke a hozzáállásomban rejlik.

Minden pár nagy napjának dekorációjára úgy tekintek, mintha a legjobb barátnőm számára készíteném el álmai esküvői dekorját. Munkáimban igyekszem maximálisan teljesíteni, és a szívem-lelkem beleadni. Számomra ez nem is munka, hanem egy életforma.

Igyekszem átvenni a párok, ügyfeleim rezgéseit, és beleképzelni magam a helyükbe. Ők még talán nem is sejtik, de én már az első beszélgetés során látom magam előtt a teljes esküvőjüket.

Emellett régi bútorok rehabilitációjával is foglalkozom, viszont ez a műfaj sajnos a háttérbe szorult az utóbbi időben. Amikor lenne időm erre áldozni, akkor általában a körülmények nem megfelelőek, hiszen fontos, hogy fűtött helyiségben végezhessem ezt a fajta munkát. Időm erre a fajta tevékenységre pedig csak télen van, hiszen márciustól októberig minden percem be van osztva.

– A J’adore Dekor életében különösen fontos a környezettudatosság. Miben érhető ez tetten?

– A dekorációs szakma, különösen az esküvők és egyéb események, jelentős mennyiségű hulladékot termelnek. Ezek közül kiemelkedő mennyiségű a zöld hulladék, amely már a rendezvények előkészítése során, a virágok és növények feldolgozásakor keletkezik. Ezen kívül a csomagolás is hatalmas mennyiségű hulladékot eredményez, ami nagy terhet ró a környezetre.

Mi, a J’adore Dekornál, különös figyelmet fordítunk a környezetünk védelmére. A zöld hulladékot külön komposztládában gyűjtjük, így biztosítva annak természetes lebomlását. A csomagolóanyagokat is gondosan szétválogatjuk, és a megfelelő konténerekbe helyezzük, hogy elősegítsük a szelektív hulladékgyűjtést.

Ezen túlmenően,

arra törekszünk, hogy minél több „no waste” technikát alkalmazzunk a munkánk során. Ezáltal csökkentjük a keletkező hulladék mennyiségét és hozzájárulunk egy fenntarthatóbb jövő megteremtéséhez.

Fontosnak tartjuk, hogy mindenki, aki a dekorációs szakmában dolgozik, figyeljen a környezetére és tegyen meg mindent a hulladék minimalizálása érdekében. Hiszünk abban, hogy kis lépésekkel nagy változásokat érhetünk el, és közös erőfeszítéssel óvhatjuk bolygónkat a jövő generációi számára.

– Mi a legnehezebb kihívás számodra a vállalkozói létben?

– Annyira szeretem, amit csinálok, hogy szinte semmiben sem látom a nehézséget. A kihívás számomra pedig csábító kifejezés, hiszen lehetőséget ad arra, hogy megoldjak egy nehéznek tűnő helyzetet. Sokan olyan dolgoktól félnek, amit még ki sem próbáltak, pedig az is lehet, hogy kiderülne: bármit meg tudnak valósítani.

A legnagyobb stresszfaktor talán mégis az, hogy ez nem egy olyan munka, hogyha nem sikerül valami, akkor nem baj, mert jövő héten folytatom, kijavítom. Ezek a rendezvények mind egyszeri alkalmak, és maximálisan kell teljesíteni mindenki számára.

A másik nehézség, hogy általában mindig én vagyok az utolsó helyen. Magamról mondok le mások részére. Ezen a téren még van hová fejlődnöm.

– Mennyi energiád veszi el az aggódás – épp az állandóan változó faktorok, a bizonytalanság miatt?

– Nem szoktam aggódni, mert fölöslegesnek látom energiát fektetni ebbe. Az energiáimat mind a célra összpontosítom. Általában akkor szoktam letörni, ha valami nem a terveim szerint alakul. Szerencsésnek mondhatom magam, mert ezekből a helyzetekből a férjem, családom mindig felemel.

– Mi az, ami örömet szerez neked a vállalkozói létben?

– A pozitív visszajelzésekből táplálkozom. Ha az esküvő után megkapom a gyönyörű képeket, akkor mindig újraélem a készülődés minden izgalmát. Amikor egy menyasszony azt mondja, hogy szebb lett a dekoráció, mint amit elképzelt, vagy még akkor is libabőrös lesz, amikor elmeséli, hogy milyen volt az első benyomása amikor belépett a terembe, akkor minden fáradtságot elfelejtek. Természetesen én is elfáradok, de amikor ambíció van bennem, akkor lelkileg mindig fel vagyok töltődve.

– Mi számít sikernek a munkádban?

