Zenei tehetség, ha születik… Szaniszló Attila

Alig illesztette össze a szavakat, már dúdolta a gyerekdalokat, aztán az óvodában első hallásra visszaénekelte a dallamot, de jó móka volt közösen eltapsolni az ablakpárkányra hulló cseppek ritmusát is, komponálni a vihar után, majd látni, ahogy a zenei érzéke egyre fejlettebb lesz: tehetséggé duzzad.

„A zongora az életem!” – egy tizenhárom éves fiú vallomása, amely egybecseng Isaac Stern hegedűművész és más zenészek megállapításával is, miszerint többnyire ebben a korban érzi a gyerek, hogy szereti a zenét, és elkezd dolgozni. Nos, a Marosvásárhelyen élő, de Karcagon született, Székelykeresztúron nevelkedett fiatal zongorista, Szaniszló Attila már hatévesen különleges kapcsolatban élt e hangszerrel: játszott vele és rajta, érezte és uralta, szerette azt. És most, további hét év elteltével, bizony már komoly tervei is vannak zenei pályafutását illetően. Az ő példáján keresztül megismerhetjük a korai zenei tehetség kialakulását, valamint a támogató környezet hatását, szülői és pedagógusi szerepkörben.

Klasszikus kezdetek

A hangok már egészen kicsi korban hatnak, különösképpen a zenei tehetségekre. Az ilyen gyerekek esetében jelentősebb a zene iránti érdeklődés, az érzékenység a hangokra, és már a legzsengébb korban felfigyelnek a széphangzásra. Szaniszló Attila például óvodáskorú volt, amikor az autó rádióján felcsendülő klasszikus zenét az ő kérésére kellett „felhúzni”. E meglepő reakció után következett az, hogy a legegyszerűbb játék hangszeren eljátszott gyerekdalokat hamar és könnyedén visszaadta. Zongorát kapott az angyaltól is, hiszen a környezete számára is kezdett világos lenni: a gyereknek van zenei érzéke, és imádja ezt a hangszert. 

Kotta nélkül komponál

A székelykeresztúri kisfiú négy és fél évesen kezdett el zongorázni, akkor még hallás után, hiszen a kottát nem ismerte, de hatéves korára már saját szerzeményekkel büszkélkedett. Az első zongoramű szerzésének élménye több év távlatából is elevenen él benne. Nagy vihar után ült le a zongora elé, és az akkor jött ihlet hatására eljátszott egy saját darabot. Akkoriban nagy kedvelője volt Havasi Balázsnak, így már ismerte a Vihar című művét, azonos nevet nem adhatott a sajátjának, így lett az akkor hatéves gyermek saját szerzeményének a címe Vihar után.

Ötéves volt Attila, amikor Székelykeresztúron Simó Margit tanárnő diákja lett. A magántanárnak sajátos módszert kellett alkalmaznia az oktatás során, hiszen Attila még nem tudott olvasni, nem ismerte a hangokat, zeneelméleti tudása hiányos volt, csak hallás után játszott. Az ifjú tehetség egy általános iskola negyedik osztályos diákja volt még, amikor Szaniszlóék felkeresték Marosvásárhelyen Lakó Judith zongoratanárnőt. Ő jó felfogású, ambíciós gyerekként jellemezte a fiút, akit sikerült egy év alatt úgy felkészítenie, hogy az ötödik osztályt a Marosvásárhelyi Művészeti Iskolában kezdhette. „Rövid idő alatt mindenki felfigyelt rá, kivételes tehetségnek számít Attila. Iskolaszinten talán ötnél több ilyen képességű diákot nem ismerek jelenleg” – mutat rá e ritkaság jelentőségére.

Szaniszló Attila zongorista számos versenyen vett részt, négykezesen is, szólistaként játszott már több alkalommal a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia Zenekarával, minden vizsgán jó eredményt ért el, az országos megmérettetéseken is kiválóan teljesített.

 

Összhang a személyiség és a zenemű között  

Lakó Judith hangszertanárnő fontosnak tartja, hogy a gyerek egyénisége ne csorbuljon, ne erőszakolja rá a tanár a saját elképzelését, tehát ne formálja át a kisdiákot azzá, aki valójában nem. A cél az, hogy teret kapjon a gyerek a kibontakozásra, a fejlődésre, arra, hogy több téren is kipróbálhassa magát, mert bár mindenkinek vannak preferenciái, kedvenc zeneszerzői, érdemes más és több területtel megismertetni. A tanárnő szenvedélyes típusnak látja Attilát, aki gyakran tud érzéki lenni, szereti kihozni a szépet a zenéből, a hangszerből, miközben temperamentumos alkat is. A kis tanítvány már ötödik osztályban szemezett Liszt Szerelmi álmok című noktürnjével, s bár Judith tudta, hogy ennek a tanítása a kilencedik osztályos tananyag része lesz, a fiatal tehetség apránként megtanulta a művet, és a tanév végén versenyszintűre felkészült belőle.

