ARCHÍV A házak lelkét meg kell őrizni

Régi gerendák, letűnt korokat idéző illatok, titokzatos zárakat nyitó hatalmas kulcsok... Ezúttal nem a látványos berendezés, hanem az összeomlástól megmentett, igényesen felújított parasztházak vonzottak a Székelykeresztúrhoz és Székelyudvarhelyhez is közeli Csehétfalvára, s nem egy, rögtön három bennvalónak jártunk csodájára. (Cikkünk a 2019-es Nőileg magazin szeptemberi számában jelent meg.)

Hagyományos Székely Jövő Központ – mutatja az irányt a faragott táblácska a Nyikó menti zsákfalu gyönyörűen felújított, évszázados parasztházai felé. Három, szebb időket látott tornácos házat sikerült a Csehétfalvi Unitárius Egyházközségnek magyar állami támogatással megvásárolnia, s az elmúlt három év ezek, valamint csűrjeik felújításáról és új funkciójuk kialakításáról szólt – mesélik házigazdáink, Lőrinczi Lajos unitárius lelkész-esperes és felesége, Tünde, akik hatalmas tapasztalatot szereztek házmentésből és a kíméletes felújítás tudnivalóiból.

Úgy próbálták ugyanis visszaállítani eredeti pompájukba a 18–19. századi gerendaházakat, hogy a kor igényeinek megfeleljenek, élhetőek legyenek, központi fűtéssel, új padlóval, fürdőszobákkal rendelkezzenek, ám mégis maradjon meg a házak lelke.

Épp ezért műanyag ajtót vagy ablakot itt nem találunk, a házak fehérek, barna, illetve zöld nyílászárókkal, s a menthető gerendákat is felhasználták, amikor a csűröket építették újra. Merthogy két látványos csűr is tartozik a csehétfalvi birtokhoz: az egyikben közösségi konyha és vendégszobák kaptak helyet mintegy fő bázisául az itt megrendezett táboroknak, a Györffy-ház csűrjének újjáépítése pedig idénre készült el, a korábbi helyére, anyagából és mintájára.

Hatalmas üvegajtó engedi be a teret és a fényt a központi csűr-konyhába, melynek fele gerenda, a konyharésze pedig cigánytégla – hogy megfeleljen az uniós előírásoknak. Volt egy omladozó kultúrháza a falunak – meséli a tiszteletes, annak a tégláit használták fel a közösségi konyhához. Mintegy 200 személyre főznek naponta – mondja a tiszteletes asszony: száz körüli szociális ebédet szállítanak hétköznap – egyedüliekként a térségben – a Nyikó mente tíz falujába, idős, egyedülálló embereknek, ugyanakkor kora tavasztól késő őszig gyerekeket táboroztatnak a hagyományőrző minifaluban. 70–80 személyt tudnak kényelmesen lefektetni az öt épületben, de nem sokkal ezelőtt 130 fős tábor lakóit látták vendégül – meséli Tünde. „Februártól novemberig tele vagyunk, vasárnaptól vasárnapig” – mondja, sőt, már a jövő nyár is be van táblázva. Magyarországi iskolások, Határtalanul program, tánc- és barantatábor – sorolja a vendégeket, ugyanakkor székelykeresztúri, udvarhelyi és gyergyói iskolások is rákaptak a Hagyományos Székely Jövő Központ csendjére és komfortjára.

„Nagyon régi álom volt egy hasonló központ létrehozása, már húsz éve, amikor ide költöztünk, mondtam a férjemnek, de jó lenne ezeket a gyönyörű házakat megmenteni, valamiként hasznosítani. Aztán eltelt húsz év, és íme. Igaz, hogy látástól vakulásig dolgozunk vele, de ez az életünk. Ami bevételt a táborok termelnek, azt fordítjuk vissza a szociális konyhára. Fél áron kapják a környék idősei a meleg ebédet, házhoz szállítjuk, viszonzásul rengeteg szeretetet, erőt kapunk tőlünk. Fontos szempont az is, hogy naponta felkeressük az egyedül élőket, segítünk, amit tudunk, és tartjuk a kapcsolatot a gyermekeikkel” – meséli Tünde.

Hagyományos a környezet, évszázadosak a megmentett házak, megőrizték a lelküket, és a jövőbe mutatnak, hiszen új életre keltek, s az ifjúságot szolgálják. Szívdobogást lehet kapni ezektől a tornácoktól, ablakoktól – fogalmaz a tiszteletes asszony. Az egyik legszebb háznak „kajsza” volt a teteje, a mesteremberek mindenképp ki szerették volna egyenesíteni – meséli a kihívásokat. Pedig épp az a kis hajlás izgalmas – magyarázza. A régi gerendák szinte mindenhol megmaradtak, csak a padlót cserélték ki a dohos szag miatt. Alábetonozták, majd új padozatot kaptak. S bár volt elképzelés a hagyományos berendezésre is, a nagy érdeklődés miatt emeletes ágyakat kellett készíttetni a szobákba.

Hatalmas kulcs nyitja az első vendégházat, de mindegyiken különlegesek a zárak. Régi fotókon kiáltanak segítségért a néhány éve még omladozó házak. 1871-es festett láda a házikó diszkrét éke, amatőr munka, de visszaadja az egykori élet hangulatát – mutatja a szappanos vízzel épp csak lemosott, ám ma is ép stafírungosládát a tiszteletes felesége. Itt valaha kályha lehetett, amellyel a két szobát fűtötték – most egy kő utal az akkori életmódra. Az alacsony, gerendás mennyezet a maga egyszerűségében szép, a néhai padlás annyira tágas, hogy azt is beépítették, a kamrák ma már korszerű fürdőszobaként funkcionálnak.

Hirdetés

Gyönyörű éke a székely paraszti életmódnak a Györffy-ház is: sötét tornácát piros tulipánokkal díszítette egykori lakója. Siménfalvi kosarak lógnak csillár gyanánt az eresz alatt, csakhogy a fecskék is megszerették, mi több, be is költöztek a házba – meséli a házigazda. A hozzá tartozó csűrt nem sokkal ezelőtt építették újjá Csíki Barna tervei alapján – ugyancsak vendéglátásra. Györffy József, 1947 – hirdeti a készítés évét az egykori csűr ajtaja, mögé korszerű nyílászárót rejtettek.

A régi ajtókat-ablakokat mindenhol megőrizték, csak amit muszáj volt, azt pótolták új anyaggal.

Megnyugtató faillat a néhai pajtában, a rengeteg gerenda az egykori csűr hangulatát adja. A hajdani melléképület, benne lóval és szekérrel, tehenekkel a pajtában, az egykori udor ma már nem a széna, hanem élményektől fáradt gyerekek nyughelye. A tágas közösségi tér egyik felébe konyharész jön majd – mutatja Tünde, de már most használható: csapatépítőnek, kézműves foglalkozásnak egyaránt helyet ad az esős napokban a hatalmas belmagasságú tér. Gondos gazda volt a Györffy-ház névadója, bennvalója mindig rendezett, szerszámait is nagy rendben tartotta – erről árulkodott csehétfalvi portája. A néhai nyári konyha irodaként és recepcióként szolgál majd.

„Méregzöld” ablakairól és ajtóiról kapta nevét a Zöld ház, s a felújításkor nem kis bosszúságot okozott a színkavaróknak – meséli a tiszteletes asszony. „Hosszas folyamat volt az eredeti színt kikeverni. Támogatás nélkül nem is sikerült volna ilyen minőségben felújítani a házakat” – magyarázza. Volt Csehétfalván egy Tamási Áron nevű ember, az ő lánya kapta ezt a picike, „nászutas lakként” is becézett házat.

Hatalmas, árnyas diófa a kert éke. Sokat mesélhetne az elmúlt századról, ha beszélni tudna. Ma is terem, ugyanakkor a hőség elől menekvők rejteke az öt épületet számláló „minifaluban”. A konyha-csűr teraszán táborozók búcsúzkodnak, két óra múlva érkezik az új csapat. Ők is egy hétig örülhetnek a zsákfalu csendjének s az új életet nyert, évszázados házaknak.

Fotó: Csedő Attila