– Számomra nagyon fontos, hogy minden munkámba becsempésszek valami újdonságot, valami extrát. Szeretem a kihívásokat. Természetesen folyamatosan követem a trendeket, a Pinteresten böngészek, hogy elérhetővé tegyek különleges installációkat. Ilyen például az Emlékfon vagy a pezsgőfal, amelyek igazi különlegességnek számítanak. Az Emlékfon egy audio vendégkönyv, amely azt a célt szolgálja, hogy a násznép kedves, vagy vicces üzeneteket mondhasson fel az ifjú párnak, amit akár 10-20 év múlva is visszahallgathatnak a nappaliban ülve. A pezsgőfal érdekessége, a kinézete mellett, hogy csengőszóra egy emberi kéz nyújtja át az italt a vendégeknek.

– Hogy látod, nehezíti a pályádat az, hogy nő vagy?

– Úgy érzem, hogy már egy olyan emancipált világban élünk, hogy egy nő is el tud érni bármit, amit szeretne, tehát nem érzem azt, hogy nehezítene bármiben is az, hogy nőként állok helyt.

Nagyon sok férfival dolgozom együtt, hiszen sok dekorelem előkészületében segítenek. Általában olyan dolgokat találok ki, amelyek azelőtt nem is léteztek, de szerencsére mindig megtalálom a megfelelő szakembereket. Igazából én sem félek a szerszámoktól.

Ha kell, akkor fúrok-faragok, barkácsolok, festek. Nem igazán szoktam falakba ütközni, amiatt, hogy nő vagyok.

Érdekes tapasztalat volt, amikor egy alkalommal a férjem is eljött segíteni egy esküvői dekor elkészítésében, és bár ugyanazzal a céllal indultunk neki ugyanazon feladatnak, mégis teljesen más megközelítésből. Számomra ez azt jelentette, hogy mindketten, nőként és férfiként ugyanazt szeretnénk, csak más megoldási kulcsok vannak a kezünkben. Ez egy olyan rácsodálkozás, amit utána a magánéletben is hasznosítottam. Tehát más-más logika szerint működünk, ha a cél azonos is.

– Mit gondolsz, vannak-e olyan kihívások, amelyekkel a férfiak kevésbé kell szembenézzenek a vállalkozói létben?

– Ami talán nehézség lehet egy vállalkozó nő életében, hogy a nőknek, anyakáknak sokkal több szerepe, feladata van. Ezek csak apró, mindennaposnak tűnő feladatok, de általánosságban véve egy üzletember életében mindezek nincsenek jelen. Minden időt igényel, még a legcsekélyebbnek tűnő feladat is, és egy nő számára is csak 24 órából áll egy nap.

– Figyelsz tudatosan a munka – pihenés arányára, hogy ne legyél kifacsart, hogy rendszeresen feltöltődj?

– Nagyon fontos odafigyelni, hogy egyensúlyt tartsunk a munka és magánélet között. Bár szenvedélyesen és időt nem spórolva végzem a munkám, mégis igyekszem odafigyelni, hogy minőségi időt töltsek a családommal, a gyermekeimmel. Jelen vagyok a gyermekeim életében és mindennapjaiban.

A családi nyaralások kérdését mi mindig egy kicsit át kell reformáljuk, hiszen a vállalkozás életében akkor van a szezon, amikor a legtöbben nyaralni mennek. Az idén például előrehoztuk a nyaralást, és tavasszal töltöttünk egy kis időt együtt.

Persze, az én életemben is voltak olyan karácsonyok, amikor csak úgy léteztem, mert annyira fáradt voltam, viszont ebben is sikerült fejlődnöm. Ma már azt alakalmazom, hogy december 1-ig mindenki dekorációja kész van, hogy maradjon időm a saját otthonunkkal foglalkozni.

Ha olyan környezetben élsz, ahol megértést és támogatást kapsz, akkor meg tudod valósítani önmagad. Enélkül én magam sem tudnék kiteljesedni.

– Mit tanácsolnál azoknak a fiatal nőknek, akik fontolgatják a vállalkozást?

– Tanácsaim bármelyik fiatal számára érvényesek lehetnek, nem csak azok számára, akik esetleg vállalkozás indításán gondolkodnak. Járjanak nyitott szemmel a világban és beszélgessenek minél több szakmájú személlyel. Az iskolában nem tudnak felkészíteni arra, hogy mennyiféle szakma létezik, és melyik milyen feladatokkal jár. Aki sokat akar tudni, az tanuljon meg kérdezni.

– Ha most kezdenél vállalkozni, mit csinálnál másként?

– Ha újrakezdhetném, akkor lehet, hogy más egyetemet választanék. Viccből szoktam mondani, hogy jobban jártam volna, ha kitanulom a kárpitos vagy az asztalos szakmát. Sokan nem is gondolják, hogy milyen sok „férfiasnak vélt” munka áll egy csodaszép dekor mögött. Bíztatom a fiatalokat, hogy szakmát tanuljanak, hiszen a jó szakember óriási hiánycikk.

Kíváncsi vagy a J’adore Dekor munkáira? Keresd őket weboldalukon vagy a közösségi médiában!

Tarts velünk továbbra is, hiszen hamarosan folytatjuk a Nők az üzleti világban sorozatunkat, amelyben különleges vállalkozónőket mutatunk be nektek.