Fotó: A G-pont nyomában
– Nagyjátékfilmet rendezni minden kezdő (és nemcsak) szakmabeli bakancslistás álma, de az út, ami odáig vezet, rengeteg munkával, áldozattal, ismeretszerzéssel jár. Emlékszel még az első rendezésedre, amellyel bebizonyosodott, hogy ez az út, amin járni szeretnél?
– Több kisjátékfilmet és animációt is rendeztem/társrendeztem az egyetemei éveim alatt. Talán a legmeghatározóbb az Emlékek egy akváriumból című, melynek elkészítéséhez egész komoly stábot, pénzt, felszerelést hordtunk össze Torai Beával. A preprodukció része volt az (egyik) kedvencem: a színészek kiválasztása, hangulat meghatározása, stáb toborzása, storyboard rajzolása és shotlist tervezése- s mindaz, hogy vizuálisan átadhassuk a bennünket foglalkoztató témát. S talán ez a legfontosabb számomra. Átadni egy engem foglalkoztató témát élvezhető köntösben.
– Amikor megkaptad a felkérést és felhelyezted a mérlegre, mi húzta a pró-, illetve a kontra serpenyőjét?
– Milánóban tanultam éppen, amikor felkínálták, hogy Andi Gherghe mellett társrendezzem a Republic Production filmjét. Tudtam, hogy a csapatnak és nekem sincsen sok tapasztalatom még a filmgyártás terén, de bíztam abban, hogy a lelkesedés és a szakmai alázat hegyeket mozgat. A forgatókönyv rengeteg változáson ment át, hogy egy filmre vihető társadalmi szatíra váljon belőle. Érdekesnek találtam, ahogy Andi Gherghe feldolgozza az amúgy elsőre teljesen átlagosnak tűnő szereplők kettős életét.
– Anélkül, hogy (elkerülhetetlenül, hisz minden összetevője adott) átcsússzunk a gender- témába, azért az mégiscsak figyelemre méltó, hogy fiatalként, nőként, első filmesként talált rád ez a dobbantó. Megvívtad a harcaidat (úgy külsőket, mint belsőket) arról, hogy „nem vagy elég jó", „nem vagy elég tapasztalt", „nem vagy elég... férfi"?
– Semmilyen problémába nem ütköztem, vagy legalábbis amiatt nem, hogy nő vagyok. Hogyha valakinek ezzel a 21. században baja volna, az aggódjon saját maga miatt! Sőt, a szakmában régóta tevékenykedő stábtagok többnyire nők voltak. Egy progresszív és fiatal csapattal dolgoztunk, mindig nyitottak voltunk az új ötletekre. Az egyik legérdekesebb jelenetnél, a szvingerek táncánál a script supervisor-segéd javasolt egy szuper technikai megoldást például, amire mi nem is gondoltunk addig, szóval sok esetben olyan helyről jött az ötlet szikrája, ahonnan nem is vártuk.
– A film nem egy, hanem öt szálon futó komédia, minden gombot megnyom, ami vagy történelmileg, vagy társadalmilag érzékeny kérdés a mai Erdélyben: az egyház képviselőitől való félelem, nemiség, pornó, szving, elfojtott és évtizedeken át titkolt homoszexualitás stb... Mi volt a legérzékenyebb pontja a forgatásnak? Mely ponton érezted, hogy a legtöbb érzelmi intelligenciára van szükség?
Nekem személy szerint Radu története volt a legmeghatározóbb. Elfolytott érzelmek, önutálat, megfelelési kényszer... miért? Kinek kell megfelelni?
Mivel lassan 4 éve Nyugat-Európában élek, fel sem merült bennem, hogy itthon még mindig mennyi traumát eredményez, hogy ki kit szeret. De az, hogy ki kit utál, teljesen elfogadott.
A feldolgozott történetek persze sok esetben sarkítottak, de társrendező kollégám pszichológus segítségét is igénybe vette, hogy minél hitelesebb tükröt tartsunk.
–Számtalanszor elhangzott már a film kapcsán, hogy a film ízig- vérig itthoni produkció. Volt bármily nemű fenntartásod azzal kapcsolatban, hogy nem úgy fog képre kerülni vagy megszólalni, ahogy külföldön?
– Meglepődtem, hogy ilyen kis városban mennyi kreatív és hasonló érdeklődésű̋ ember tevékenykedik, arról nem is beszélve, hogy a Republic Production felszerelés tekintetében meglepően profi. Érzékeny és nagyon bizonytalan befektetni ilyen magas minőségű felszerelésbe, de úgy a filmkészítés során, mint utólag, meggyőződtem arról, hogy a RP csapata őszintén elkötelezett abban, hogy egy olyan szakmai teret biztosítson itt, Erdély szívében, ahol megvalósulhat a harminc éve csak hangzatos szövegek kiábrándító, üres verklije: itthon maradni, itthon elindulni. Ebben a stúdióban minden adott ahhoz, hogy néhány éven belül felvegye a versenyt minőségben Budapesttel, Bukaresttel vagy bármely európai nagyvárossal.
Fotó: A G-pont nyomában • Fotó: Republic Production
– Azt mondják, hogy történetmesélés szempontjából a filmkészítés legsarkalatosabb pontja, hogy a rendező̋ pontosan tudja, hogy miért meséli el a sztorit. Te miért mesélted el?
– Korábbi munkáimban is foglalkoztam már az emberi viselkedés dualitásával, hol a maszkot viselő̋ ember, hol az emlékek ambivalenciája, hol a hatalommal való visszaélés kérdéseit feszegettem.
– A G-pont nyomában témája, ami egyébként mindenkit foglalkoztat, de senki nem beszél róla (különösen Kelet- Európában), a szex.
– Számomra fontos volt, hogy a „úrinő az utcán, örömlány a hálószobában”, filozófia érvényesüljön és megmutatkozzon, hogy nem folytatható a hipokrata társadalom által normalizált életmód. A film minden karaktere rendelkezik valamilyen, társadalom által elítélendő̋ attribútummal (szexuális konnotációban), ami miatt félnek az ítélettől. Végig zárt terekben bujkálva próbálják hajszolni saját örömüket és megtalálni az utat az önmegvalósításhoz, az abszolút kielégüléshez... metaforikusan, a legendás G-ponthoz.
A szégyenérzet és a kirekesztéstől való félelem az egyik legfontosabb üzenete a filmnek, valamint az, döntéshez való jog mindannyiunk szabadsága, kiváltképp akkor, amikor szeretünk.
Fotó: A G-pont nyomában • Fotó: Republic Production
