Aba, anya s a négy leánya

Lányos házban jártunk, méghozzá négy lány és anyukájuk ruhatárába lestünk be. Értelemszerűen az öltözködés nem lehet másodrangú szempont egy ilyen otthonban. Sebestyén Aba színművész és Tarczali Mónika babahordozási tanácsadó és dúla hattagú családjában az egyszerű, de színvilágában gazdag és egyedi, kézműves tartozékokkal tarkított ruhadarabok tükrözik az életstílust is.

Kényelem és praktikusság a két fontos szempont – vallja Tarczali Mónika négygyermekes anyuka. Mint mondja, több mint tíz éve, első lányuk születése óta a különböző élethelyzetekhez igazítják a ruházkodást is: szoptatáshoz, hordozáshoz, ovis, iskolás, illetve szabadidős programokra alkalmas ruhadarabokat választanak.

Mónika az öltözködésen túl is az egyszerű dolgok híve: a „minél egyszerűbb, annál jobb, mert többféleképpen illeszthető egymáshoz” jelmondat szerint válogatja össze a göncöket is. Eszerint építi a saját és a lányai ruhatárát is.

Egymás ruháit öröklik

A ruhák állandó körforgásban vannak a családban, a lányok egymástól átveszik a kinőtt darabokat. Ebből kifolyólag aránylag ritkán kell ilyesmire költeni, környezettudatos megfontolásból csak épp a szükséges holmikat szerzik be.

Háremnadrágja a legkisebbeknek is van

Igyekeznek izgalmasan, ízlésesen ötvözni azt, ami van. Sőt,

Mónika egyes ruháira is „lecsaptak” már a lányok, mi több, komoly foglalások is történnek, hiszen azt is lehet tudni, ha anya kinőne egy-két vagány nadrágot, kinek a tulajdonába kerül majd.

„Anya, ezt amikor kinőtted, nekem adod?” jelmondat szinte naponta elhangzik.

Az alakuló gyerekízlés

Kiskamaszkorú lányaik, Réka és Janka már keresik a saját öltözködési stílusukat, vannak elképzeléseik e tekintetben. Közben az ovis Eliza és Abigél még a hercegnőkorszakát éli, tütüvel, balettruhával.

Visszaköszönő ruhadarab a család minden nőnemű tagjánál a háremnadrág: a lógós nadrág – ahogyan ők emlegetik. De a szoknyaidőszak sem múlt el teljesen, a kicsiknél szinte virágkorát éli. Mónika emlékei szerint Janka kis totyogóként azt élvezte, ha egymásra halmozta a szoknyákat, még a poncsó is ezt a funkciót kapta.

A nagyra becsült handmade táskák

Mostanában a hétköznapok elfoglaltságai alakítják a nagylányok öltözetét, a ritmikus tornán viselt leggings típusú nadrág és a hozzá viselt, testhezálló blúz a legpraktikusabb. Ami viszont kimondottan hiánycikknek számít a lányok ruhatárában, az a tréningszerű öltözet.

Alkalomhoz illő népi stílus

Ünnepségekre, különlegesebb alkalmakra a népi stílust részesíti előnyben a család. Egyszerűbb alkalmakon farmernadrághoz parasztos ing kerül a lányokra, de mindegyiküknek van népi stílusú szoknyája, nagymama által varrt ruhája, esküvőkön például székely ruhát vesznek fel.

E ruhák stílusban ugyan azonosak, de Mónika ritkán öltözteti egyformán a lányait. Még az ikrek, Eliza és Abigél ruhatára is többnyire eltérő. Talán a kirándulásokon a csomagolást megkönnyíti, ha egyes darabok duplán vannak. Megtörtént, hogy mind a négyükön ugyanolyan piros népi szoknya és barna blúz volt, s a család mellett elhaladó kirándulók ámulva számolták a libasorban haladó lánykákat, aztán mosolyogva megállapították: egy helyre tartoznak – meséli az anyuka.

Fotók: Boda L. Gergely

A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2018. májusi lapszámában jelent meg.