Balázs Vera: „Csak az idő szabhat határt”

„Nálunk, Székelyföldön az a szokás, ha valamit elkezd az ember, azt be is fejezi!” Ezzel a jelmondattal játszotta végig a gyergyóalfalvi Balázs Vera a világhírű túlélőshow-t, a Survivort. A 29 éves testnevelő tanár többfordulós válogatás után került be az RTL Klub egyik legnézettebb műsoraként számontartott valóságshow-ba. Bár nyernie nem sikerült, Vera azt mondja, nagyon sok élménnyel, tapasztalattal lett gazdagabb.

Sokkal inkább tanárnő megjelenésű, mintsem hétpróbát kiálló lány ül le velem szemben a kávézóban, ahol az interjút megbeszéltük Balázs Verával. Tina Turner-es hangja végképp zavarba hoz, egyre kíváncsibban várom, hogy megtudjam, kivel van dolgom.

Az első kérdésemre adott válaszából gyorsan kiderül: egy olyan fiatal anyukával beszélek, aki nem adta fel álmait, és hajlandó is, képes is túllépni a komfortzónáján céljai eléréséért. Bal vállán levő tetoválásáról kérdezem ugyanis, ami így szól: „el tiempo de las que puede limitar la de mis scenar”. Mosolyogva válaszol, mint aki megszokta, hogy kérdezik, sőt, hogy mindenről és bármiről (is) kérdezik. „A tetoválásom Kubában készült, azt jelképezi, hogy céljaimnak csupán az idő szabhat határt. Vagyis ha valamit elhatározok, célul tűzök ki magamnak, akkor azért hajlandó vagyok nagyon sokat dolgozni. Mellette a kis pók pedig a hatéves kisfiamat, Bulcsút jelképezi, aki a legfontosabb az életemben.”

Ezzel az információval el is jutunk a verseny, a Survivor túlélőshow legrázósabb pontjához, hiszen a forgatással egybekötött, számtalan erő- és ügyességi próbát tartalmazó versenyt a Fülöp-szigetek egy eldugott pontján forgatták 42 napon keresztül. Ez idő alatt a versenyzők semmilyen módon nem tartották a kapcsolatot a családjukkal, nem volt e-mail, telefon, sem Skype, hogy megtudják, mit csinálnak szeretteik, hogy erőt merítsenek belőlük. Vera szerint ez volt a legnehezebb, hogy fiáról sem kapott információt, emiatt nagyon sokat is sírt, főleg az utolsó napokban, amikor a játékból kiszavazottak közé került, a Holtak szigetére.

A mentális nehézségek mellett fizikailag sem volt egyszerű: „Minden reggel egy tál főtt rizset, este pedig egy tál babot kaptunk – meséli.

– Ezen kívül és a napi vízadagunkon kívül semmi ennivalót nem biztosítottak a játék szervezői. Még a forgatáson kívül sem. Folyamatosan éhes voltam, állandóan azt kerestem, mit lehet megenni. Ha találtunk valamit, banánt vagy ananászt, azt megehettük. Így ettünk meg például egy vadkacsát is, amit hárman fogtunk, de csak nekem volt elegendő bátorságom ahhoz, hogy elvágjam a nyakát. Aztán a többiekkel közösen megkopasztottuk, kibeleztük, megpucoltuk, megsütöttük és nagyot ettünk belőle.” Bár a játék ideje alatt hét kilót fogyott az amúgy sem túlsúllyal induló lány, azt mondja, az élmény kárpótolta. Ritkán adódik meg egy székely lány életében, hogy saját kézzel szedjen banánt vagy kókuszdiót, és megegye. Másrészt ki akart kicsit törni az amúgy imádott megszokásaiból. Kicsit fellázadt ellenük. Bár szereti munkáját, úgy érezte, tennie kell valami mást, amivel megmutathatja, hogy egy olyan kis településről is, mint Gyergyóalfalu, el lehet messzire jutni. Vera egyébként nagyon szigorú időbeosztással él: ötkor kel, edz, majd tanít, délután edzi fiatal és idősebb – ma már lassan szintén sportőrültté vált – tanítványait, majd úszni viszi az alfalvi gyerekeket. Nemritkán esténként is edzenek férjével, Tiborral, aki szintén edzőként is tevékenykedik.

Felejthetetlen élményt jelentett Vera számára a helyi lakosokkal való találkozás is. „Bár a mi szemünkben szegények és elmaradottak, sokkal boldogabbak az ott élő emberek. Hihetetlen módon tudnak örvendeni bárminek. Egy nap például esni kezdett az amúgy száraz időszakban, erre az emberek kirohantak a mezőkre, és széttárt karokkal ujjongtak. Vagy amit mi giccsesnek láttunk, és kicsit lenézően megmosolyogtunk, hogy üres palackokból készített díszeik voltak. Ott egy üres műanyag palack is érték, a gyerekek is napokat eljátszanak velük”– emlékezik Vera.

Hirdetés

Néha ki kell szállni a hétköznapi rutinból, el kell rugaszkodni egész a legmesszibb álmainkig. Ez akár lázadás is lehet a bezártság, a megszokott ellen, ugyanakkor jó tudni, hogy egy kis székelyföldi településen is fel lehet készülni egy nagy versenyre.

„A legjobb élményeim közé tartozik Nóri barátsága, Dávid igazi oldalának megismerése, Jeremy tisztessége, Eszter cukisága, Beni lazasága…” – írta az egyik közösségi oldalon a játék befejeztével a gyergyóalfalvi lány. Bár sokkal jobb lett volna, ha pusztán versenyből, erősségi, ügyességi megmérettetésekből állt volna a játék, és kihagyták volna a taktikázós, ármánykodós, kiszavazós részeket, mégis adódott lehetőség, hogy igazi barátságok is kialakuljanak. Vera egy másik anyukával, Nórival találta meg a közös hangot, akivel meg tudták osztani azt a hiányt, amit gyermekeik távolléte idézett elő. Ezek a percek pedig olyan kapcsolatot alapoztak meg, amelyik nem múlt el a játék után sem. „Olyan, mint amikor együtt szülsz valakivel, azt sem felejted el soha” – nevet Vera Nóri felidézése kapcsán.

A Survivor-játékos élete nem változott meg gyökeresen a játékot követően. Azt mondja, néhány dologban fontos volt az a negyvenvalahány nap. Például rájött, nem muszáj mindig megmondani a tutit, nem kell mindig „kiosztani az észt”, néha jobb, ha az ember megrágja magában a történteket. Ezenkívül csak még erősebben hisz abban, hogy célokat kell kitűzni, hinni kell bennük és dolgozni kell értük. Ezt akarja megtanítani a gyergyóalfalvi gyerekeknek is, akiket akár Csíkszeredáig is képes hetente „elhurcolni”, hogy úszni tanítsa. De a kitartásra, következetességre, korlátok kitolására és a komfortzóna átlépésére tanítja felnőtt tanítványait is, akik számára edzéseket tart. Nemcsak azért, hogy fogyjanak, hanem azért is, hogy erősebbek legyenek, megtapasztalják, „csak az idő szabhat határt”.

Edzéseiken, amikor már fogytán az erejük, és legszívesebben félbehagynák a gyakorlatsorozatot, Tina Turner-es hangon harsogva motiválja őket: Nem adod fel! Akinek ez nem lenne elég, pólót kap, amelyen a változatosság kedvéért ugyanezt írja: Nem adod fel!

Fotó: Rácz Tamás /RTL Klub

A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2019. januári lapszámában jelent meg.