Az elhízásról, az evésről. Fogyókúrám mozgatói

A hétköznapi nyelvhasználatunkban rengeteg metaforát kapcsolunk az evéshez és a táplálkozás fő szervéhez, a szájhoz. Az evés (vagy épp a nem evés) és az érzelmek szabályozása közötti összefüggést szólásaink, népi bölcsességeink is hordozzák, például: egy falatot sem bírt lenyelni, nem tudta megemészteni, gombóc van a torkában, nagy falattal kell megbirkóznia, rágódik valamin, és így tovább.

Ahogy legutóbbi, fogyókúrás cikkemben írtam, úgy gondolom, hogy a fogyás minden esetben együtt jár a lelki munkával, önismereti feladatokkal is, például annak végiggondolásával, hogy hogyan szabályozzuk az érzelmeinket, mit (t)eszünk, amikor csalódottak vagyunk, vagy hogy belemenekülünk-e az étkezésbe egy-egy konfliktushelyzetet követően. 

Voltaképpen az, hogy mi okozta az elhízásomat, nemcsak azóta foglalkoztat, amióta nekivágtam a fogyókúrás programnak, hanem már jóval előtte – ahogy figyeltem a testem változását – fel-felötlött bennem, hogy felülvizsgáljam az életmódomat, a testemhez és a lelkiállapotomhoz való viszonyulásomat. Igen,

a pszichológus is ember, hasonlóan bárki máshoz, olykor rossz döntéseket hoz, nem találja az egyensúlyt, nem ismeri fel a prioritásait. Ugyanúgy küzdnie kell a változásokért. 

Ugyanakkor – remélem – ez adja a hitelességünket is. Ami talán előny, hogy többször sikerül tudatosan, önreflektíven odafigyelni ezekre a lelki működésekre. Saját példámból azért indulok ki, mert az elhízásomban „papírforma szerint” jelen voltak a lelki tényezők is. Továbbra sem szeretném azt sugallni, hogy a háttérben nem lehetnek komoly testi, egészségügyi okok. Például pontosan tudjuk, hogy léteznek olyan gének, amelyek a szubjektív éhségérzetet befolyásolják vagy azt, hogy az ételek kinézete egyeseknél vonzóbbá teszi az étkezést akkor is, amikor igazából nem éhes az ember. A gének hatással vannak a zsírégetésre és arra is, hogy hova hízunk. Emellett rengetegen küzdenek különféle hormonális problémákkal, pajzsmirigy-betegségekkel és ezek szintén okozhatnak elhízást, nem beszélve a hormonális fogamzásgátlókról, amelyek komolyan beavatkoznak a természetes hormonháztartásunkba. 

Evés, túlevés, közömbösség – meg a stressz

Ahogy visszatekintek arra az elég hosszú időszakra, ami alatt a pluszkilók lassan, de alattomosan felkúsztak, elmondhatom, hogy a szakirodalomból ismert lelki összetevők többségét valamikor ez idő alatt én magam is átéltem. 

Az elhízás (ha lelki alapú) voltaképpen a túlevésből származik. A túlevés pedig nem más, mint az érzelmeink kezelése, a stresszre adott nem megfelelő válaszunk. 

A stresszevés egy nagyon izgalmas jelenség, ugyanis a stressz és a táplálkozás közötti kapcsolat többirányú lehet. Vannak emberek, akiknek stressz átélése alatt és után egyáltalán nem megy le a torkukon az étel, mások túlevéssel oldják a stresszt és vannak olyanok is, akik egyáltalán nem a táplálkozás segítségével küzdenek meg, azaz náluk közömbös a stressz szempontjából az evés. Én a második típusba tartoztam. 

Sokszor kaptam magam azon, hogy hirtelen megéheztem stresszes helyzet után, vagy automatikusan nyúltam a csokiért, a fagyiért egy konfliktusos helyzetet követően. Biztos láttatok már olyan dohányost, aki az első vitatkozós mondat után tapogatja a zsebét, táskáját a cigiért. Ugyanez történik a stresszevés esetén is. 

A fogyókúrás időszakban meg kellett tanulnom (ismét) hatékony stratégiákat használni stresszkezelésre. A feszültség leküzdésére nekem jót tesz a sport és a tudatos légzés, érzelemközpontú megküzdési stratégiaként olykor a sírást is használom.

Ugyanakkor nem árt, ha van a tarsolyunkban néhány ún. problémaközpontú stresszkezelő stratégia is. A túlevés mindig elkerülés, a probléma, ami a stresszt okozza, továbbra sem oldódik meg. Ezzel nekem is dolgom volt. Át kellett értékelnem bizonyos szerepeimet, megoldásokat kerestem azokra a helyzetekre, amelyeknek az irányításáról korábban lemondtam. S ha már az irányításnál tartunk, az étkezési zavarokhoz hasonlóan, a lelki okokból származó túlevés azt is jelentheti, hogy az életemnek ezt a területét kontrollálom, azaz voltaképpen azt csinálok benne, vele, amit szeretnék. 

A diéta: A program személyre szabott, táplálkozás-központú módszer. Ez annyit jelent, hogy a véreredmények és az általános egészségügyi állapot alapján állítja össze a diabetológus azokat az ételtípusokat, amelyeknek a bevitele segíti az egyént a fogyásban, vagy amelyek nem hízlalják őt. Ez egy egészen hosszú lista különféle ételekkel, a diéta során kizárólag ezeket szabad enni. A lista mellett van még néhány szabály, pl. a folyadékbevitelre, étkezések számára vonatkozóan stb. Életmód, amit a későbbiekben is fontos követni.