Lakó Judith tanárnő számára nagy öröm, ha tehetséges diákok útját egyengetheti

Fellépések, versenyek – stresszhelyzetben a személyiségtípus befolyásolja a kis művészek helytállását. A pedagógus elmondása szerint van a szófogadó, nyugodt természetű diák, akivel könnyebb haladni az előkészítők során, mert elvégzi a feladatokat, kiszámítható. Viszont megtörténhet, hogy a színpadon nem ez a gyerek nyújtja a legtöbbet, mert nem igazán tud kibontakozni. Míg a szétszórtabb típusú, akinek nehezebben köti le a figyelmét a hangszertanár, egy verseny alkalmából jobban teljesít, mert inkább beleéli magát az előadásába, könnyebben megnyílik.

Szülői áldozathozatal

Bár a zenei tehetségek szülei gyakran maguk is zenészek, Szaniszló Attila esetében nem beszélhetünk zenészcsaládról. Legfeljebb az anyai dédapa említhető meg, aki a székelykeresztúri fúvószenekar tagja volt, illetve apai ágon is találni olyan őst, aki zongorázott, ettől függetlenül a kisfiú szülei aktívan támogatják a gyermeket, ami serkentő hatású a tehetség fejlődésében. Egyrészt megtörtént a korai felismerés, másfelől biztosítják a megfelelő képzés körülményeit. Ez bizony áldozattal jár, de a szülők számára ez egyértelmű volt: munkahelyet, lakást, iskolát feladva úgymond újrakezdték az életet azáltal, hogy Székelykeresztúrról elköltöztek albérletbe Marosvásárhelyre, hogy Attila művészeti iskolába járhasson.

Attila édesanyja, Kiss Ika (jobbra) és zongoratanára, Lakó Judith (balra) a fiú audícióján

Az áldozathozatal része az az anyagi vetület is, ami a szükséges eszközök beszerzésével, valamint a versenyekkel jár. A támogatás része még a gyakorlásra való ösztönzés is, hiszen ez a kiemelkedő eredmény elérésében elengedhetetlen. Szerencsére nincs nehéz dolguk, hiszen a tizenhárom éves fiú rendkívül öntudatosan, szorgalmasan készül továbbtanulni. 

Kirepülni, elrepülni

 „Mindig kell hogy legyen egy cél, amiért hajtok. Egy verseny, egy vizsga… Az enyém most az, hogy bekerüljek a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémiára. Ahhoz, hogy oda eljussak, rengeteg gyakorlásra van szükség. De az is fontos számomra, hogy ha leülök a zongora elé, örömmel tegyem. Hisz a zongora az életem” – fejti ki felnőttes terveit a Zeneakadémia különleges tehetségek osztályába készülő diák. Ezt a dobbantást egyébként a marosvásárhelyi hangszertanár is ajánlotta. Lakó Judith fontosnak tartja, hogy a kis művész más szakemberek véleményét is meghallgassa, továbbképzőkön vegyen részt. Nyitottnak kell lenni. Bár a helyi zongoratanár szívesen foglalkozna még évekig a székelykeresztúri fiúval, teljes mértékben támogatja őt abban, hogy kikacsintson. A többlakiság, a mesterkurzusok, a kiszállások talán előkészítik számára a közeljövőben várható újabb, hosszú távú költözést, ami előtt nem úgy tűnik, hogy megtorpanna: „Úgy érzem, lelkileg, testileg felkészültem már erre a váltásra” – mondja bátran és éretten a zongoraművészi és zeneszerzői pályáról álmodó székelyföldi fiú.

Fotó: Rab Zoltán

A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2019. márciusi lapszámában jelent meg.

Exkluzív

Tavaly Szaniszló Attila felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Különleges Tehetségek Osztályába, Budapestre, így most kollégista, és édesanyja legnagyobb örömére kifejezetten jól boldogul a magyar fővárosban. Tőle tudtuk meg azt is, hogy fiának a decemberi félévi záróvizsgája ötösre sikerült. Tavasszal versenyre készül Csehországba, májusban pedig újra félévi megmérettetés lesz az egyetemen. Attila most 14 éves.