Andor 2018 nyarán indult el Szászrégenből, hogy motorral körbeutazza a világot. Vlogot, azaz videónaplót is készített, így követni lehetett, hogy épp merre jár. Ma is jó visszanézni ezeket az élménybeszámolókat. Beszippant, magával ragad, és pillanatokra elhiszi az ember, hogy ő maga is utazik, hogy ott van épp a Himaláján, a világ tetején, a föld legdélibb városában vagy épp egy sivatagot szel át. Az utolsó vlogban Andor keserűen számolt be arról, hogy haza kell utaznia a világjárvány miatt. Élményeiről beszélgettünk.
– 2020. március elején érkeztem Limába, Peru fővárosába egy német motorossal, mert mindkettőnknek alkatrészre volt szüksége. Két napra rá minden leállt a járvány miatt, a katonaság kint volt az utcákon, lezárták az ecuadori határt, nem indultak a repülőjáratok.
Meg kellett szakítsam az utazást. Néha fáj ebbe belegondolni. A végállomás Alaszka lett volna Közép- és Észak-Amerikát átszelve. Ősszel fejeztem volna be a világkörüli utam. Nos, nem úgy jött össze…
– Egy interjúban említetted, hogy el kellett menned külföldre azért, hogy rájöjj, mennyire szép Erdély.
– Ezt mai napig így tartom. Minden országnak, vidéknek megvan a szépsége: néhol a táj, máshol az emberek, a kultúra vagy a gasztronómia. Ám egy idő után mindenhol azt kerestem, azt láttam meg, hogy ez olyan, mint otthon.
Kashmirban például, a Tibeti fennsíkon úgy éreztem, mintha Erdélyben lennék, annyira hasonlított a táj. Talán az ember csak akkor tud igazán értékelni valamit, ha elveszíti, vagy nincs már a közelében.
– Még mindig Indonézia a kedvenc helyed?
– Igen, bár Dél-Amerika is nagyon szép, és szívesen visszamennék bárhová, ám Indonézia elvarázsolt. Egy hónapig akartam ott maradni, aztán kettő, végül három hónap lett belőle, és még mindig lenne felfedeznivaló. Kitörölhetetlen emlék marad onnan, amikor egy aktív vulkán peremén sétálhattam egyedül, majd megnéztem onnan a naplementét és napfelkeltét. De sok olyan élmény van máshonnan is, amit soha nem fogok elfelejteni.
Emlékezetes marad például, amikor életemben legelőször couch surfingoltam Iránban. Abban az országban kellemesen csalódtam. Az, hogy ott laktam a helyiekkel, hogy abban a pár napban belülről láthattam az életüket, annál nincs jobb. Vagy, hogy sikerült eljutni az Antarktiszra, annak ellenére, hogy indulás előtt bántam, hogy azt a nagy összeget kifizettem az útra.
Most viszont azt mondom, ha van rá valakinek lehetősége, nem szabad kihagyni, mert teljesen más világ, semmi máshoz nem hasonlít. Én szerencsésnek tartom magam, hogy két évet az életemből erre az utazásra tudtam szánni. Tudom, hogy ezt nem sokan engedhetik meg maguknak. A legjobb döntésem volt, hogy elmentem erre a nagy kalandra.
– Egy barátod az út elején veled volt, de végül egyedül jártad be a világot. Nem hiányzott az útitárs?
– Összességében jó volt egyedül, de örültem, hogy Szityuval (Rancz Dezső, a székelyföldi motoros klub elnöke – szerk. megj.) indultam el. Rodostóig jött velem egy Balkán-körútra.
Amikor elváltunk, szinte sírtam, az az igazság. És utána nekivágtam egyedül a nagyvilágnak. Ha ő azelőtt nincs velem, lehet, hogy visszafordultam volna. De ugye nem ez történt. Amúgy, ha az ember egyedül van, sokkal szabadabb, egyedül dönt…
– Bántál meg valamit?
– Hogy nem néztem meg például az Uluru sziklatömböt Ausztráliában. Úgy gondoltam, csak egy kő a semmi közepén, 5–6 nap az út oda, annyi vissza, át a sivatagos pusztán, nem éri meg. Most már bánom. Hiányérzetem maradt Indiában is, mert alig 15 százalékát láttam az országnak, ahol minden 100–150 kilométeren változik a táj, az emberek, a nyelv, az öltözék, a gasztronómia. Nagyon különleges hely.
– Az utazásod alakította a világról alkotott képedet, gondolkodásodat?
– Persze. Mielőtt elmentem túl materialista voltam. Az úton pedig – és mindenki erről számol be, aki átélt hasonlót –, megtanultam kevéssel is beérni.
Minden, amim volt, ráfért a motorra, és nem volt szükségem több dologra. Rájöttem, sokkal kevesebbel is boldog életet lehet élni. Nem kell nagy ház, nagy autó, ilyesmik. Az élmények a fontosak.
– Idén tervezel hosszabb motoros túrát?
– Tavasszal a motoros klubbal Ukrajnába megyünk, aztán az országban motorozunk még és talán, ha a helyzet is megengedi, akkor Görögország lenne még úticél.
– És a nagy álom?
– Hogy befejezzem, amit félbehagytam. Visszaküldeni a motort Peruba, és onnan irány Alaszka! De szeretnék egy könyvet is írni az utazásról. Már belekezdtem, de sok idő kell hozzá. Megnézek egy feltöltött vlog epizódot, és ezer történet, sztori jut eszembe. Érdekes lesz újra átélni mindent. Úgyhogy rock’n roll!
Fotók: Rab Zoltán, Bezsnei Andor
