Előrebocsátom, hogy azokat a filmeket szoktam leginkább kedvelni, amelyek vagy későn jelennek meg az on-line filmlejátszó oldalakon, vagy nem kerülnek magyar forgalmazásba (így a magyar szinkron is úszott), vagy nem találok hozzá feliratot. Ha meg is kerül, nem passzol. Mégis úgy érzem, hogy érdemes kínlódni egy kicsit minden ilyen filmalkotásért.
Az Augusztus Oklahomában szintén egy ilyen film, aminek a képernyőn keresztül is érezhető „életszaga” van. Persze az ilyenhez idő és lelkiállapot kell, nem föltétlenül egy vasárnap délelőtti matiné, annak ellenére, hogy fekete komédia besorolást kapott ez a színdarabból adaptált több mint 2 órás film.
Adott egy diszfunkcionális család (semmi érdekes, hisz ilyennel akár naponta találkozunk), történik valami, és kénytelenek lesznek ismét a szülői házban összegyűlni. Tipikus amerikai história: apa évek óta alkoholista, anya gyógyszerfüggő és rákos, a három lány élete meg a teljes csőd szélén ingadozik.
A sztori szinte nem is lényeges, bár van benne egy-két olyan fordulat, amikor az ember nem tudja, hogy fejbe rúgták, vagy gyomorszájon ütötték.
Én legalábbis ezt éreztem többször is, hisz mikor a végkifejletnek hitt jelenet után azt gondoltam, hogy nem lehet tovább fokozni, tévedtem. Ilyenből akad pár a mozi végéig. A filmet egyértelműen a színészi játék és helyenként a már-már színházi díszletre hasonlító képek teszik még élvezetesebbé: Meryl Streep, Julia Roberts egymásnak feszülése -bár helyenként túljátszott – mégis nagyon rendben van. Semmi effekt, semmi utómunka, csak színészi játék. Arról nem beszélve, hogy a többi (amerikai és angol) remek színész csak segíti fokozni a feszültséget. John Wells rendező nyugodtan hátradőlhetett: bár az alaptéma lapos, a játék hamar magával ragad. Szinte megy minden magától: anya egy alkoholista, gyógyszerfüggő, ráadásul rákos vérszívó, akinek kijutott az életből, így nem csoda, hogy saját családja és lányai élete is romokban hever.
A Julia Roberts által alakított legnagyobbik lány szembe megy az anyjával, bár adott ponton az iránta érzett szimpátiánk átfordul(hat) aggodalomba: nem lesz-e belőle is ugyanolyan kiállhatatlan szörnyeteg, mint a megvetett anyja, azon igyekezetében, hogy megmentse a család és azon belül is a saját boldogságát? Nem mondhatok többet anélkül, hogy ne tölteném meg spoilerekkel az ajánlót: nézzék meg a filmet, és a végén szerencsésnek érzik majd magukat, ha erre a családra gondolnak.
Fotó: zuzanazink.wordpress.com
A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2016. májusi lapszámában jelent meg.
