Egyrészt még mindig közösségi esemény a lakodalom – a kiterjedt nagycsalád, rokonság, baráti kör, de rurális térségekben egy közösség ünnepe is. Romániában az átlagesküvő 150–250 résztvevős, a 80 fő alatti esküvő kicsinek számít, 20 fős lagziról pedig nagyon-nagyon kevesen álmodnak. Az erdélyi magyarok túlnyomó többsége számára nem zártkörű és nem is szűk családi. Illetve mert még mindig van egy hagyományos társadalmi, vallási és családi uralkodó normarendszer, amely az esküvőre családi és párkapcsolati szempontból, de lélektanilag is fontos eseményként tekint,
egyfajta átmeneti rítus, a családtól való leválás közösségi megünneplése.
A most házasulandók szülei a 60-as, 70-es években szocializálódtak, amikor is kevésbé volt elfogadott a házasság előtti vagy nélküli együttélés, és bár főleg városon ma már kevésbé érződik az ilyenfajta társadalmi nyomás, még mindig a szülők (és nagyszülők) számára egy vágyott esemény. Ugyanakkor még mindig nagy segítség a családalapításban, fészekrakásban az esküvői ajándék.
Nagymamáink korában még tyúkkal, házi szőttessel és fazekakkal gazdagodott az ifjú pár, viszont már a 60-as, 70-es évektől Erdélyben is alapvetően pénzt ajándékoztak a friss házasoknak.
Ez az elmúlt pár évtizedben, amióta az esküvői szolgáltatások piaca nagyon kiszélesedett, már szerényebb segítséget jelent, de így is egy kisebb kezdőtőke. És noha hazánkban is csökkenő tendenciát mutat a házasodási arány (a nyers házasságkötési arányszám), a harminc évvel ezelőtt tapasztalt 8,3 házasság 1000 lakosra számolva 2019-re 5,8-ra csökkent, viszont így is Romániában még mindig többen házasodnak, mint általában a nyugati, fejlett országokban, vagy a többi kelet-európai országban. 2017-ben Európában csupán Litvániában regisztráltak valamivel magasabb házasodási arányszámot a lakosság számához viszonyítva, a legalacsonyabb Szlovéniában, Olaszországban, Luxemburgban és Portugáliában volt.