Both Aranka: Isten segedelmével folytatni a megkezdett utat!

A Kékiringó Néptáncegyüttes vezetőjének neve Udvahelyszéken fogalom. Akkoriban, mikor interjút készítettünk vele a magazinba, a címlap is rendhagyónak számított felénk: Arankát Eszter lányával fotózhattuk a 2017-es áprilisi Nőileg fedőlapja apropóján. Szülinapi szám volt ez, ünnephez méltó, április 3-án jelent meg, vagyis ugyanezen a napon három évvel ezelőtt. Nosztalgia-sorozatunk jelen kiadásában Both Arankát kérdeztük.

Először 2014-ben lapozhatták fel az olvasók Erdély női magazinját, a Nőileget. Hónapról hónapra számos olyan embert szólaltattunk meg, akinek a munkája, a hitvallása figyelemre méltó, életpályája példaértékű. Mi történt velük azóta? – erre vagyunk kíváncsiak Nosztalgia sorozatunkban. Hogy teljes legyen a kép, a cikk végén korábbi teljes lapszámunkat is újraolvashatjátok. 

 Hogyan telik az idő otthon, mivel töltitek a karantént? Eszter lányod hazajött-e?

 Nagyon lassan telik az idő, így hogy „kötelező” otthonülés van. Én is, mint sokan mások, hozza vagyok szokva az állandó cselekvéshez, „rohanáshoz”, pörgéshez. Mindig rengeteg ember vesz körül, nagyon sok értékes, szép program volt tervezve erre az időre, s most minden felborult. Többek közt két hete Budapestre készültünk a Táncháztalálkozóra, s nemsokára a saját, Kékiringó fesztiválunk lenne. De bízom benne, hogy bepótoljuk, csak még nem lehet tudni, mikor!

Fel van gyűlve egy csomó papírmunkám, pályázati elszámolások, s azokkal dolgozom most. De őszintén bevallom, nagyon unom, össze vannak mosódva a napok!

Eszterem hazajött még mielőtt a nagyobb baj kirobbant volna, írja az államvizsga dolgozatát, s ezért döntött úgy, hogy hazajön, mert itthon könnyebb…, még szerencse, hogy jó időben lépett! Itthon írja a dolgozatát, s iskolai feladatot ad „virtuálisan” a tanítványainak, mert Budapesten táncot tanít az egyik iskolában az egyetem mellett. Régóta nem volt itthon, nagyon jól esik, hogy haza tudott jönni, s ebben a nehéz időszakban velem van. 

Élvezem minden pillanatát az együttlétünknek, az anya-lánya meghittségnek, csodálom, ahogyan igyekszik helyt állni „virtuálisan”, s közben a dolgozatát is írva, de engem is erősítve, biztatva! 

Ezen kívül rengeteg zenét hallgatok, régi táncos filmeket nézek, képeket válogatok, gyönyörködök a kékiringós gyermekeimben, s táncos ismerőseimben, amint otthon táncolnak, énekelnek.

Nagyon hiányoznak a gyermekeim, a felnőtt táncosaim, az aprókáim, a mosolyuk, szeretetük, rosszaságuk, ölelésük, minden egyben! Reménykedek abban, hogy a családom nem kapja el a vírust, hisz nekem is idősek már a szüleim, de szerintem a Jóisten különösen szereti a székelyeket, s megvéd minket!

Eszter befejezte a tanulmányait? Milyen lehetőségei, tervei vannak?

 Eszter most utolsó éves Budapesten a Táncművészeti Egyetem mesteri tagozatán. A legközelebbi terve, hogy sikeresen lediplomázzon s hazajöjjön. Hosszú távú terve az, hogy segítsen nekem, a tánccsoportnak, de nagyon szeretne még aktívan is táncolni (színpadon), még nem tudja pontosan hol és hogyan. Én támogatom a döntéseit, s segítem mindenben, ahogyan eddig is tettem.

 A néptáncosok is, mint sokan mások, most kényszerpályán vannak. Hogyan erősítitek egymást, hogyan tartod bennük a lelket? 

 A csapattal videóhívásban szoktunk beszélgetni, minden csoportkának van külön, zárt facebook csoportja is, tartjuk a kapcsolatot, de nagyon hiányoznak! Nagyon szófogadóak, nem járkálnak semerre, s hiszem, hogy nem lesz baja senkinek sem! Elindult egy csomó táncos „kihívás”, meghívás, legényesezni, vagy énekelni, fényképet kitenni stb, nagyon ügyeskednek az enyéim is. Rengeteg régi archív film, gyűjtés van feltéve az internetre, azt is nézegetik, de nagyon sok előadás is látható. Filmeket, képeket teszek ki a csoportba, meghallgatom az „élményeiket”, mesélnek nagyon sokat, közben arra biztatom, hogy érzéseket, pillanatnyi örömöket, félelmeket meséljenek. A csapatból sokan kertes házban laknak, szerencséjükre, mert az, aki tömbházban lakik, mint mi is, az még jobban megsínyli most ezt az időszakot. 

A fiúk nagyon sokat segítenek a kerti munkákban, a lányok sütnek-főznek, hímeznek, szorgoskodnak, de ez eddig is így volt nálunk, vírus nélkül is jó gyermekek.

A mi csapatunk másképpen nagyon sok időt tölt el együtt a táncpróbákon kívül is, a hétvégéink is mindig közösek, s ezért még nehezebb most, hogy nem találkozhatunk. A táncos barátainkkal, tánccsoportokkal szintén interneten vagy telefonon tartjuk a kapcsolatot, mindenkinek nagyon nehéz ez az időszak.

Hirdetés

 Mire emlékszel szívesen az elmúlt időszakból (mióta címlaposunk voltál/voltatok)?

 Olyan furcsa, hogy még csak 3 év telt el azóta, hogy címlaposok voltunk, nekem sokkal többnek tűnik! Nagyon sok szép emlék van, talán a Kékiringó 20 éves ünnepségével kezdeném, mert amikor az interjú készült, abban az évben az volt a legnagyobb rendezvényünk.

Eszterrel /fotó: Erdély Bálint Előd

Eszterem sikeresen elvégezte az alapképzést a Táncművészetin, s bejutott a mesterire, a tavaly a Kékiringó Fesztiválunk is jubilált, 20. alkalommal rendeztük meg, hatalmas sikerrel. Nagyon sok sikeres pályázati programban részt vettünk főpályázóként is, partnerként is, így még több rendezvényre, táborba el tudtunk jutni. Egyre több tanítványom muzsikál, most már 23 gyerek a Kékiringóból, így a műsorainkon van saját zenekarunk is – Forró Pistánk mellett –, de a felnőtteim is egyre ügyesebbek s kitartóbbak, most már van rendszeres kézműves foglalkozásunk is: hímzés, nemezelés, fafaragás, bogozás, bútorfestés. 

Nekem tulajdonképpen minden egyes nap siker, ha például egy gyereknek meg tudok tanítani egy lépést, vagy mosolyt csalok az arcára, az mind szép emlék. És főleg az, hogy látom, saját gyermekem.

Látom Eszterem milyen ügyesen helyt áll az egyetemen, tanul, emellett tanít, s tagja a Szentendre Tánccsoportnak. (Sajnos, szomorúság is került ebbe az időszakba, a tavaly meghalt az egyik tanítványom, s ez nagyon megviselte a csapatot. Sok időbe telt, míg helyreálltunk, nagyon nehéz volt, pont azért, mert erősen összetartóak a gyermekek.) 

 Mivel fogjátok kezdeni az új életet, ha lejár ez a rémálom?

 Az biztos, hogy jól megölelgetem, s csókolgatom az összes gyermekemet, táncosomat, barátomat, s egy fergetegeset táncolunk, mulatunk együtt! Eszterrel pedig egy hatalmasat sétálunk, kirándulunk, félelemérzet, szorongás nélkül!

Még pontos tervem nincs, hisz azt sem tudom, mikor s hogyan ér véget ez az egész. Most úgy gondolom, hogy lassan, megpróbálunk visszaállni a táncos életünkre. Először szeretném majd megbeszélni a gyermekekkel, hogy ki mit s hogyan élt meg, mit érez. Igyekszem újraszervezni az elmaradt programokat, a fesztiválunkat, képzéseinket, s Isten segedelmével folytatni a megkezdett utat!

 Ha valamit megváltoztathatnál eddigi életedben, mi lenne az?

 – Az nagyon személyes dolog: a saját magánéletemben változtatnék!

Kiemelt kép: Lakatos Lehel