Emlékszem, amikor néhány ismerősöm már túl volt a saját diétáján, egyszer az egyik barátnőm felvetette, hogy miért nem próbálom meg én is, hiszen megvan a megfelelő akaraterőm hozzá. Azt már nem tudom, hogy milyen kifogást fogalmaztam meg neki hangosan, de emlékszem, arra gondoltam, hogy az életem annyi területén van szükségem a fegyelmezettségre, legalább az evésemet ne kelljen szabályoznom… Így tehát akkor lemondtam róla.

Hirdetés

A stressz egy részét nálam az okozta, hogy túlvállaltam magam az életem különféle területein. Ezért már a fogyókúra előtt és azóta is tudatosan figyelek a sorrendre. A maximalizmusommal még van dolgom ugyan, tehát 

most is azt szeretem, ha mindent megtehetek, végrehajthatok, amit kitaláltam vagy amire felkértek, de igyekszem jó sorrendet felállítani. 

Biztosan többeknek ismerős az az étkezési hiba, hogy a sürgős és fontos teendőink közepette az evésről megfeledkezünk, aztán hirtelen megéhezünk, s természetesen ilyenkor már bármilyen étel jó, csak hogy csillapodjon az éhség, főleg, ha aztán vissza kell térni a munkához. Nos, én nagyon jól ismerem ezt a fajta túlevést. Előző írásomban említettem, hogy egész napra el tudtam feledkezni a vízivásról, de ugyanígy a rendszeres, megfelelő mennyiségű evésről is, amit általában esténként pótoltam. Lelkiismeret-furdalásom ugyan mindig volt önmagam elhanyagolása miatt és a mennyiségek miatt is, de ezeket 

a gondolatokat könnyen elhessegettem azzal, hogy megérdemlem az evést, hiszen egész nap keményen dolgoztam. És ebből következik a harmadik túlevéshez vezető lelki tényező. Az evés ugyanis vigasztalódási forma és örömforrás is. 

Ebben a működésben benne vannak a családi és a társadalmi minták. Gondolj csak bele, előfordult-e, hogy sütivel jutalmaztak, ha jó jegyet kaptál vagy jól viselkedtél a doktor néninél, vagy éppen nagymamád főzött valami finomat, ha elszontyolodva érkeztél hozzá? 

Evés – vigasztalódás

Már gyermekkorban megtanuljuk, hogy az étel vigasztalódás. De gondoljunk csak a szülinapi tortákra, az ünnepi lakomákra, ahol a családi együttlét öröme keveredik az étel örömével. Be kell vallanom, velem is előfordult, hogy örömet találtam az evésben és nem álltam meg a reális adagomnál, hanem a társaság vagy az önjutalmazás miatt ettem tovább. 

Nem gondolom, hogy az evés örömforrás jellegét teljes mértékben ki kell iktatni. Az élet apró örömeihez, a pillanatnyi élvezetekhez hozzátartozik az evés, 

ahol jó esetben az ízlelés, a látvány és az illatok összessége valós élményt tud adni, az azonban kétségtelen, hogy fontos a tudatosság és az egészségünkre való odafigyelés az örömszerzés teljes folyamatában. 

Unatkozom, eszem

Ismert még a unalomevés jelensége. Az, aki személyesen is ismer engem, tudja, hogy ebbe a kategóriába nem illeszkedem, de volt idő, amikor az esti filmnézős pihenés nem volt az igazi valamilyen nassolás nélkül. Erről azzal a módszerrel, amit használok, nagyon könnyen le tudtam szokni, hiszen szigorú beosztása van az étkezéseknek. Bár sok szokásomról hittem, hogy biztosan nem fogom tudni félretenni, úgy tűnik, a cél érdekében elég gyorsan átálltam az új étkezési menetrendre. Azt azonban igyekszem észben tartani, hogy 

ugyanolyan könnyű rossz szokásokat kialakítani, mint jókat, ezért amikor elérem majd a kívánt testsúlyt továbbra is figyelnem kell arra, hogy megtartsam a módszer szemléletét, azokat a szokásokat, amiket a diéta alatt kialakítottam. 

Ahhoz, hogy sikeres legyen az életmódváltás (bármilyen módszert is választ valaki), meggyőződésem, hogy érdemes végiggondolni ezeket a tényezőket az életünkben és minden étkezésnél tudatosítani, hogy miről szól a táplálkozás, valódi szükségem van-e az ételre vagy pótolni akarok valamit, esetleg le akarom vezetni általa a feszültséget. Ha pedig nem a táplálkozásról van szó, akkor milyen hatékonyabb stratégiát választhatok, hogy megküzdjek az aktuális problémával. Talán olykor fárasztó az állandó tudatosság, talán néha meg is feledkezünk magunkról vagy egyszerűen szükség van erre a fajta kényeztetésre, mégis érdemes folyamatában odafigyelni a működéseinkre az egészségünk miatt, az önbizalmunk és az általános jóllétünk miatt is.

Segítsünk közösen a nehéz helyzetbe került erdélyi családoknak! 

A Nőileg, együttműködésben a Gyulafehérvári Caritasszal támogató programot indított, mellyel célkitűzésünk legalább 50 erdélyi család segítése fél éven keresztül. Adakozásra hívjuk a Nőileg olvasóit és nemcsak! 

Támogatásoddal segíthetsz munkanélkülivé vált családfenntartókat, kiskorú gyerekeiket egyedül nevelő szülőket. 

További részleteket itt olvashatsz, vagy kattints az alábbi gombokra: