szerzetesnő

Darvas Piroska: Mi a hagyományápolásról nem beszéltünk, mi azt éltük

Ha azt kérdezik, milyennek kell lennie a XXI. század egyházának, azt mondom: olyannak, amely mindenhol az ott élő emberekhez hasonul, az ők igényeire válaszol – tisztelettel és alázattal. Nagyon vonzó és hiteles lehet például egy székely falusi környezetben, ha egy szerzetesnő szövőszéken sző, üstben zakuszkát főz, gyógynövényeket szed, kapál, szénát gyűjt, és igen, akár mezőségit jár. Darvas Piroska, Csíkszentdomokoson szolgáló segítőnővér kezdetben ilyen tevékenységekkel „botránkoztatta” meg a falubeli

Gábor Csilla, az első szerzetesnő a magyar akadémikusok között

Ha azt kérik tőlünk, hogy lehunyt szemmel képzeljünk el egy szerzetesnőt, akkor sokak lelki szemei előtt kolostorok ódon falai között habitusban sétáló, rózsafüzért recitáló apácák testesülnek meg. Persze, ilyenek is vannak, és jó, hogy vannak. Dr. Gábor Csilla azonban teljesen más.

Sok jó ember kis helyen, a Marosán-lakban

Már az utcáról halljuk a gyerekzsivajt, amikor Marosán Csaba és felesége, Emőke kolozsvári házához érkezünk. Az ötfős család otthona ékes példája annak, hogy az apró terek frappáns kihasználásával sok jó ember elfér egy viszonylag kicsi házban.

Bologna: la dotta, la rossa, la grassa

Nem olasz nyelvlecke kezdődik, hanem ezek a hetedik legnagyobb itáliai város népszerű jelzői: a művelt, a vörös, a kövér. Ha hétköznapi és valódi, nem turistaáradattól elhomályosított olasz hangulatra vágyik valaki, akkor irány Bologna!

Pálfi Kinga: A stílus tanulható, akárcsak a főzés

A stílus nem más, mint annak a kifejeződése, hogy miként mutatkozunk a világnak. Minden ruhadarab, amit felveszünk, üzenet. Az öltözködés lehetőség arra, hogy kifejezzük magunkat, hogy elmondjuk, kik vagyunk, és mit képviselünk.