Mi, akik imádunk utazni, sokat tehetünk a turizmus lábra állásáért, s ha igazán tudatosak vagyunk, akkor a nyaralásra szánt pénzünket idén itthon költjük el. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen Erdély területén, és az ország többi részén is annyi látnivaló van, hogy ideje azokból is minél többet kipipálni.
Ha délre, a tengerpart vagy a Delta irányába utazunk, átszeljük Dobrudzsát, amely természeti látványosságok, de történelmi „nyomok” szempontjából is nagyon különleges vidék.
Konstanca és a Duna Fekete-tengerrel való találkozásának világhírű térsége között majdnem félúton található Hisztria, amely a milétoszi görög gyarmatosítók kirajzása nyomán vált várossá jóval időszámításunk előtt, ezt tartják az első urbánus jellegű településnek Románia területén.
Neve a Duna ógörög nevét, az Istert idézi, és több mint ezeréves fennállás után veszett homályba a története, mígnem az 1860-as években egy francia régész, Ernest Desjardins fel nem fedezte, hogy bizony, itt terült el az ókori Hisztria. A romok feltárása később kezdődött el, és annyira gazdag leletanyag bukkant a felszínre, hogy a várost elkezdték Románia Pompejének nevezni.
Az antik romok között andalogva izgalmas látni, hogy milyen messzire ért a fejlett görög, majd római kultúra és civilizáció „világossága”.
Erős fal vette körül a települést, volt vízvezeték és közfürdő, voltak kövezett utcák, és a legszebb helyen emelkedtek a villák, természetesen templomok maradványai is előkerültek. A tágas romterület, az oszlopsorok, a megmaradt várfalak impozáns látványt nyújtanak. A szabadtéri múzeum melletti épületben nézhetők meg azok a tárgyi leletek – amforák, kisebb-nagyobb használati tárgyak, mozaikrészletek, pénzérmék, művészi faragások –, amelyek az egykori Hisztria mindennapi életéről mesélnek.
Ha már ezen a környéken járunk, megláthatjuk a román tengerpartnak azt a vad és érintetlen arcát, amit máshol a szálloda-rengeteg és az ipari létesítmények már teljesen elfedtek. Homokos, majdnem-sivatag kilométereken keresztül, érdekes növényzet, majd a majdnem fehér homok találkozik a nagy vízzel – ha például Corbu vagy Vadu települések környékén autózunk, ez vár ránk (az utóbbi már a Duna-delta Bioszféra Rezervátum része).
Talán a történelemórákról még emlékszünk, hogy születtek még görög kolóniák a Fekete-tenger partján. Callatis a mai Mangalia területén virágzott, egyébként itt is van egy igazán korszerű, a látnivalókat ízléssel bemutató kisebb múzeum. Ezeket a városokat főleg gazdasági szempontok szerint hozták létre, fontos csomópontjai voltak a kereskedelemnek, tehát értelemszerűen jó kikötővel rendelkeztek. Konstanca például az egykori Tomis helyén épült és terebélyesedett, maradványait, romjait ugyancsak érdemes megnézni, gyönyörű a római korból fennmaradt mozaikrészlet. Tomis igazi legendás hely, hiszen neve összekapcsolódik az argonauták történetével, akik ugyebár Iaszón vezetésével ellopták az aranygyapjút Kolkhisz királyától.
Aki szeret barangolni az ókori történelemben, talán azt is tudja, hogy a legnagyobb antik költőnek tartott Ovidius itt élte száműzetésének nehéz éveit, a Fekete-tenger partjáról kívánkozva vissza az örök városba, Rómába, várva Augustus császártól a kegyelmet.
Vágya nem teljesült, itt halt meg Tomisban. Az ügy pikantériája, hogy máig vita tárgya, hogy mivel bosszantotta fel a költő ennyire a császárt, de az is, hogy Róma, Ovidius halálának 2000-dik évfordulóján, 2017-ben visszavonta – persze formálisan – a száműzetési rendeletet.
Ennyi – és még nagyon sok – érdekesség bújik meg, lelhető fel ezen a tájon. A helyszínek adottak, már csak a fantáziánkat kell szabadon engednünk: milyen lehetett ez a vidék ezerévekkel ezelőtt, hogyan élhettek itt az ókori görögök, rómaiak, hová tűntek, mi maradt utánuk itt, ezen a tájon…
Fotó: Asztalos Ágnes
