Lanzarote nagyjából a Szaharával megegyező szélességi fokon helyezkedik el, az Atlanti Óceánban. A Kanári szigetek egyike. Kellemesnek mondható, huszonfokos klímája egész évben csalogató. Tényleg vannak itt olyan fehér homokú, pálmafákkal szegélyezett tengerpartok, amilyeneket a plakátokon és brossúrákon lehet látni. (Mondjuk, a plakátokon az nem látszik, hogy mennyire fúj a szél.) A sziget jelentős részét viszont a tizennyolcadik században történt vulkánkitörés hátborzongató nyomai definiálják: néhol, ameddig a szem ellát, csak megkövült lávafolyamokat látni.
Elképesztő másság és holdbéli táj
Az egész sziget nem több, mint 70 kilométer hosszú, és mintegy 30 széles. A természeti adottságai annyira másak, mint amihez szokva vagyunk, hogy nem túlzás sokknak nevezni a találkozás okozta döbbenetet. Nem hasonlítanak a hegyek a hegyeinkhez: itt minden kopár és vöröses-szürkés, mintha egy holdtáj lenne. Nem hasonlítanak a növények: ha van is egy-egy, az többnyire kaktusz. Esetleg pálmafa. Nem hasonlítanak a mezőgazdasági telepek: itt fekete vulkáni homokon gazdálkodnak. Nem hasonlít az ég: itt végtelenül kék és párás. Nem hasonlít a szél, ami erős, és mindig fúj, nem hasonlít a nap, amitől akkor is le lehet égni, ha az ember épp fázik. Nem hasonlítanak a házak, amelyek alacsonyak és fehérek. És az óceánról még nem is beszéltünk. Édesvíz nincsen. Itt a csapvizet is az óceánból nyerik: hatalmas sóülepítők láthatóak az út mentén.
Szerencsére a sziget neves szülötte, César Manrique és alapítványa alkotó kézzel újrakeretezi számunkra azt, amihez nem is tudjuk, milyen előjelet társítsunk az elején. Manrique, miután világhírnevet szerzett, hazaköltözött, és művész-társaival együtt nekilátott, hogy a maga módján „megmutassa” a szigetet: Lanzarote minden aspektusához alkottak valamit, amitől kinyílik még a járatlan turistaszem is. Fúj a szél? Bámulatos szél-forgókat terveznek a körforgalmak kellős közepébe. A Timanfaya Nemzeti Parkban a vulkánlátogatás lenyűgöző. De a Manrique által tervezett étterem, kilátó és vulkáni barbecue – ahol a vulkáni meleg fölött sülnek az étteremben felszolgált csirkék – adja a leginkább kézzelfogható üzenetet: ez a vulkán bizony még mindig meleg.
Kortárs művészek kalauzolnak a szigeten
Vagy vannak itt kaktuszok, igen. Azonban a művész általa tervezett kaktuszkertben tátva marad az ember szája, hogy jé, mennyi, mekkora és mennyi féle valójában a kaktuszállomány. Körös-körül ott az óceán? Manrique kollégája, Jason de Caires Taylor kitalált egy víz alatti múzeumot, ahol búvárfelszerelésben lehet meglátogatni az általa alkotott szoborcsoportokat. Manrique másik kollégája, Jesús Soto egy lávabarlang mélyére is fényjáték-alkotást tervez. Szikkadt, kopár a táj? Manrique csodálatos falumúzeumban mutatja be az itteni parasztok zsenialitását, amivel szolgálatukba állítják a vulkáni homokot, a néhol egész hegyoldalakat beborító, félkör alakú falacskákból kialakult csodálatos geometriát, amely a szőlőtőkéket hivatott védeni a széltől. Terecskék, házacskák organikus labirintusa, pálmalevélből fonott szalmakalapok, a cochinelle bogár szárított lárvájából készített vöröses festékanyag, szalmából font játéktevék teszik megfoghatóvá és csodálhatóvá Lanzarote paraszti kultúráját.
Ha csak egy jelenetet kellene kiemelnem a lanzarotei látogatásból, akkor az lenne, ahogyan a gyerekeimmel a Famara öböl szélszörföseit lessük. Mindhárman hasalunk, egy homokdűne és félkör alakú kőépítmény fedezetében. A fejem fölött süvít a hajcibáló, hűvös szél, alattam langyos a finom, lágy homok. Közben repkednek a szélsárkányok, kecskebukáznak a szörfösök, zúgnak a hullámok, mozdulatlanok mögöttünk a bércek, és pazar fényeket áraszt a lemenő nap.
Fotó: Szabó Mihály, Molnár Csaba
korábban írtuk
Csak egy nap a nyaralás
Ez a nyár is olyan volt, mint az elmúlt évek. Feladatokkal teli, betegségekkel terhelt. Előbb a nagynénje volt kórházban, aztán rá is várt egy kisebb műtét. Az irodában mindig hiányzott valaki, helyettesíteni kellett. Évek óta nem volt szabadságon. Majd kivesz egy hónapot, Évike – szokta mondogatni a főnöke, s meg sem áll Dél-Amerikáig. Egyszer meg is nézte, mennyibe kerülne egy ilyen út. Pontosan tudta, soha nem fog ilyen messzire eljutni.
