Ásó, kapa, nagyharang – veszélyben a házasságkötés intézménye?

Május–augusztus az esküvői főszezon. No, persze nem 2020-ban, idén nyáron nem lesz lakodalom a mi utcánkban sem. Ám ez miért is nagyobb probléma nálunk, mint a világ többi részén, Európa más országaiban?

Gergely Orsolya
Szempont
2020. július 20., 15:09
Gergely Orsolya

Egyrészt még mindig közösségi esemény a lakodalom – a kiterjedt nagycsalád, rokonság, baráti kör, de rurális térségekben egy közösség ünnepe is. Romániában az átlagesküvő 150–250 résztvevős, a 80 fő alatti esküvő kicsinek számít, 20 fős lagziról pedig nagyon-nagyon kevesen álmodnak. Az erdélyi magyarok túlnyomó többsége számára nem zártkörű és nem is szűk családi.  Illetve mert még mindig van egy hagyományos társadalmi, vallási és családi uralkodó normarendszer, amely az esküvőre családi és párkapcsolati szempontból, de lélektanilag is fontos eseményként tekint, 

egyfajta átmeneti rítus, a családtól való leválás közösségi megünneplése. 

A most házasulandók szülei a 60-as, 70-es években szocializálódtak, amikor is kevésbé volt elfogadott a házasság előtti vagy nélküli együttélés, és bár főleg városon ma már kevésbé érződik az ilyenfajta társadalmi nyomás, még mindig a szülők (és nagyszülők) számára egy vágyott esemény. Ugyanakkor még mindig nagy segítség a családalapításban, fészekrakásban az esküvői ajándék. 

Nagymamáink korában még tyúkkal, házi szőttessel és fazekakkal gazdagodott az ifjú pár, viszont már a 60-as, 70-es évektől Erdélyben is alapvetően pénzt ajándékoztak a friss házasoknak. 

Ez az elmúlt pár évtizedben, amióta az esküvői szolgáltatások piaca nagyon kiszélesedett, már szerényebb segítséget jelent, de így is egy kisebb kezdőtőke. És noha hazánkban is csökkenő tendenciát mutat a házasodási arány (a nyers házasságkötési arányszám), a harminc évvel ezelőtt tapasztalt 8,3 házasság 1000 lakosra számolva 2019-re 5,8-ra csökkent, viszont így is Romániában még mindig többen házasodnak, mint általában a nyugati, fejlett országokban, vagy a többi kelet-európai országban. 2017-ben Európában csupán Litvániában regisztráltak valamivel magasabb házasodási arányszámot a lakosság számához viszonyítva, a legalacsonyabb Szlovéniában, Olaszországban, Luxemburgban és Portugáliában volt. 

Legtöbb esküvőre a fővárosban kerül sor, de alapvetően a nagyvárosokban többen házasodnak. Így talán nem meglepő, hogy a legalacsonyabb házassági arányt regisztráló erdélyi megyék Kovászna és Hargita.

Bár már nálunk is kevesebben és későbbi életkorban mondják ki először a boldogító igent, még mindig élen járunk e tekintetben az EU-n belül is: csupán a bolgárok és a lengyelek előznek meg, illetve a svédek, spanyolok és dánok a „legkényelmesebbek”. 

Romániában 1990-ben a férfiak átlagosan 25 éves korukban nősültek meg, a nők pedig 22 évesen mentek férjhez. 2020-ra ez a szám bő 6 évvel megnőtt: a férfiak átlagosan 31–32 évesen nősülnek meg (31,9), a nők pedig 28–29 évesen (28,7) mennek férjhez. A városon élők esetében gyakoribb a házasságkötés, a falun élők viszont korábban elköteleződnek: míg napjainkban 

a városon élő fiatal nők átlagosan 29–30 éves korukban mennek először férjhez, a falun élő társaik három évvel korábban meghozzák ezt a döntést, 26–27 évesen. 

A férfiak esetében egy évvel kevesebb a különbség.

 

Felzárkózunk ezekhez az EU-s trendekhez? – Tovább fog csökkeni a házasodási arány, és nőni az első házasságkötéskor a házasulandó felek átlagéletkora? Valószínű ez lesz az irány. Viszont azt is egyre inkább tapasztaljuk, hogy a fiatalok jó része hivatalos házasságkötés nélkül él tartós párkapcsolatban és vállal gyermekeket, tehát a hivatalos statisztikák által még nem rögzített módon, de gyakorlatilag a házasság intézményének megszűnésétől nem kell tartanunk.