Afrika lapul a szívében: egy olasz Székelyföldön

„Afrikainak érzem magam, de nem azért, mert ott születtem, hanem mert Afrika ott lapul a szívem mélyén.”Az Adria partján született, szerelmes az orosz irodalomba, és imádja Afrikát. De mi vonzza vissza minden évben a Nagy-Küküllő partjára, Székelyudvarhelyre? Nagyálmos Ildikó újságíró bemutatja Lucci bácsit, az olasz ex-testépítőbajnokot és az ő kalandos életét.

Minden év őszén megjelenik a városban egy magas, jóvágású úriember. Sokat sétál a város utcáin, stílusával rögtön kitűnik a székelyek közül. Néha a városi parkban, a padon ülve jegyzetel, miközben oroszul tanul. Ő Aldebrando Lucci egykori olasz testépítőbajnok, aki minden évben eljő Székelyudvarhelyre, hogy kenyai útja előtt néhány hét alatt feltöltődjön, magába szívja a hargitai levegőt.

Lucci „bácsit” – magunk közt így szólítom – néhány éve ismerem, egyik világjáró ismerősöm ajánlotta őt, hogy szívesen adna olasz nyelvleckéket. Épp nem akadt egyéb dolgom, így elég gyakran találkoztunk, reggelente Eros Ramazotti dalaival indítottuk a napot, miközben olaszul próbált megtanítani – komolytalanságomból adódóan nem sok sikerrel.

Aldebrando Lucci 1951. május 14-én született Porto Sant’Elpidióban, egy körülbelül 25 ezer lakosú kisvárosban, az Adria partján. Népes családból származik, hat testvérével a 26 kilométerre lévő Fermo városba kellett ingázniuk iskolába, ezért 1965-ben édesapja úgy döntött, hogy a családot átköltözteti Riminibe, amely az egyik legnépszerűbb és legszebb üdülőközpont Európában.

A középiskola elvégzése után a közeli bolognai egyetem Orvostudományi és Sebészeti Karára iratkozott be, de két év után abbahagyta tanulmányait, és ifjúkori szenvedélyét, a testépítést választotta.

1972-ben a Salernóhoz tartozó Lanzara Fimianiban megnyerte a Nemzeti Súlyemelési Trófeát (177,5 kg-ot emelt fel), néhány évvel később, 1980-ban pedig két nemzeti trófeát is besepert. Az elsőt Savonában, a másodikat Garlascóban. 1977-ben Riminiben nyitotta meg saját edzőtermét, a Schilling Clubot, amely a városban a legnagyobb és legmodernebb body building teremnek számított. 2008-ban kénytelen volt bezárnia, mivel addigra rengeteg más edzőterem nyílt a városban, de továbbra is vállalt személyi edzéseket.

Lucci bácsi a székelyudvarhelyi Vasszékely szobornál / Fotó: Nagyálmos Ildikó

Ezt követően nagy fordulatot vett az élete, az irodalom iránt kezdett érdeklődni, különösen az orosz irodalom keltette fel érdeklődését: Lev Tolsztoj élete, regényei, az Anna Karenina, a Háború és béke és a Kozákok olvasásában és tanulmányozásában merült el. De minden orosz író érdekelte: Dosztojevszkij (A Karamazov testvérek, A félkegyelmű, Bűn és bűnhődés), Bulgakov (A Mester és Margarita), Nabokov (Lolita), Paszternak (Zsivago doktor), Turgenyev (Egy vadász feljegyzései) és Gogol. Szenvedélyesen vonzódik mai napig a tudományos irodalomhoz is. Az orosz irodalom iránti szeretet arra késztette, hogy tanulmányozza az orosz nyelvet, Afrikában a szuahéli nyelvet tanulta, a magyar barátai miatt a magyart is, és mivel minden vágya, hogy eljusson egyszer Japánba, ezért elkezdett japánul is tanulni. Noha az iskolában franciát tanult, és jól beszél angolul, mai napig nyelvtanulással kezdi a napot.

Lucci kétszer nősült, első felesége halála után feleségül vett egy székelyudvarhelyi lányt, ám nem tartott sokáig a házasságuk: míg ő Afrikát (Kenyát, Zanzibárt és Tanzániát) szerette, székely felesége inkább Olaszországot választotta. Ő azóta is visszajár Székelyföldre. Első házasságából született fia, Rolando 46 éves.

Hirdetés

Régi álma Madagaszkár és a sziú indiánok

Azt vallja, sokat utazott, de nem eleget. Számos nemzet létezik még a földön, amelyet még nem látott, és amelynek tagjaival élőben szeretne találkozni. A jövőben Japánba és a Fülöp-szigetekre is ellátogatna, de régi vágya Madagaszkár is, és még ebben az életben szeretné megismerni az indián dakota törzsek leszármazottait.

Kenyában először 1980-ban járt, első alkalommal két hétig tartózkodott ott, majd egy hónapig, két hónapig, de az elmúlt néhány évben már öt-hat hónapot marad. Azt mondja, nehéz szavakba foglalni, hogy miért szereti negyven éve Afrikát, könnyebb lenne érzésekkel megmagyarázni, ám ezeket sajnos nem lehet továbbadni. „Kenya olyan, mintha ezer éve az otthonom lenne. Pedig illatos levegője nem hasonlít az olaszországira, vörös földje sem a hazaira, és a nagy, szomorú szemű gyerekek sem olyanok, mint otthon.

Afrikainak érzem magam, de nem azért, mert ott születtem, hanem mert Afrika ott lapul a szívem mélyén”

fogalmazta meg érzéseit.

Kenyán kívül Oroszországban, Kazahsztánban, Franciaországban, Magyarországon járt, rövid ideig lakott a Cseh Köztársaságban, Szlovákiában. Lassan húsz éve minden augusztusban eljön Székelyudvarhelyre, hiszen időutazásként éli meg: fogva tartja az alpesi táj, az erdők, mezők és a medvék, örömmel tapasztalja, hogy itt még mindig kézi erővel és lovakkal dolgoznak a mezőn, szénaboglyákat raknak, és néha még népviseletbe öltöznek a helyiek. Ezek az élmények visszahozzák elveszett ifjúságát – mondja.

Az elmúlt húsz évben több barátját elhozta Székelyföldre, megmutatta nekik Máréfalvát, s bár mindegyiküket lenyűgözte a táj szépsége, nem maradtak, munkájuk hazahívta őket. „Ők a munkát és boldogtalanságot választották, legyen jó nekik Olaszországban. Nekem a tanulás és a boldogság jutott” – mondta jókedvűen kenyai útja előtt Lucci bácsi.